
Fotó: Bereczky Sándor
Fennállásának 75. évfordulóját ünnepli idén a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia. Ebből az alkalomból négy olyan személyiségnek adtak át díszoklevelet, akik jelentősen hozzájárultak a filharmónia fejlődéséhez.
2025. március 05., 16:392025. március 05., 16:39
1950. március 21-én alakult meg a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, 1993 óta pedig a Maros megyei tanács által biztosított éves költségvetési támogatásból finanszírozza működését. Fennállásának 75. évfordulóját március 13-án ünnepli, amelyre nagyszabású koncerttel készülnek: Gustav Mahler Feltámadás című szimfóniáját tűzték műsorra.
Az évforduló alkalmából rendezett szerdai sajtótájékoztatón György Levente, a Filharmónia igazgatója bemutatta azt a négy személyt is, akik kiválósági elismerést érdemeltek a Filharmónia részéről.
Csíky Boldizsár zeneszerző, tanár, aki
amelynek igazgatója is volt 1990–1997 között. A díszoklevelet elismerésként veheti át a művészetnek szentelt életéért, a zenének és oktatásnak szentelt kemény munkájáért – emelte ki György Levente.
Oklevéllel ismerték el négy, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia életében meghatározó személy munkáját
Fotó: Bereczky Sándor
Carmen Mihăescu egyetemi tanár munkáját is kiválósági oklevéllel ismerték el, aki zongoristaként kezdte együttműködését a filharmóniával 1982-ben. 1987–2013 között kritikákat közölt a filharmónia hangversenyeiről, és pár éve ismét
Oklevelét elismerésként veheti át a művészetnek, oktatásnak szentelt fáradozásaiért és a klasszikus zene népszerűsítésére irányuló törekvéseiért.
Elismerésben részesült Szallós-Farkas Margit is, aki 1990 óta dolgozik a filharmóniánál művészeti titkárként. Ő
számos rangos intézményben, fontos szerepet tölt be a művészek megnyerésében és a hangversenyek megszervezésében.
Ovidiu Maior rendezvényszervezőnek is járt az elismerő oklevél, akinek
ez pedig tavaly valóra vált, amikor a Filharmónia fellépett Bécsben a Musikvereinben. Együttműködése a Filharmóniával 2017-ben kezdődött, amikor egy csapattal azzal állt elő, hogy megszervezik a bécsi stílusú, jótékonysági célú palotabált. Kulturális diplomáciai projekteket szervezett Mihail Poruțiuval közösen, és megalapították a Junona Közösségfejlesztő Egyesületet. Ennek köszönhetően léphettek fel tavaly a bécsi Musikvereinben is a Filharmónia zenészei – mutatott rá György Levente.
Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke büszkeségét fejezte ki, amiért a nyolcvantagú Marosvásárhelyi Állami Filharmónia az ország legnagyobb létszámú filharmóniája, és az ország legnagyobb – szerinte egyben a legszebb – koncertterme is itt található a Kultúrpalotában.
„A megye továbbra is támogatni fogja a Filharmóniát, hiszen a kultúrába való befektetés a jövőbe és a közösségbe való befektetés is” – fejtette ki a tanácselnök.
Ovidiu Maior arról beszélt, hogy a közös munkának köszönhetően a filharmónia 75 év után először jutott el Bécsbe, de már hamarabb megérdemelte volna, majd egy fotóalbumot adott át a bécsi koncertről Péter Ferencnek, amelyből György Leventének is jut egy, de csak a koncert napján adja át neki – árulta el Ovidiu Maior.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.
Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.
A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.
Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.
Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.
szóljon hozzá!