Nevetségesnek, sőt eszementnek tartják a hármasfaluiak a prefektúra, rendőrség és útügyi hatóság érveit, amelyekkel alá próbálják támasztani felszólításaikat, miszerint el kell távolítani a Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva neveit tartalmazó út menti táblákat. Vass Imre megbízott polgármester hiába magyarázta, hogy ezeket turisztikai tájékoztatás céljából állították fel, az államhatalom mindent kitalál, hogy igazát bizonygassa. Többek között azt is „elsütötték”, hogy a táblák elvonják a gépkocsivezetők figyelmét, ezért balesetveszélyesek, majd azt, hogy az úttest tengelyétől számított 22 méteres szélességben bármilyen építménynek rendelkeznie kell az útügy engedélyével, s azzal is érveltek, hogy az önkormányzat nem bocsátott ki építkezési engedélyt a táblákra.

Mint beszámoltunk róla, már pénzbírságot is kilátásba helyezett a prefektus, de a községvezetés kitart amellett, hogy a táblákat nem veszik le: vagy megerősítik turisztikai jellegét és engedélyeztetik azokat, vagy egyszerűen elvágják a gordiuszi csomót, és népszavazás révén szereznek érvényt a falvak óhajának, hogy a településjelző táblákat ne tüntethesse el a hatalom.

Kiss Dénes szentistváni református lelkész Csoóri Sándort idézve mondja el, hogy az „álarcos név” mögé három ősrégi település nevét rejtette el a kommunista hatalom. Bár ezek a falvak egybe vannak épülve és mindig egymásra voltak utalva, lakói külön-külön megőrizték identitásukat. Amikor lehetőség adódott volna a régi településnevek visszaszerzésére, a közösség nem élt vele, de a néhai Márton Zoltán polgármester kezdeményezésére két éve mégis kikerültek a táblák, aminek nagyon örültek a helyiek. Az 1990-es években az egyik prefektus egyszer személyesen jött ki Hármasfaluba, hogy az akkor magyar nyelven feliratozott helységnévtáblát eltávolíttassa, de a helyiek fellépése nyomán kénytelen volt megfutamodni. Most kétnyelvű táblák jelzik a három település határát, de úgy tűnik, most is kísért a múlt szelleme – idézte fel az ügy előzményeit a lelkész.

Kiss Dénes kissé cinikusan jegyzi meg, hogy Maros megyében „minden égető kérdést megoldottak”: utakat, oktatást, egészségügyi ellátást, ezért a prefektusnak most legfontosabb feladata, hogy megóvja a gépkocsivezetőket attól, hogy tekintetük túlságosan odaszegeződjön a helységnévtáblákra, és balesetet okozzanak. Amúgyis a balesetek nem a tábláknál, hanem egy kanyarban szoktak történni, ahol a sofőrök nem veszik figyelembe az „éles kanyar” jelzést, és volt olyan év, hogy tizenhatszor csapódott autó a szentistváni templom kerítésének. Amikor felhívták a közúti rendőrség és az útügy figyelmét a problémára és „rázócsík” felszerelését kérték, azt a választ kapták: nem lehetséges, mert Bukarestben kell jóváhagyják – fordította komolyra a szót a közösség lelki elöljárója, feltéve egy újabb kérdést: nem fontosabb-e az ember élete, mint a törvény betűje és a fővárosi jóváhagyás? Ehelyett ezekkel a feliratokkal foglalkoznak: reklámtábláknak és közveszélyesnek minősítik, és el szeretnék távolíttatni – háborog joggal Kiss Dénes, aki a hatóságok magatartását ugyanolyan kampánynak tekinti, mint amit Bretfelean művel Marosvásárhelyen: az emberek figyelmét akarják elterelni a valós problémákról.

A táblák maradnak

Vass Imre polgármestertől megtudtuk: a prefektus felszólításai és fenyegető levele ellenére sem vették le a táblákat, és nem is veszik le, ehelyett azok turisztikai jellegét hangsúlyozzák. Azaz fakerettel látják el, de a székely és helyi címer is felkerülhet rá, sőt azt is közölnék az erre járókkal, hogy mikor vette el a települések neveit a kommunista hatalom. Ezeket a táblákat akár engedélyeztetnék is, és továbbra is magán- vagy közterületen maradnának. Az elöljáró azt is elmondta: az útügy is felszólította az önkormányzatot, hogy öt napon belül vegye le a táblákat. Ennek sem tettek eleget, de az útügyesek sem szerelték le: törvényszéki végzés hiányában valószínűleg nem merik ezt megtenni – véli Vass.

