A felelőtlen fogyasztó pénzén épül meg a betétdíjas rendszer

Ráduly Róbert Kálmánt kértük fel arra, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba; azért pont őt, mert egykori miniszteri tanácsosként jelen volt a betétdíjas rendszer finomhangolásánál – igaz, a nyári kormányváltás miatt félbe maradt a munkája. Mielőtt a dolgok mélyére ásnánk, összefoglaljuk egyetlen bővített mondatban mindazt, amit a vásárlónak tudnia kell.

Egy kis történelmi előzmény – ez tetszés szerint átugorható

„Akik korábban születtek, még emlékezhetnek a szocialista betétdíjas eljárásra: például a [széles szájú] tejesüvegek cseréjére. Később a piacgazdaság már arról szólt, hogy mindent a lehető legolcsóbban kell előállítani, ezért az újrafelhasználás módszerét átvette az egyszeri használat. Be is jött a képbe a műanyagpalackok tömkelege, aminek jelentős részét nem hasznosították újra, ezért azok inkább a patakok partján végezték. Egy idő után európai uniós nyomásra Romániának is lépnie kellett” – kezdte az alapoknál Ráduly Róbert.

A betétdíjas rendszer, más néven DRS (angolul Deposit Return System) vagy SGR (románul Sistemul de garanţie-returnare, amit a 2021-ből származó, azóta többször módosított 1074-es kormányhatározat szabályoz) Európa több országában már évek óta működik;

A fogyasztót érintő részletek

Ha a lényeget nézzük, akkor adódik a kérdés: decembertől mit fog látni a romániai fogyasztó?

– fogalmaz a szakember. Tehát a lényeg egy tetszőleges példával illusztrálva: a boltokban a megszokott kétliteres Borvíz márkájú ásványvízért 3 lejt, a visszaváltós logóval ellátott, szintén kétliteres Borvíz márkájú ásványvízért 3+0,5 lejt fog fizetni a vásárló.

Tehát azokat a palackokat, boros, pálinkás, sörös üvegeket vagy üdítős dobozokat, amelyek most otthon hányódnak, hiába visszük vissza az üzletbe, mert azon nincs rajta az említett logó.

Az elején mindenkinek nehezére fog esni – főleg a boltosoknak –, hogy

Türelmet és kitartást kívánunk mindannyiuknak!

A fogyasztó tehát csak azután kapja vissza az ötven baniját, miután olyan palackot, üveget, dobozt visz vissza az üzletbe, amelyen szerepel a visszaváltási díjas logó – ezért is kell vigyázni, hogy a flakonról ne tépjük le a címkét. Mi több, visszavitelkor a palackot, dobozt nem szabad összenyomni. „Hoppá – húzhatja fel a szemöldökét jogosan az olvasó –, éveken át épp azt kérték, hogy térfogatcsökkentés, tárolás és szállítás miatt nyomjuk össze a palackokat”.

Tehát még egyszer a vásárlót érintő folyamatról:

A továbbiakban beszéljünk a kiskereskedőket és a vendéglátókat érintő tudnivalókról!

A kiskereskedők feladatáról

Nos, Ráduly Róbert szerint az egyik kutya épp itt van elásva, mert a demokráciára nem feltétlenül az a jellemző, hogy a dolgok szakmai alapokon működnek. A népszerűség hajhászása ugyanis ma már mindent felülír – így egy adott pillanatban a boltok szerepe is kezd kissé átmenni ködösbe. A vonatkozó jogszabály ugyanis egyrészt azt írja elő, hogy minden üzletnek vissza kell vásárolnia a betétdíjas termékek palackjait. Ugyanakkor

Nem vitás, hogy több kisbolt is élni fog ezzel a lehetőséggel, mondván, nem akar felesleges cécót az egész visszaváltással (az üzletesnek így nem kell ezzel bajlódnia, a palackokat pedig nem kell tárolnia).

„Egy idő után azonban visszájára sülhet el a szűklátókörűség és a negatív hozzáállás. A boltos a saját kényelme miatt ugyanis versenyhátrányba kerülhet, mivel a vásárlók jó eséllyel oda fognak átpártolni – és a pénzüket elkölteni –, ahol a vásárlással egyidőben vissza is válthatják az időközben otthon összegyűjtött betétdíjas palackokat, üvegeket. Ilyen hátrányt halmoztak fel azok az üzletek is, amelyek nem voltak nyitottak a bankkártyás vásárlásra, ezért el is veszítették vásárlóik jelentős részét.” Ráduly épp ezért minden üzletest arra biztat – legyen bármekkora is a boltja –,

Nem kell tartania ugyanis attól, hogy ha mondjuk egy hét alatt 200 palackot adott el, akkor húszezret kell visszaváltania, mert nagyrészt továbbra is azok fognak vásárolni nála, akik eddig is – ez a fogyasztói hűség.

