Közös asztalhoz ültek, megegyeztek, majd a marosvásárhelyi városi tanácsülésen megszavazták a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatokat az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártjának (POL) tanácsosai. A többi román tanácsos tartózkodott.
Megvásárolná a bezárásra ítélt csíkszeredai sörgyárat a Tiltott Csíki Sört gyártó Lixid Projekt Kft., sőt már fel is vették a kapcsolatot a Heineken vezetőségével – legalábbis erről beszélt Lénárd András. A Heineken a lapunknak cáfolta az állításokat.
A marosvásárhelyi Napsugár óvoda idén először interkulturális projekttel ünnepelte az őszt, amelyet az intézmény magyar, román és német óvodás csoportjaival közösen szerveztek meg csütörtökön a Kárpátok sétányán lévő tanintézetben.
A fiatalok érdeklődésének a felkeltése, közösségszervezés, az épített örökség népszerűsítése és megismertetése a célja annak a kezdeményezésnek, amely Kolozsváron és környékén már két éve működik, igen nagy sikernek örvend, és Maros megyére is kiterjesztenek.
Vakáción lesznek hétfőtől az elemisták és az óvodások. A tanév rendjét előíró tanügyminisztériumi rendelet értelmében az őszi szünidő november 5-éig tart, 6-án újrakezdődik az oktatás.
Felgyújtotta magát csütörtökön egy férfi Zilah polgármesteri hivatalában. A férfi elégedetlen volt amiatt, hogy a helyi hatóságok nem adtak helyt arra vonatkozó kérésének, hogy a mostani szociális lakása helyett egy másik lakást kaphasson.
Folytatódott a Nemzetközi Történész Konferencia csütörtökön Gyergyószentmiklóson. A Kisné Portik Irén néprajzi és a Vetési László egyházi író előadása a figyelmet a múltról a jelenre terelte, az értékőrzés hiányosságait sem takargatva.
A gyergyószentmiklósi Vaskertes iskola újabb didaktikai eszközökkel, oktatási prezentációs szoftverrel, digitális történelmi és földrajzi térképekkel, kottatartókkal gazdagodott. A megvásárolt eszközöket már használják a gyerekek.
Nem új keletű téma Udvarhelyen a gyakori áramszünet, melynek egy részéről értesítik a lakosságot, más részét csak hirtelen megtapasztaljuk, és mérgelődünk miatta. Az áramszünetek okáról, a bejelentett időkeret be nem tartásáról, illetve a bejelentések elmulasztásáról érdeklődtünk.
Érdekesnek ígérkezik a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülés, amelynek napirendjén többek között két, a magyar utcanevekre vonatkozó határozat is szerepel. Egyiket az RMDSZ nyújtotta be, a másikat a Szabad Emberek Pártja (POL).
Hétről hétre ingadozó a légúti megbetegedésekkel és tüdőgyulladással küszködők száma Maros megyében. Folyamatos növekedésről egyelőre nem lehet beszélni, viszont a lehűléssel ez várható.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Kórházba szállítottak egy balesetet szenvedett csíkszeredai kerékpárost szerda este.
Tavalyhoz képes legalább négyezerrel több Maros megyei személy kap idén uniós élelmiszersegélyt, miután megváltoztatták az elbírálási feltételeket.
Ingyen igényelhetők a csíki önkormányzatoktól azok a komposztládák, amelyeket Hargita Megye Tanácsa hulladékgazdálkodási programja révén biztosítanak a települések lakói számára. Egyelőre kevés csíki lakos kért a ládákból, amellyel a komposztálásra ösztönöznék őket.
Leállt Hargita megyében – akárcsak az egész országban – a gépjárműbejegyzési közszolgálat számítógépes rendszere a bukaresti központ szervermeghibásodása miatt, ezért csütörtökön felfüggesztették az ügyfélszolgálattal kapcsolatos tevékenységet megyei, illetve országos szinten egyaránt.
Elkezdték Csíksomlyón, a Szék útján a villanyoszlopok és a rájuk rögzített vezetékek eltávolítását. A kábelszolgáltatók egy része még nem végzett saját kábeleik földbe helyezésével, ők késleltették a munkát.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta szerdán este az Antena 3 televízió műsorában, hogy 2018-ban a nyugdíjpont értéke a kormányprogramnak megfelelően nőni fog, függetlenül a koalíció napirendjén lévő nyugdíjtörvénytől.
Meghalt az a férfi, aki a mentőszolgálat információi szerint felgyújtotta magát szerdán este a Vaslui megyei Tomeşti településen.