Leégett egy székelyudvarhelyi ház tetőzete hétfőn délután. A tűz nyomán jelentős anyagi kár keletkezett.
Időhúzásnak tűnik a döntéshozó intézmények hozzáállása a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében. A tanfelügyelőség honlapján megjelent jövő tanévre vonatkozó iskolai konzorciumokat tartalmazó táblázatból hiányzik a katolikus iskola.
Sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn reggel Barti Tihamér azt az újítást, amely szerint működik a jogosítványok cseréjét megkönnyítő online sorszámigénylési lehetőség. A rendszer azonban nem működik megfelelően.
Megrendült gyászolók ezrei hajtottak fejet hétfőn Portik-Bakai Sándor szentszéki tanácsos, a szentegyházasfalvi Szent András Egyházközség plébánosának ravatala előtt a plébániatemplomban. Végeláthatatlan sorokban kísérték földi nyughelyére.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő Marosvásárhelyi Maros KK-nál hétfőn délután több mint kétórás gyűlésen tárgyaltak a nehéz helyzetről a klub vezetői és az önkormányzati képviselők, de nem sikerült megoldást találniuk.
A tavaly júniusi helyhatósági választásokon új polgármestert választottak a mezőpanitiak, Bodó Előd Barnát. A 32 éves fiatalember Maros megye egyik legfiatalabb elöljárója, ráadásul a közigazgatásban és a politikában is újoncnak számít.
Jó helyezést ért el a csíkszeredai sportolókból álló romániai váltó a finnországi Imatrában megszervezett sítájfutó Európa-bajnokságon. A Suciu, Szép és Csúcs alkotta trió a 9. helyen végzett.
Megjavítja a csíkszeredai hegyivadászegység helikopter-leszállópályája felé vezető útszakaszt közösen a Hargita megyei és a helyi önkormányzat, hogy a SMURD-helikopterek könnyebben elszállíthassák a betegeket a megyeközpontból.
Újabb rajzfilmfigurák kerültek a gyergyószentmiklósi kórház gyermekosztályának falaira szombaton az Ifitéka és a Vöröskereszt helyi szervezete jóvoltából.
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg múlt hét végén a Korond Kupa elnevezésű teremlabdarúgó-tornát a korondi Lőrincz Márton Sportcsarnokban.
Elütöttek egy biciklist Zeteváralján, az idős kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Habár Hargita megyében több mint kilencezer fogyatékkal élő felnőttről tudnak, közülük nagyon kevesen dolgoznak, mivel nehéz a képességeiknek megfelelő munkakört találni számukra.
Bulgáriában rendezték meg az ifjúsági műkorcsolyázók European Criterium elenevezésű sorozatának harmadik versenyét, melyen első helyen végzett a csíkszeredai lány.
Két fiatalt fogtak el a kolozsvári rendőrök vasárnap hajnalban, akik megkíséreltek újabb ábrákat festeni a Fellegváron lévő óriáskereszt talapzatára.
Hódeszkában (snowboard) egyetlen képviselője lesz Romániának a Törökországban vasárnap este elkezdődött téli ifjúsági olimpiai fesztiválon. Kinda Géza tanítványa, Iszlay Mátyás utazhatott el a romániai kerettel.
Miután a csicsói Olt-híd építésének műszaki felügyeletét ellátó céggel felmondták a szolgáltatói szerződést, Hargita Megye Tanácsa szerződést bontott a híd építésével megbízott jászvásári Via Pont Invest Kft.-vel is.
Kemény összecsapásokra készülnek a székely csapatok a teremlabdarúgó 1. Liga soron következő fordulójában. Többek közt egy Kovászna megyei derbit is rendeznek.
Hétfőn elkezdődött a tanév második féléve az iskolások és óvodások számára.