Vidámabb környezetben gyógyulnak

Újabb rajzfilmfigurák kerültek a gyergyószentmiklósi kórház gyermekosztályának falaira szombaton az Ifitéka és a Vöröskereszt helyi szervezete jóvoltából.

Pethő Melánia

2017. február 13., 13:112017. február 13., 13:11

2017. február 13., 13:302017. február 13., 13:30

Az ifitékások immár hat éve térnek vissza rendszeresen a betegek világnapján, hogy színesebbé varázsolják a folyosó és a kórtermek falait. A kezdeményezéshez csatlakozott a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt is, ami már azért is kézenfekvő, mert számos aktív fiatal mindkét szervezetben tevékenyen szerepet vállal – mondta el Málnási Andrea. Az Ifitéka vezetőjétől megtudtuk, egy-egy ilyen alkalommal két-három mesehős megfestésére van lehetőség, ezért a hat éve elkezdett munka még biztosan folytatódni fog, hiszen bőven van még szabad felület a gyermekosztály falain.

Időtálló alkotásokat hagynak maguk után, hiszen a legelső, hat éve készült képek is kiváló állapotban vannak, olyanok, mintha a napokban festették volna. Az együttműködéshez nagyon pozitívan viszonyulnak a kórház és a gyermekosztály illetékesei is, ennek is köszönhető, hogy évről évre színesebb, a körülményekhez képest vidámabb környezetben gyógyulhatnak a kis betegek.

Ferenczi Lilla, az alkotásban részt vevő fiatal önkéntesek egyike – Garfield macska megfestése közben – saját tapasztalat alapján mondta el, tudja, mennyire hasznos munkát végeznek. Ő maga is többször feküdt a gyermekosztályon, és emlékszik, számára is jó, megnyugtató érzés volt az ismerős rajzfilmhősökkel találkozni. Hozzátette, ezért is öröm, hogy mosolyt csalhatnak a gyermekek arcára. Az önkéntesek a festés mellett ajándékokat is átadtak a kórházban fekvő kicsiknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert

Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.

Gyergyóalfaluban a polgármester is bírálta az új hulladákgazdálkodási rendszert
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön

A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.

Több borszéki utcában is áramszünet lesz csütörtökön
2026. november 04., szerda

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.

Két hoki és egy foci a top három támogatás között Gyergyószentmiklóson
2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés