Klubtörténelmi pillanatok a Progym hétvégi meccsein

•  Fotó: Facebook.com/Progym

Fotó: Facebook.com/Progym

Nem történt meglepetés a hétvégi Progym–Sportul Studențesc mérkőzéseken. A piros-fehérek végig sokkal jobbak voltak az ellenfélnél, és nagy különbségű győzelmekkel szerezték meg a kötelező hat pontot.

Gergely Imre

2016. november 27., 16:362016. november 27., 16:36

2016. november 29., 07:512016. november 29., 07:51

A két találkozón elért kiváló eredmény mellett a Progym klubtörténetébe feljegyezhető események tanúi lehettek a gyergyói nézők. Először védte a felnőtt csapat kapuját a 34 éves Szabó László, aki ifi kora után csak amatőr csapatokban szerepelt, és ebben a szezonban edzéseken segítette a Progym felkészülését. Bemutatkozása szombaton a lehető legjobban sikerült. Gól nélkül őrizte meg a ketrecét. A közönség minden védését tapssal jutalmazta. Vasárnap kapott ugyan egy gólt, de így is tapsot érdemel. A pénteki 26–0 azt is jelentette, hogy a szezonban először maradt érintetlen a gyergyói kapu. 

Baróti Balázs számára is emlékezetes lesz ez a hétvége. A 18 éves csatár most mutatkozott be a felnőttek között, és vasárnap meg is szerezte első gólját. Egy másik 18 éves, György Rajmond is elért egy fontos mérföldkövet, első mesterhármasát jegyezhette fel.

Alighanem először fordult elő az is a gyergyói hoki történelmében, hogy egy piros-fehérben játszó játékos egy mérkőzésen 10 gólt lő. Szombaton Mihail Konyajev érte el ezt.

Ha már a nagy számoknál tartunk, szombaton Vitalij Kiricsenko 11, Vaclav Novak 13 pontig jutott. Vasárnap Alekszej Alekszejev és Dimitrij Kovjazin voltak a legtermékenyebbek, 10, illetve 12 pontot termeltek. A légiósok ponttermése jól mutat ugyan a statisztikában, és a közönség is értékelte a számos szép megmozdulást, de az külön hasznos volt, hogy minden bevethető fiatal megkapta a bizonyítási lehetőséget.

A Progym számára lezárult az első kör

Minden ellenfelével lejátszotta 4–4 mérkőzését a Progym, így lezárult az alapszakasz első teljes köre. Húsz mérkőzésen 35 pont a termés, ami az utóbbi években a legjobbnak számít. A Sportul ellen 12 pontot szerezni a kötelező kategóriába tartozott, a Steauától elhappolt 12 pont már derekas teljesítmény. Galacot jó játékkal meg lehet fogni, ebben bíztak is a szurkolók, de nem mindenki gondolta, hogy a 12-ből 9 pontot tudnak gyűjtögetni a párharcukból. Csíkszereda ellen négy szoros mérkőzést játszottak a piros-fehérek, és kevésen múlt, hogy az ellenük megszerzett 1 pontnál nem lett jóval több. Brassó felfelé lóg ki a mezőnyből, de tőlük is sikerült egy pontot szerezni. Reményt keltő sorozaton van túl a gyergyói csapat. 

Elkezdődik az alapszakasz második része

Pénteken a Progym számára már elkezdődik az alapszakasz következő sorozata, itt újra minden csapat minden csapattal játszik, de csak 2–2 meccset, azaz egyet hazai, egyet idegenbeli környezetben. A gyergyói együttes pénteken 18.30-tól a Brassói Coronát fogadja, várhatóan telt házas mérkőzésen.

Jégkorong, román bajnokság:
Sportul Studențesc–Progym 0–26 (0–5, 0–10, 0–11),
gólszerzők:
Mihajil Konyajev 10, Vaclav Novak 5, Elekes-Darabont Hunor 3, Barabás László 2, Daradics Csaba 2, Vitalij Kiricsenko 2, Kozma Zsolt és Szőcs Attila.
Sportul Studențesc–Progym 1–21 (0–4, 1–8, 0–9),
gólszerzők: Marian Ghiţă, illetve Dimitrij Kovjazin 7, Csergő Hunor 4, György Rajmond 3, Alekszej Alekszejev 3, Baróti Balázs, Basilidesz Tibor, Pavel Boriszenko és Ferencz-Csibi Róbert.

A bajnokság ranglistája:
1. Corona 47 pont /17 mérkőzés,
2. Sportklub 35/17,
3. Progym 35/20,
4. Dunărea 26/18,
5. Steaua 16/18,
6. Sportul 0/16.

Az alapszakaszban a Coronának a Steauával van még két elmaradt meccse és a Sportklubbal is játszanak még egy találkozót. A Sportklubnak emellett a Sportullal van két elhalasztott találkozója. A Dunărea szintén a Sportul elleni két meccsel zárja le az első kört.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!