Manapság felborult az évtizedeken át megszokott egyensúly a szülők és tanulók iskolához, pedagógusokhoz való viszonyulását illetően. Így sokkal több a tanórákon tanúsított magatartásbeli probléma is.
Fákra festett turistajelzéseket rongált meg és tüntetett el az egyik Marosvásárhely közelében fekvő erdőből az ott tevékenykedő vadásztársaság. A vadászok azt állítják, hogy területükön sem a túrázóknak, sem a kerékpározóknak semmi keresnivalójuk.
Az utóbbi kilenc esztendőben, amióta lehetséges a telefonszámokat átmenteni az egyik szolgáltatótól a másikhoz, több mint 4,2 millió telefonszámot vittek át – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM) közleményére hivatkozva.
A digitalizáció ma már minden szinten megkerülhetetlen, az önkormányzatokat, a vállalkozókat, a munkavállalókat is ösztönözni kell, hogy használják a digitális eszközöket – fogalmazódott meg csütörtökön az 5. Székelyföldi Informatikai és Innovációs Konferencia előadásain.
Románia első városi vonatjáratát indítanák be a Transilvania Repülőtér–Marosvásárhely–Szászrégen útvonalon. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kezdeményezése a Román Államvasutak (CFR) infrastruktúráját használná ki.
A városi futballpálya mellé költözteti a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az április végén lebontott szabadtéri extrémsport-pályát. A hivatal illetékesei remélik, idén sikerül felszerelni az elemeket.
Az afganisztáni és iraki harcokban megsérült veteránok támogatásáért tevékenykedik a bukaresti Invictus (Legyőzhetetlen) szervezet, amely negyedik alkalommal szervezte meg a Veteránok Stafétája elnevezésű figyelemfelkeltő megmozdulást.
A Szent László-legenda mint kulturális örökségünk címmel nyílt gyermekrajz-kiállítás csütörtökön Székelyudvarhelyen. Az alkotásokat egy nemrég lezárult rajzverseny anyagából válogatták össze.
Gondot okoz a távhőrendszerről való „tömeges” leválás az egyik csíkszeredai tízemeletes toronyházban, ugyanis sokan az évekkel ezelőtt felvezetett, de kisebb átmérőjű gázvezetékre csatlakoztak, és még vannak további igénylők.
Rendhagyó szakmai konferenciát szervez Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala pénteken 10 órától a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola új épületének protokolltermében.
Az erdélyi magyarság helyzetét, a jogfosztásokat mutatta be Kulcsár-Terza József a román parlamentben az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA), ám a szociáldemokraták rákontráztak.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Hetedik alkalommal szervezik meg a Felcsíki Tűzoltó Vándorkupát szombaton, ezúttal Csíkszentdomokoson mérettethetnek meg az önkéntes tűzoltó-alakulatok.
A helyi önkormányzat 220 ezer lejt biztosított a sepsiszentgyörgyi Román Katona szobrának felújítására, azonban a munkálatok nem valósultak meg, ugyanis egyetlen vállalkozás sem jelentkezett a közbeszerzési eljárásra – nyilatkozta Antal Árpád polgármester.
Új színházépület, uszoda, vásárcsarnok és terelőút építését vette tervbe a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, ugyanakkor a romák által lakott Őrkő negyedet is teljesen átalakítanák.
Két adománygyűjtő akciót is indít a zetelaki Simó Megsegítő Egyesület Hargita megyében.
A marosoroszfalui rendőrőrsöt riasztotta egy helybéli férfi még szeptember 28-án, hogy lánya, a 14 éves Dima Theodora Maria elindult az iskolába, és azóta nem tért haza.
Wittenbergből indultak október elsején, és autóval, valamint szaladva szerdán délután érkeztek Marosvásárhelyre a ReforMaraton tagjai. A találkozó a főtéri Virágóránál volt, ahol közel százan csatlakoztak Bardócz Csaba ikafalvi református lelkészhez, illetve Juhos Gábor maratoni futóhoz.
A magyarellenes jogsértések csak szaporodnak Romániában, és ezek ellen jogi lépéseket is tenni kell – szögezte le Árus Zsolt. A napokban a B1 televízió műsorvezetője, Radu Banciu ellen és Dan Tanasă ellen nyújtott be keresetet.