Nagyon gyenge teljesítményt nyújtva szerezte meg a három pontot a Progym a Steaua ellen. Megérdemelt lett volna Timaruék győzelme is Karcfalván, de végül egy utolsó perces góllal nyert a gyergyószentmiklósi együttes.
2017. január 15., 12:302017. január 15., 12:30
2017. január 15., 13:112017. január 15., 13:11
Karcfalván fogadta a Progym csapatát a Steaua szombaton a román jégkorongbajnokság alapszakaszában. Nyomokban sem volt látható az a tudatos játék és lendület, aminek a gyergyói szurkolók a novemberi menetelés során örülhettek. Csapkodás, ötlettelenség, illetve jó egyéni megmozdulások jellemezték a mérkőzést Progym részéről, míg a Steaua kihozta a maximumot a lehetőségeiből. Nem a fővárosiak voltak meglepően jók, hanem a gyergyóiak múlták alul magukat.
A statisztikák szerint Catrinoi lenne az, aki ennyire szorossá tette a küzdelmet, de nemcsak a nagy helyzetek maradtak ki a kapus nagy védéseinek köszönhetően, hanem a mezőnyben sem nyújtott kiemelkedőt a Progym. Sőt Szakács bravúrjaira is szükség volt, hogy nem lett rosszabb az eredmény. Nagyon sok volt a kiállítás mindkét oldalon, számos durvaság és felesleges fegyelmezetlenség történt. Az emberelőnyök kihasználása sem tekinthető kielégítőnek. A Progym három gólt lőtt ugyan emberelőnyben, de egyet kapott is, miközben a Steauának 34 percnyi kiállítása volt. A gyergyóiak ellen 18 percnyi büntetést ítélt a játékvezető, és a Steaua ezalatt egy gólt lőtt és egyet kapott.
Pedig jól kezdődött a meccs a vendégek számára, György Rajmond már a 3. percben megszerezte a vezetést a gyergyóiaknak. Azonban egy nagy hiba után a rutinos Ioan Timaru egyenlített. Nem ment a játék a vendégeknek, de egy emberelőnyös helyzetet remekül oldott meg a Boriszenko-Kosztromin-Jaskevics hármas, a fehérorosz hátvéd pedig megszerezte első gólját a Progym színeiben.
A második harmad rögtön Novak kiugrásával kezdődött, egyéni megmozdulása kettőre növelte a gyergyói előnyt, sőt Jaskevics második gólja már 4–1-es Progym-vezetést jelentett. Ezután azonban még a korábbinál is jobban szétesett a piros-fehérek játéka, aminek az lett az eredménye, hogy öt és fél perc alatt egyenlített a Steaua. 4–4 volt az eredmény 40 perc után. Kínos meglepetés körvonalazódott. A helyzet nem lett jobb az utolsó húsz percben sem. Boriszenko ugyan ismét vezetést szerzett a Progymnak, de nemsokára Anton Butocsnovot sikerült kihagyhatatlan helyzetbe hoznia a gyergyói védelemnek: 5–5.
Úgy tűnt, a Steaua a brassóiak után a gyergyóiakat is hosszabbításra kényszeríti – vagy akár meg is nyeri a meccset – ez benne volt a játék képében. Aztán Alekszejev az utolsó percben meghozta a megkönnyebbült sóhajt a mintegy 400 gyergyói néző számára. Egyéni megmozdulása eldöntötte a találkozót. 6–5-re nyert a Progym, de ez nem egy olyan győzelem, amire büszke lehet a csapat.
Muszáj változtatni valamit, mert ilyen játékkal még egyszer nem fog nyerni az együttes.
A Progym számára kéthetes szünet következik, legközelebb Brassóban lépnek pályára a piros-fehérek január 28-án.
Jégkorong, román bajnokság, alapszakasz:
Bukaresti Steaua–Gyergyószentmiklósi Progym 5–6 (1–2, 3–2, 1–2),
gólszerzők: Ioan Timaru (6. és 32. perc), Gabriel Ștefan (32.) Mircea Onciuc (37.), Anton Butocsnov (55.), illetve György Rajmond (3.) Greorgij Jaskevics (14. és 24.), Vaclav Novak (21.), Pavel Boriszenko (46.), Alekszej Alekszejev (60.).
Büntetőpercek: 34–18.
Kapura lövések: 37–53.
A másik két szombati mérkőzés eredménye:
Brassói Corona–Galaci Dunărea 6–5 (2–2, 1–1, 3–2),
Csíkszeredai Sportklub–Bukaresti Sportul Studențesc 20–0 (3–0, 9–0, 8–0).
Ranglista:
1. Corona 61 pont/23 mérkőzés,
2. Sportklub 41/21,
3. Progym 41/24,
4. Dunărea 35/23,
5. Steaua 20/22
6. Sportul Studențesc 0/19.
Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.
Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.
Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.
Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.
Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.
Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.
Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.
Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.
Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz.
Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.
szóljon hozzá!