„Bármikor visszatérnék Székelyudvarhelyre”

– Négy éve vagy Németországban, idén csapatoddal megnyertétek a 2. Bundesligát, és feljutottatok. Milyen érzés volt?

– Mintha Bajnokok Ligáját nyertünk volna, úgy megünnepeltük a feljutást. Tavaly egy hajszálon múlt, hogy nem jutottunk fel, de idén három mérkőzéssel a bajnokság vége előtt ez sikerült, megnyertük a 16 csapatos pontvadászatot. Karácsony óta csak a legutolsó meccsen kaptunk ki, pedig komoly sérüléshullám érte a keretet, sokáig csak nyolc bevethető játékosunk volt, így néha a magyar edzőnőnknek is be kellett állnia játszani. A Metzingen amúgy eddig kétszer is feljutott, először pénzügyi gond miatt, majd az egyik játékos rossz leigazolása miatt zárták ki a csapatot.

– Ritkán vagy itthon, akkor is keveset. Mit lehet tudni rólad, mik az egyéni eredményeid?

– Tavaly és idén is gólkirálynő lettem a bajnokságban. A lejárt szezonban összesen 239 gólt dobtam, három meccsen sérülés miatt nem játszottam. Így tartottam a tavalyi meccsenkénti 8–9 gólos átlagomat. Idén a másodosztálybam dolgozó edzők, szakemberek és újságírók szavazatai alapján megkaptam az év legjobb játékosa díjat is, amire nagyon büszke vagyok.

– Nagyszerű teljesítményedet tekintve nem kerestek meg máshonnan is?

– Ajánlatot nem kaptam, de nem is igazolnék el, hiszen nagyon jól érzem magam itt, sok a jó ismerősöm.

– Végleges hazajövetelen gondolkoztál már?

– Mindig jó Székelyudvarhelyen, szeretek itthon lenni, de csak ritkán jutok haza, egy évben kétszer, a téli és a nyári szünetben. Jelenleg nemcsak játszom, hanem fiatalokat is edzek, 4 évestől felfelé. Életem továbbra is a kézilabda körül forog, az év 11 hónapjában.

– És a családalapítással hogy állsz?

– Amíg egészségem engedi, szeretnék játszani. Hosszú, 5–10 éves tervem még nincs, majd az élet hozza döntésemet. Székelyudvarhelyre visszajönnék, hiszen szívem ide húz. De amíg megy a szekér, addig azt ki szeretném használni. Majd ha lesz A divizós csapat, akkor esetleg. A családalapítást kérdezd Fricitől, nekik könnyebben megy – mondta nevetve, testvérére, Ilyés Ferencre utalva.

– Hogyan tartod a kapcsolatot szeretteiddel?

– Fricivel és anyuval (Ilyésné Miklós Magda – szerző megj.) két-három naponta telefonálunk vagy internetezünk, találkozni nagyon ritkán tudunk. Szabadságomat mindig Magyarországon kezdem Kistarcsán, idén ott húsvétoltunk, kijött anyukám is, és akkor együtt volt a család. Jó volt, amikor Frici még Németországban játszott, hiszen akkor csak 15 km-re laktunk egymástól, naponta találkoztunk, eljártunk egymás meccseire. De most minden hétvégén játszottunk, és a kupában is a legjobb nyolcig jutottunk, így szabad időm nemigen volt.

– Akkor biztosan naprakész vagy a felépülését illetően.

– Egészségügyileg elég jól áll, remélem, ott lesz az olimpián. Másfél hónap van még Londonig, reméljük, hogy sikerülni fog, a futóedzéseket már hétfőn elkezdte, fizikailag rendbe kell jönnie. A gipsz miatt hat hétig nem állhatott lábra, így újra meg kellett tanulnia járni.

– Korábban említetted, hogy fiatalokkal is dolgozol. Van különbség a német és a román utánpótlás között?

– Figyelem az udvarhelyi fiatal kézilabdásokat, amikor itthon vagyok, szívesen tartok nekik edzéseket. A romániai utánpótlás sokkal jobb, főleg Székelyudvarhelyen. Kint nincs lehetőség a rendszeres edzésekre, ott heti kétszer van pozíciónk, míg itthon naponta edzenek. A romániai játékosok pedig sokkal képzettebbek, az alapokat jobban elmélyítik itt, mint kint.

– Mi az utóbbi idők legkellemesebb emléke?

– Egy büntetőből szerzett gólomra vagyok a legbüszkébb. Anyukám is kint volt, a helyszínen nézett meg minket. Akkor is hét játékosunk volt, az ellenfél pedig folyamatosan 6–7 góllal vezetett, a végén felhoztuk egy gólra, és időn túli hetest kaptunk, amit én végeztem el. Tudtam, ha belövöm, akkor döntetlen, ami – mivel nagyon kevesen voltunk – felér egy győzelemmel, ha pedig kihagyom, akkor vereség. Biztos voltam benne, hogy belövöm. Sosem szoktam ejteni, ezt akkor megtettem, és sikerült! Utána mondta a vezetőnk is, hogy ezzel a kiharcolt döntetlennel van keresnivalónk az első osztályban.

– A Székelyudvarhelyi KC-t szoktad követni?

– Meccsüket egyet se láttam, de anyukám, aki minden hazai mérkőzésen ott van, mindig informál. A Göppingen ellenire el akartam menni, de sajnos meccsünk volt aznap, így nem sikerült. Ügyeskednek, és örülök, hogy van egy olyan csapat, amely elviszi Európába Székelyudvarhely hírnevét.

Ilyés Annamária 1980. július 9-én született Székelyudvarhelyen. A balátlövő először Székelyudvarhelyen játszott, majd következett Kolozsvár, Nagybánya, Vác, Kiskunhalas, a Ferencváros, a HSG Blomberg (német) és jelenlegi klubja, a TuS Metzingen. Vác együttesével kétszer szerzett bronzérmet a Magyar Kupában és ezüstöt a Challange Kupában. A Ferencvárossal a bajnokságban harmadik lett 2008-ban. Pályára lépett a Bajnokok Ligájában. 2010-ben a Blomberg csapatával a Bundesliga elődöntőjébe került. Budapesten a Testnevelési Egyetemen kézilabdaedzői szakon végzett.