A MOL-benzinkutak bojkottálására szólította fel szombaton a román gépkocsivezetőket Traian Băsescu volt államfő – írja az Agerpres hírügynökség.
Számos rendőr – köztük gazdasági bűncselekményeket vizsgáló, közrendészeti, bűnügyi és közlekedési rendőr – csendőrök, élelmiszer-biztonsági és mezőgazdasági szakemberek, valamint munkaügyi felügyelők alkotta csapat tartott nagyszabású ellenőrző akciót a vásárhelyi piacokon.
Mit kell csinálni orrvérzéskor, hogyan ne segítsünk egy autóbaleset vagy egy kígyómarás áldozatának? Hasznos tanácsokat adtak, illetve tévhiteket oszlattak el szombaton Gyergyószentmiklóson a vöröskeresztesek az elsősegély világnapja alkalmával.
Ötven kilométer hosszúságú pálya, mintegy kétszáz ellenőrzőponttal: terepjárók veszik birtokba szeptember 16-án a hargitai erdőket. A pilótát, navigátort és gépet próbára tévő tájékozódási verseny másnap Csíkszeredában az Urban Off-road harmadik kiadásával folytatódik.
Együtt emlékeztek a gyergyószentmiklósiak a székesfehérváriakkal szeptember 7-én délután a Gac-oldalban. A lemészárolt katonák emléke összefonta a két város lakóinak életét. Az elöljárók az ünnepi beszédekben a határon átívelő testvéri kapcsolatot emelték ki.
A gyermekzsivaj, a bulik és a hangos zenehallgatás szerepel első helyen, a szomszédok között veszekedéseket kiváltó okok között – derült ki az Élet Európában című tanulmányból. A témában megkérdeztünk néhány csíkszeredai lakószövetségi vezetőt is.
A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara értesítése szerint a hétvégén Csíkszeredában Szopos Árpád, míg Székelyudvarhelyen Erőss Enikő rendelőjében látják el a fogászati sürgősségi eseteket.
A centenárium alkalmából a románok is őszintén elő kellene rukkoljanak a félelmeikkel, miért gondolják, hogy a magyarok nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek számukra – véli az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint „kauflandos primitív provokációk” mindig lesznek, de nem az a legsúlyosabb.
Meghatározatlan ideig japán sztrájkba léptek péntektől a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársai, miután az intézmény kifogyott a pénzből, és bizonytalanná vált, hogy megkapják-e fizetésüket szeptembertől az alkalmazottak.
Az új parlamenti ülésszakban az RMDSZ nem tárgyalt a Szociáldemokrata Párttal (PSD) arról, hogy húsz százalékról tíz százalékra csökkentsék a közigazgatási törvény által előírt anyanyelv-használati küszöböt – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Magyarország nem támogatja Románia és Horvátország OECD-hez való csatlakozását – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Életét vesztette a héten egy öt hónapos, Neamţ megyei csecsemő kanyaró miatt – ezzel harmincnégyre nőtt a kanyaróvírus okozta elhalálozások száma – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek az Országos Közegészségügyi Intézet fertőző betegségekkel foglalkozó központjának igazgatója.
Székelyudvarhely, a miccsek, meg az erdélyiek: három szereplő egy hamis interetnikus konfliktusról – ezzel a címmel publikált Lucian Mândruță újságíró egy bejegyzést pénteken a blogján a székelyudvarhelyi Kaufland falatozójánál történt esetről.
Ismeretlen tettesek betörtek egy temesgyarmati cég székhelyére, és elvittek egy pénzzel teli páncélszekrényt.
Idén, Kovászna megyében második alkalommal végeztek egészségügyi szűrővizsgálatot magyarországi szakemberek. Közel ezer gidófalvi, étfalvazoltáni, angyalosi és fotosmartonosi lakos élt a lehetőséggel szeptember 4-8. között.
Szeptember 7-én 19 órától minden esztendőben összegyűlnek Gyergyószentmiklóson, a felszegi csengettyűnél az emlékezők. Az 1944-es gyászos eseményekre emlékeznek, amikor 384 család földönfutóvá, Felszeg II. és III. tízese a lángok martalékává vált.
Búcsúünnepek, falunapok, jégkorongmérkőzés, kocsmamegnyitó, szoboravatás – aki keres, az bőséggel találhat kedvére való programot a hétvégén.
Teherautó borult fel péntek délelőtt a 15-ös jelzésű országúton, Tölgyes Gyergyóholló felőli bejáratánál. A forgalmat délben le kellett állítani az érintett szakaszon.