Életét vesztette egy 56 éves férfi, miután autójával áthajtott a menetirányával ellentétes sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik járművel péntek reggel Bodzafordulón.
Elfogadták a csíkszeredai Városi Művelődési Ház épületének felújítására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt, illetve idősotthon számára vásárolnának két telket Erdőalján – többek között erről döntöttek az önkormányzati képviselők pénteken.
A költségvetés módosításával fizetik ki Marosvásárhelyen a súlyosan fogyatékos személyek elmaradt juttatásait.
Dr. Bernády György városépítő polgármester szerette és támogatta a civil kezdeményezéseket, vállalkozókat, vallotta, hogy általuk fejlődhet a város. Most a nevét viselő tér is civil kezdeményezés révén újult meg.
A meteorológiai szolgálat pénteken két elsőfokú riasztást is kiadott rossz idő miatt. Az első szélre és esőre vonatkozik és a fél ország területét érinti, a másik heves szélre figyelmeztet az ország középső, északi, délnyugati és északkeleti részén.
Életét vesztette egy 56 éves férfi, miután autójával áthajtott a menetirányával ellentétes sávba, ahol frontálisan ütközött egy másik járművel péntek reggel Bodzafordulón.
Helyreállítanák a vízimalmot és az egyik nagy méretű, fémmegmunkáláshoz használt kalapácsot az omladozó félben lévő szentegyházi vashámornál. Jelenleg a felújításhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik, jövőre pedig már pályáznának.
A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete gazdafórumot szervez hétfőn délelőtt 10 órától online térben, a Zoom applikáción keresztül, a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) által kiírt fiatal gazdák letelepedését támogató pályázatról.
Megsérült egy férfi, miután árokba borult autójával Újtusnádnál péntek reggel. A sofőr nem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
November 10-ig van lehetőség arra, hogy Gyergyószentmiklós díszpolgári címére, illetve Pro Urbe-díjra jelölhessék a város polgárai az arra érdemesnek tartott személyeket.
Milyen előnyökkel jár, ha helyi termékeket fogyasztunk? Egyáltalán milyen árucikkek találhatóak meg a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt kínálatában? És milyen terheket vesz le úgy a termelő, mint a fogyasztó válláról a REL, azaz a rövid ellátási lánc?

A 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál idén is különleges zenével, rendhagyó művészi pillanatokkal töltötte meg a várost.
Miután májusban jelentkezést hirdettek önkéntes tartalékosok számára a román hadseregbe, most ismét várják az érdeklődőket Hargita megyében is. Az önkéntes tartalékosoknak több juttatást, így állandó javadalmazást is biztosítanak a szerződés időtartamára.
Kéttucatnyi napirendi pontot, valamint két javaslatot vitattak meg az önkormányzati képviselők az októberi tanácsülésen Sepsiszentgyörgyön.
Négyévi bezártság és kétévnyi felújítás után megnyitotta kapuit Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, a székely nemzet temploma.
A csütörtök délutáni, Felsősófalvánál történt hármas balesetben érintett gépkocsivezetők közül egyik sem fogyasztott alkoholt – derül ki a Hargita megyei rendőrségtől kapott adatokból.
Hiánypótló rendezvényre készülnek Székelykeresztúron november első hétvégéjén: az udvarhelyszéki kisváros ad otthont az első Keresztúr Térségi Gazdanapoknak – hangzott el csütörtökön, az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
Az ország 66 helyszínén, köztük Maros és Kovászna megyében is állásbörzét szerveznek pénteken, főleg fiatal végzősöknek. Hargita megyében korábban tartottak hasonlót.