Fotó: Pál Árpád
A politikum és a tudományos élet képviselőinek együttműködéséről tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtökön a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.
2016. október 20., 19:392016. október 20., 19:39
Annak ellenére, hogy Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is vannak egyetemek, a városok vezetősége mégis külsős cégekkel készíttette el fejlesztési stratégiáját, pedig a tudományos élet helyi képviselőit is felkérhették volna a feladatra – jelentette ki Geréb László, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság elnöke.
Mint mondta, nem tudni, hogy a felhozott példában, melyik fél hibázott, a kerekasztal-beszélgetések célja megvizsgálni, mit lehet tenni a későbbi jó együttműködésért. Gálfi Árpád polgármester felszólalásában a politikum és a kutatók közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. A helyi egyetemeknek kell kinevelniük azokat a székelyföldi tehetséges diákokat, akik tudásukkal később jelentősen hozzájárulhatnak a régió fejlődéséhez – magyarázta Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az ünnepi beszédek után vitaindító előadásokat tartottak, később pedig bárki elmondhatta véleményét az előadásokkal kapcsolatban.
Az udvarhelyi rendezvényt az SZRTT és a Sapientia EMTE szervezte, partnerségben a MÜTF Oktatási Központtal. A szervezők pénteken Csíkszeredában tartanak konferenciát, Integrációs és modernizációs esélyek egy európai periférián címmel.
Piros megvilágítást kapott kedden este a székelyudvarhelyi városháza épülete, hogy figyelmeztesse a lakosságot egy fontos dologra.
Elmentünk Gagyba, és vadászkísérettel távolról megnéztük a medvebarlangot. Relatív távolról, hiszen jóformán még a házak is közel vannak. A környékét mostanra szalaggal kerítették el és figyelmeztető feliratokat is elhelyeztek.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás szerdán délelőtt tíz és délután három óra között a Székelykeresztúrhoz tartozó Betfalván – közli a polgármesteri hivatal.
A part mellett legtöbb másfél méter a víz mélysége, ha oda esett volna be a fiatal, meg kellett volna találniuk – derül ki a zetelaki önkéntes tűzoltók vezetőjének, Sándor Dénesnek a beszámolójából.
Kigyúlt egy székelyudvarhelyi lakóház kéménye vasárnap késő délután. A helyszínre kivonuló tűzoltók eloltották a lángokat.
Az utak rendbetételét tartja az egyik legfontosabb feladatnak Pál Lajos, Székelyvarság polgármestere, aki korábban alpolgármesterként és közbirtokossági alelnökként is dolgozott a közösségben. Mindemellett egy napköziotthon létrehozása is elengedhetetlen.
Meghalt az a székelykeresztúri nő, akit a gyanú szerint élettársa mellkason szúrt szombaton. A részletekről a Hargita megyei törvényszéki ügyészség szóvivője, valamint a város polgármestere számolt be lapunknak röviden.
Felfüggesztették szombaton délután a keresőakciót a zetelaki víztározónál, egyelőre eredmény nélkül. Noha délelőtt még a fagy nehezítette a munkát, délutánra már kedvezett az időjárás, de így sem jártak sikerrel.
Újrakezdték szombaton a hatóságok a pénteken kora este felfüggesztett keresést a zeteváraljai víztározónál, ahol egy eltűnt 23 éves fiatalembert keresnek azok után, hogy autóját a közelben találták meg.
Megrendítő sorsok, hirtelen félbe szakadt életek, fájdalmas veszteségek, óriási küzdelmek az életért, bizalom és új remény – ilyen és ehhez hasonló okok hoztak össze szépszámú társaságot Székelyudvarhelyen február 4-én, a rákellenes világnapon.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)