Amikor tőle megveszik a terméket, akkor ő tulajdonképpen visszakapta a lerakatnak pluszban fizetett ötven banit; így tehát bezárult számára is a kör, vagyis a nullszaldós történet. Az azonban igaz, hogy

Amikor később visszavette a boltos a hozzá bevitt üres üvegeket és visszaadta értük az ötven banikat, majd amikor a rendszert működtető RetuRO vállalat a bolttól elvitte a palackokat (hetente legalább egyszer), akkor a RetuRO visszaadja a boltosnak az ötven banikat; tehát megint nullaszaldós a történet.

Van azonban egy haszna boltosnak, ez pedig a visszavételi díj, ami mindössze palackonként néhány bani (az összeg különbözik a pillepalack és a fémdoboz esetében), ám

Az állam azért vezette be ezt a visszavételi díjat, mert a kisboltoknak is vannak pluszköltségeik azzal, hogy működtetik a visszaváltást: a boltos ezzel tölti a munkaideje egy részét, az üres flakonoknak pedig raktárt kell biztosítson. Ezt a visszavételi díjat a RetuRO adja a boltosnak, neki azonban a palackozók biztosítják.

Azért kellene – Ráduly szerint – mindenkinek kivennie a részét a visszaváltásból, mert a gazdasági szereplők a haszonélvezői a termékértékesítésnek: a termék gyártója és palackozója, az elosztást végző nagykereskedő, végül a végterméket a fogyasztónak eladó kiskereskedő. És mivel ezeknek van haszna a folyamatból, ezért a környezetre gyakorolt negatív hatásból is ki kell vegyék a részüket.

Ilyenkor a pincér köteles feltenni a számlára az ötven banit. Az otthagyott palackokat a vendéglátó összegyűjti (amiért előzetesen már kifizette egyenként az ötven banikat a beszállítónak) és leadja a RetuRO vállalatnak, aki visszaadja neki az ötven banit. A vendéglátókat is megilleti a kezelési díj, de ez kisebb, mint a boltok esetében.

A kezelési díj amúgy az automata palackvisszaváltókat működtetők esetében a legnagyobb.

Decemberben csak elvétve fogunk találkozni az új típusú címkékkel, mert ekkora a legtöbb üzlet felhalmozza a készleteit az ünnepek közeledte miatt.

Az új rendszer boszorkánykonyhájáról

Ha eljutott idáig a Tisztelt Olvasó, felteheti a kérdést: mégis mire jó ez az egész pingpongozás az ötven banikkal? Felvetése nagyon jó, meg is adjuk rá a választ.
Pénzügyek esetén létezik a pénzkibocsátás haszna; ez az új rendszer is ebből épül meg – húzta alá Ráduly Róbert, majd egy példával illusztrálta mindezt. Az új betétdíjas visszaváltási eljárás folyamán a vásárlók leemelik a polcról betétdíjas termékeket, kifizetik érte a plusz ötven banit, ám később nem fogja mindenki visszavinni az üres palackot, illetve üveget – az ilyen ötven banik tehát a rendszerben maradnak. A már működő külföldi gyakorlat azt mutatja, hogy

Érdemes gyorsan számolni: becslések szerint Romániában legkevesebb 6 milliárd palack/üveg/alumínium doboz fogy el évente (ez elégé szerény becslés), ami 3 milliárd lej (6 milliárd x 0,5 lej). Annak kétharmadát visszaviszik a boltokba (2 milliárd lej), egyharmadát azonban nem (1 milliárd lej, ami 200 millió euró).

A gyakorlat szerint az első évben a már említett kétharmadról beszélhetünk, a második évben 85-90 százalékról, a harmadikban már 95 százalékról. A lényeg: a felelőtlen fogyasztó pénzén épül meg a rendszer; akik valamilyen ok miatt nem viszik vissza a palackot, például azért, mert a palackba tejet töltenek, amit később már nem fognak visszavásárolni (ezért kell tisztán visszavinni).

A jogszabály arra is lehetőséget ad, hogy önkormányzatok saját forrásból is telepíthessenek a településükre automata visszaváltó berendezéseket. Ezzel szakmai alapon az a gond, hogy a rendszert azoknak kellene működtetniük, akiknek ebben hasznuk van – az önkormányzatok azonban nem ilyenek. És jól tudjuk, hogy ami nem üzleti alapon jön létre, az nem is szokott jól működni.

Most ugyanis a visszaváltott üvegeket bezúzzák és újraöntik, ez pedig rendkívül sok energiát használ el, és igencsak környezetterhelő. De az egész folyamat lényege mégis nyilvánvaló: az ötven baniknak köszönhetően néhány éven belül remélhetőleg el fognak tünni a flakonok, az üres sörös üvegek és kólás dobozok a patakok partjairól.