Fotó: Boda L. Gergely
Ez csak egy állomás – hangzott el több beszédben is a Vártemplomban, ahol a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának ballagására került sor. Az ünnepségen nem csak a diákok kitartó munkáját díjazták, hanem azoknak is köszönetet mondtak, akik ezt lehetővé tették.
2014. július 05., 10:252014. július 05., 10:25
2014. július 06., 16:022014. július 06., 16:02
A vártemplomi ballagás hagyományához híven ökumenikus istentisztelettel nyitották meg az ünnepségen. A szolgálatot a történelmi egyházak képviselői végezték: Les Zoltán református egyetemi lelkész, Jakabos Barnabás katolikus egyetemi lelkész, Papp Noémi evangélikus, illetve Nagy László unitárius lelkészek. Az istentisztelet üzenete az idő fogalmát járta körül. Jakabos Barnabás elmesélte a végzősöknek és az ünneplő közönségnek, hogy amikor haldokló betegekhez jár, érdekes kérdésekkel találkozik. Amikor a beteg már megbékélt a vég gondolatával, elkezd az életén gondolkodni, és ekkor már nem az jár a fejében, hogy például miért épített házat vagy milyen javai voltak, hanem az, hogy mit kezdett azzal az idővel, amit neki szántak. Az atya felszólította végzősöket, hogy használják jól ki a nekik szánt időt, bölcsen sáfárkodjanak vele.
Az istentiszteletet a köszöntések sorozata követte, a tanárok részéről Lőrincz Zoltán, a végzősök részéről pedig Botár Zsófia szólt az egybegyűltekhez. A végzős diák összegezte a hosszú egyetemi éveket, elmondása szerint mindenben volt részük. A nehéz vizsgaidőszakok megpróbálták őket, de a szórakozásról sem feledkeztek meg egy pillanatig sem. Emellett erős kötelékek alakultak ki, születtek ismeretségek, szakmai kapcsolatok, de szövődtek barátságok és szerelmek is – mondta a végzős.
„Ez most egy állomás számunkra azon az úton, amelynek során az a feladatunk, hogy magabiztos, méltóságos és tiszteletteljes orvosok legyünk. Köszönjük szüleinknek és tanárainknak a jövőnket, a személyes inspirációkat, büszkék vagyunk, hogy erre az egyetemre járhattunk” – jelentette ki a végzős hallgatók nevében Botár Zsófia.
Az oklevelek kiosztását Jung János egyetemi tanárnak, a Stúdium Alapítvány kuratóriumának elnökének szavai előzték meg. „Ebben az erkölcsi válságban őrizzétek meg az állhatatosságot, és a rosszhiszeműeket bírjátok jobb belátásra. Ne aggódjatok, a medicinában csak az első negyven év nehéz, ehhez kívánok nektek sok sikert” – bátorította a végzősöket a kuratóriumi elnök. Ezt követően minden végzős kapott egy oklevelet fáradságos munkájának elismeréseként, ugyanakkor a kiemelkedő diákokat is díjazták. A végzősöket Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője is bátorította, elmondta: „többször meg kell gondolni azt a filozófiát, hogy egyszer egy szép napon elhagyjátok a várost, és mindent itt hagytok, mit Vásárhely adhatott”.
Az ünnepség záróakkordjaként átadták a Miskolczi Dezső emlékdíjat, amely a Stúdium Alapítvány jóvoltából azt a személyt illeti, aki sokat munkálkodott a marosvásárhelyi felsőoktatásért. Ezúttal Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vette át az emlékdíjat, akinek szintén volt egy üzenete a fiatalok számára. „Legyenek jó szakemberek, és szolgálják az erdélyi magyarságot” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!