Továbbra is élőben közvetíthetik a marosvásárhelyi tanács üléseit

Továbbra is élőben közvetíthetik a marosvásárhelyi tanács üléseit

Fotó: Boda L. Gergely

Vita alakult ki a februári marosvásárhelyi önkormányzati ülésen a tanács új belső rendszabályzata kapcsán. Bár az eredeti tervezetben nem volt benne, az ülésig bekerült egy cikkely, amely korlátozta volna a nyilvános ülés élő közvetítését a Facebookon.

Simon Virág

2017. február 23., 20:502017. február 23., 20:50

Bakos Levente fontosnak tartotta, hogy új szabályzatot dolgozzon ki, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait. Mindezt azzal a céllal, hogy hatékonyabb legyen a helyi tanács munkája, amit az elmúlt időben több tanácsos cirkuszi mutatványnak nevezett. Bár  az eredeti határozattervezetben nem szerepelt az élő közvetítés korlátozása, utólag valaki – nem derült ki, hogy ki – betett egy új cikkelyt, amely arról szólt, hogy a tanácsülésről csak és kizárólag a polgármesteri hivatal készíthet felvételt és közvetítheti élőben. Ez azt jelentette volna, hogy a Szabad Emberek Pártja képviselői többé nem közvetíthették volna élőben az üléseket, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek. Éles vita és egymás vádolása után végül nem ment át az új rendszabályt tartalmazó határozattervezet, amelynek elfogadásához kétharmados többségre volt szükség.

Viszonylag könnyen megszavazták a négy nagy sportklubnak biztosított jelentős támogatást, amelynek értelmében a 2016–2017-es idényben 2,3 millió lejt kap a kosárlabdaklub, 880 ezer lejt a röplabdaklub, 1,2 millió lejt a teremlabdarúgók és 5,12 millió lejt az ASA labdarúgóklub. Ez utóbbi csak abban az esetben kapja meg az összeget, ha az átszervezéssel megbízott jogi képviselet benyújtja a szükséges iratokat. A határozatot 12 igen szavazattal fogadták el, a magyar tanácsosok közül tartózkodott Peti András, Makkai Gergely és nemmel szavazott Hermann Mark Christian és Györfi Júlia.

A parkolás kérdését is igen nagy érdeklődés övezte, rövid szünetet is tartottak, mielőtt szavaztak volna. A tervezetben három változat szerepelt: versenytárgyalást kell kiírni és egy cégre kell bízni a parkolók adminisztrálását, a városháza saját szakosztálya foglalkozzon ezzel, a hivatal hozzon létre egy céget, s arra bízza a parkolás felügyeletét. Végül csak részben született döntés, ugyanis elfogadták a parkolásról készült tanulmányt, amely a határozat része volt, de nem döntöttek arról, hogy a három megoldás közül melyik a járható út. Erről a márciusi soros ülésen szavaznak.

Bár a prefektus által visszautasított iskolahálózat nem került napirendre, a tegnapi ülésen a tanácsosok megszavazták, hogy Bakó Szabolcs képviseli az önkormányzatot a felekezeti iskola igazgatótanácsában. A városháza ideiglenes jegyzője, Szövérfi László azt mondta, csak akkor írja majd alá a jelölést is tartalmazó határozatot, ha megbizonyosodik arról, hogy az iskola törvényesen működik, s rendben van az alapító okirata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!