Zarándokok a kontumáci kápolnánál

Zarándokok a kontumáci kápolnánál

Fotó: MTI

Nyolcadik éve már, hogy a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkező anyaországi és felvidéki zarándokok egy jelentős része ellátogat Gyimesbükkbe is, részt vesz a pünkösdpénteki vagy pünkösdvasárnapi kotumáci szentmisén.

Dobos László

2015. május 25., 13:392015. május 25., 13:39

Újra befutott az egykori gyimesi határállomásra a Boldogasszony vonat, illetve a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesített szerelvénye. Pünkösdvasárnap a trianoni békediktátum előtti, illetve a „kicsi magyar világra” emlékeztető idők elevenedtek fel az idősebb gyimesiekben. A szebb napokat is megélt vonatállomástól a történelmi Magyarország legkeletibb őrházáig elhúzódó, közel 2 kilométeres szakasz proménáddá alakult, szinte minden kapuban árultak enni, inni valót. A három zarándokvonat utasai, a több tucat autóbusszal, illetve gyalog vagy személygépkocsikkal érkező vendégek elsősorban a lelki feltöltődésért, a szentmiséken és az ezek köré csoportosított kulturális műsorok miatt zarándokoltak el az ezeréves határhoz, a második világháború után Bákó megyéhez csatolt településre.

Pénteken a Boldogasszony zarándokvonat utasai és a gyalogosan Csíksomlyóra induló gyimesi keresztalja számára mutatott be szabadtéri szentmisét Tamás József püspök. Pünkösd napján a másik két zarándokvonat utasai tölthettek élménydús pillanatokat a kontumáci Nagyboldogasszony templomnál. Bent a templomban csendes ima, szentségimádás zajlott a délelőtt folyamán, kint a szabadtéri oltáron pedig kulturális műsorok sorozata. Idén áprilisban volt 280 éve, hogy a törökországi Rodostóban elhunyt II. Rákóczi Ferenc, az utolsó megválasztott erdélyi fejedelem. A helyi Dani Gergely Általános Iskola diákjai emlékműsort mutattak be Rákóczi életéről, a fejedelem imáit pedig a szentmise alatt többször felolvasták. A diákok műsorát Dajka Mihály csíkszentkirályi tárogatóművész tette emlékezetesebbé. Déli harangszóra a a 2014-es Fölszállott a páva közönségdíjasa, a kosteleki Vaszi Levente és tanítványai adtak ízelítőt a csángóvidék balladáiból, táncaiból. Ezt követően időutazásra hívott a bukovinai származású, vajdasági születésű, magyar Örökség-díjas Koka Rozália művésznő, aki az alig egy éve alakult kis moldvai csángó együttesével, a Virággyönggyel több száz éves, a moldvai magyarok ajkán fennmaradt archaikus énekekből és a mondákból összeállított, hatalmas tapsot kiváltó Légy áldott szent István király! című előadásával örvendeztette meg a közönséget. Érdemes megjegyezni a többségében pusztinai származású énekesek neveit: Bálint Izabella,  Kiss-Tampu Tatjána, Kovács Krisztián, Tamás Júlia Roxána, Mokány Róza és Pusztinai Annamária.

A Salamon József gyimesbükki plébános által összeállított gyimesi pünkösdi szertartásoknak minden évben fontos mozzanata a hősökre való emlékezés, idén is koszorút helyeztek el, imát mondtak a környékbeli hegyekben elesett első és második világháborús hősök emlékére.
Kontumácon az idei ünnepi pünkösdi szentmise főcelebránsa és szónoka a gyimesközéploki születésű, jelenleg a Fehér megyei Marosújváron plébános Bilibók Géza volt, aki a szentmise előtt megemlékezett a pünkösd előtt a Tolvajos-tetőn tragikusan végző balesetben elhunyt motoros zarándokról, Lóczi Gyuláról. Prédikációjában többek között rámutatott arra, hogy „ ... itt, a hátárvidéken jobban érezzük a határtalan nemzeti testvériséget, (...) ragaszkodjunk Mária országához, szülőföldünkhöz”. A szónok óvva intett, szűrjük meg a nyugati világból érkező hullámokat, vigyázzunk, „hogy zarándok batyunkat ne cseréljük fel turista csomagra!\". A Gyulafehérvári Egyházmegyében meghirdetett Szórvány évében az ősök és a hősök szavak példájával nyomatékolta, hogy a magyar nyelvben egy betű sem fölösleges.

Mise után a zetelaki kórus énekelt el szép magyar nótákat, katonadalokat, a Tatros és a 12/A országút fölötti vasúti hídra pedig megérkezett a Csíksomlyó Expressz és Történelmi Székely Gyors zarándokvonatokat vontató, II. Rákóczi Ferenc fejedelem arcképével és az „Istennel a hazáért és a szabadságért” jelmondatával feldíszített mozdony. Ezerek csodálták meg, készítettek róla és vele fotókat.

A pünkösdi gyimesi események csendben zajlottak, a Bákó megyei csendőrség és rendőrség nagy erőket mozgósítva zökkenőmentessé tette a szűk úton áthaladó gyalogos és autós forgalmat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!