Kíváncsiak voltunk, mi a véleményük az ügyről és a mondvacsinált indokokról a falu lakóinak. A táblák jót tettek a turizmusnak, senkit nem zavartak – mondta Simonfi Zoltán, aki nem érti, hogy „a fentieket” ez miért zavarja. A táblák az emberek kérésére kerültek ki, és úgy vannak elhelyezve, hogy senkire sem veszélyesek. Székelyudvarhelyi sógora is ismeri a kérdést. Ő huszonöt éve gépkocsivezető, tizenkét évig futár volt a közmédiában, hatalmas távolságokat vezetett. Határozottan állítja, hogy aki autót vezet, az minden táblát megnéz, és a közlekedési táblák nem tudják elvonni a figyelmet. Ezeknek a színei is jelzik, hogy nem közlekedési célúak – állítja Veres József.

A Székelyszentistván alsó végét jelző tábla Nemes József telkén áll. Kérdésünkre az idős bácsi elmondta: amióta az eszét tudja, a falvak végén a Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva feliratú táblák álltak, és ő sem érti, miért fáj ez valakiknek. „Kicsit elmebeteg, aki ilyesmivel foglalkozik. Hagyják meg úgy, ahogy van, nem zavar ez senkit. Az én területemen van, senkinek semmi köze hozzá” – fejtette ki véleményét Józsi bácsi. Amikor azokat a bizonyos indokokat emlegetjük, az atyafi rátromfol: „Ennyi esze volt annak, aki ezt mondta, neki többre nem futotta s én megbocsátok neki. Ha okosabb volna, nem ilyesmivel foglalkozna” – fogalmazott Nemes József.

A külföldi idénymunkán levők is hazaüzentek, arra biztatva az itthoniakat: ne engedjék levétetni a táblákat – tudtuk meg Muszka Árpád helyi tanácsostól. A maga véleményét megfogalmazva az önkormányzati képviselő rámutatott, hogy „ezeknek a településeknek joguk van visszanyerni eredeti elnevezésüket. Ha ezt bárki is kétségbe vonja, legyen az prefektus vagy bárki más, egy fikarcnyival sem jobb annál a diktatórikus hatalomnál, amely annak idején a lakosság megkérdezése és beleegyezése nélkül megfosztotta e településeket ősi nevüktől. Az átutazó ismerősöktől és helybéli lakosoktól egyaránt pozitív visszajelzéseket kaptunk a táblákkal kapcsolatban, sőt, ezidáig még közúti baleset sem történt a környékükön, el sem tévedt a gyanútlan utazó, bármennyire is igyekeznek belemagyarázni egyesek, hogy ezek a turisztikai jellegű információs táblák veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Ha a tisztelt prefektus úr annyira aggódik a törvény betű szerinti betartása miatt, ajánlom szíves figyelmébe azt a nem kevés marosvásárhelyi utcát és középületet, ahol nagymértékben dúl az egynyelvűség. A kettős mérce szerfölött bosszantó tud lenni, s enyhén szólva igencsak kilóg ama bizonyos lóláb!” – emelte fel szemöldökét és hangját Muszka Árpád.

Megoldás lehet-e a népszavazás?

Sem Kiss Dénes, sem Vass Imre nem zárja ki azt, hogy népszavazást írjanak ki, amelyen a lakosság mondja el: szeretné-e újra használni az egykori településneveket. A lelkész szerint olyan országban élünk, ahol egy településnév módosítása nem egyszerű, és emellett a személyi igazolványtól kezdve sok okiratot is ki kell cserélni. Ezzel a polgármester is egyetért, hozzátéve: az okmánycsere költségeit a törvény szerint az önkormányzat fizeti, és ők ezt fel is vállalhatnák. Azonban először szeretnék megtudni az emberek véleményét, mielőtt a névmódosítás kérdését népszavazásra bocsátanák. A polgármester elmondta: a következő két-három hét alatt minden családhoz ellátogatnak egy kérdőívvel, és kikérik véleményüket, hogy hajlandók-e az okiratok cseréjének procedúráját is vállalni. Csak ezután viszik a helyi tanács elé a kérdést, bár néhány napja egy sajtótájékoztató keretében a Maros megyei magyar pártok vezetői már kész tényként jelentették ki a népszavazást.

Nagy Zsigmond alprefektus szerint a népszavazás pontot tehet a településnevek kérdésének végére. Az embereket az elmúlt ötven év alatt sem tudták rászoktatni, hogy egyetlen település lakói, és ez ezután sem lesz lehetséges, mert egyházilag is külön szerveződtek. „Ha a köztudatban létezik a három település, miért ne létezne törvényileg is?” – tette fel a kérdés Nagy, rámutatva, hogy a népszavazás révén most már könnyebben érvényesülhet a közösség akarata: a szavazók 30 százaléka menjen urnák elé, és azok legalább egynegyede feleljen igennel, s a döntés érvényes lesz. Persze, ehhez az is kell, hogy a magyar érdekképviselet is vállalja fel az ügyet, sőt lehet, hogy parlamenti alku tárgya is lesz a jóváhagyás, de biztosan vannak az országban más települések is, amelyek hasonló kérdéssel küszködnek – véli Nagy, aki szerint a hármasfalui közös vagyon sem változna, hiszen a falvak továbbra is Makfalva község közigazgatási határain belül maradnának.