Fotó: Veres Nándor
660 ezer lejből gazdálkodott a Progym az elmúlt szezonban. Úgy tervezik ez 10 százalékkal több lesz a 2016-2017-es idényre vonatkozóan. Ez lényeges változást nem hozhat, de az már előrelépés, hogy a csapat kerete 90 százalékban összeállt.
2016. július 28., 18:572016. július 28., 18:57
2016. július 28., 23:222016. július 28., 23:22
A szurkolók elsősorban a következő idényre vonatkozó bejelentéseket, terveket várják a nyári időszakban, és erre a szerdán lezajlott közgyűlés volt legmegfelelőbb alkalom. A Progym két új légiós szerződtetését jelentette be. Pavlo Boriszenko és Mihail Konyajev személyében hátvédekkel erősödött a csapat. Mindkét játékos ismerős már. Boriszenko a Steaua színeiben keserítette meg sokszor az ellenfelek életét, Konyajev pedig Csíkszeredában mutatott kiemelkedő játékot. Vaclav Novak, Vitalij Kiricsenko és Nyerges Lajos továbbra is piros-fehérben szerepel, így öt légiósa van a csapatnak. A bajnokság idei szabályzata hat légiós szerepeltetését engedi meg, így elképzelhető, hogy jöhet még egy külföldi játékos, de egyelőre erről nem született még döntés. A hazai játékoskeret nem változik, nincsenek távozók, ellenben számos fiatal tehetség számíthat arra, hogy több játékidőt kap, hogy meghatározó játékos lehet a közelgő 2016-2017-es idényben. Az új edző érkezéséről nem történt bejelentés, csak annyi, hogy külföldi szakemberekkel tárgyalnak.
A vezetőség hároméves mandátuma lezárultával tisztújítás is napirenden volt. Mivel új jelentkezők nem akadtak, lényeges változás nem történt, a vezetők újabb megbízatást kaptak. Bizonyos feladatkörökben munkát vállalt a klubvezetésben Szász Márton, Csiki Zsolt és Csata Péter. A közgyűlésen a szokottnál kevesebben vettek részt, sőt a vezetők közül is többen hiányoztak, mivel pihenőszabadságon vannak.
Elhangzott: az ellenfelekhez viszonyítva nagyon kevés pénzből gazdálkodik a Progym, a tavalyi 660 ezer lejt is nagyon nehezen lehetett előteremteni, és valószínűleg a következő idényre tervezett 700 ezer lej körüli költségvetést sem lesz könnyebb megvalósítani – hangzott el. Kopacz Zoltán elnök azt sem tagadta, a múlt szezonban is előfordult, késett a játékosok fizetése, de végül mindenki megkapta a járandóságát.
Az ülésen Sándor Székely Ottó menedzser ismertette a Progym támogatóinak névsorát, amelyet a remények szerint bővíteni fognak. Elmondta, fő támogató Gyergyószentmiklós önkormányzata mellett maga a közönség, azok az ezrek, akik jegyet vesznek a mérkőzésekre. Nem fog változni a jegyek ára az új idényben, de a beléptetést szigorúbban veszik, minden nézőtől elvárják a jegyváltást, hogy ne fordulhasson elő az, hogy 100-150 néző ingyen nézi a meccseket. Az ilyen bevételkiesés komoly érvágás a csapatnak – mondták. Fényképes bérletet is kínálnak majd, ennek árát akkor hozzák nyilvánosságra, amikor eldől, hány hazai mérkőzésre lehet számítani.
Javaslatként hangzott el, hogy a mérkőzésekre urnákat helyezzenek ki azzal a céllal, hogy ha a nézők úgy látják, a fiúk megérdemlik, akkor ezekbe a dobozokba pénzt dobjanak, amit a csapat kap meg jutalomként.
Csíkszeredában és Debrecenben játszanak
A csapat nyári erőnléti felkészítése sokkal komolyabb, mint a korábbi években, a felkészülés Vaclav Novak és Farkas Csaba vezetésével zajlik. Gyergyószentmiklóson augusztus 8-ra várható a jégpálya beüzemelése, a hónap elején edzőtáborba vonul a csapat, napi több száraz és jeges edzéssel. A Progym meghívást kapott Csíkszeredába, ahol augusztus 12–14. között hatcsapatos tornát szerveznek. A torna mezőnyét alkotja a Sportklub két csapata (egy hazai játékosokból és egy légiósokból összeállított együttes), Galac és Brassó, valamint egy cseh csapat is. Augusztus 25-26-án pedig Magyarországon játszik két meccset a piros-fehér társaság. A Debreceni HK látja vendégül a gyergyóiakat.
Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.
Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.
Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.
Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.
Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.
Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.
Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.
Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.
Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz.
Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.
szóljon hozzá!