Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Közel 800 gramm etnobotanikus szert, 120 kis zacskónyi pszichoaktív anyagot, alkoholt és 40 kilogramm tudatmódosító hatású növényt foglaltak le a hatóságok háromszéki közreműködéssel 12 házkutatás eredményeként szerdán Bukarestben.
2015. december 09., 19:242015. december 09., 19:24
2015. december 09., 19:552015. december 09., 19:55
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi nyomozóosztályának munkatársai, valamint a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóságának (DIICOT) ügyészei tartottak tizenkét házkutatást hét személynél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy online próbáltak eladni pszichoaktív, valamint magas kockázati kategóriába tartozó drogokat – tájékoztat Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy bukaresti nő, valamint két férfi – 38 és 45 év közöttiek – honlapot készíthettek és adminisztrálhattak, amelyen pszichoaktív hatású termékeket árultak.
Az érintettek ugyanakkor azt állították, hogy a termékek engedélyezve voltak, eladásuk legálisan történt. Ez év szeptemberében még egy gyorsfutár szolgáltatást végző vállalkozással is szerződést kötöttek, illetve négy, 19 és 40 év közötti személynek csomagokat is küldtek Bukarestbe és Otopenire. A szeptember-november időszakban megközelítőleg 1300 pszichoaktív hatású termékeket tartalmazó csomagot küldhettek, amelyért akár 364 ezer lejt is kaphattak a gyanúsítottak – áll a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a már említett szerek mellett magas kockázatú drogok is megtalálhatóak voltak a honlapon.
A házkutatások alkalmával közel 800 grammnyi, etnobotanikai szerek elkészítéséhez használatos fehér port, 40 kilogrammnyi tudatmódosító hatású növényt, 11 liter alkoholt, valamint 122 csomag pszichoaktív anyagot foglaltak le a hatóságok. A rendőrök nyolc személyt állítottak elő kihallgatásra, a nyomozás szervezett bűnözés, pszichoaktív szerek, valamint magas kockázatú drogok illegális eladása, szállítása, készítése gyanújával folyik tovább.
Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.
Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.
Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.
A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.
Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.
A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.
Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)