
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Két férfit és egy nőt helyeztek előzetes letartóztatásba az elmúlt hétvégén Kovászna megyében a hatóságok, miután kiderült, hogy gyermekpornográf felvételeket birtokoltak és terjesztettek egy internetes portálon.
2025. március 03., 19:352025. március 03., 19:35
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből kiderült, hogy egy 21 éves nőt, valamint egy 38 és egy 36 éves férfit vettek őrizetbe a hatóságok február 28-án, illetve március 1-jén gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt.
Az eddigi vizsgálatok során olyan adattárolókat találtak a nőnél, amelyen harminc, 2–5 éves gyerekeket ábrázoló pornográf fénykép volt. Ezeket 2021 és 2022 között egy internetes üzenetküldő platformon osztotta meg. A férfiakról is kiderült, hogy 2021 és 2024 között ugyanezen portálon jutottak hozzá, illetve terjesztették szexuális pózokba helyezett kiskorúak fotóit.
A Kovászna megyei törvényszék az elmúlt napokban harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el mindhárom személy esetében.
A 38 éves férfiról azt is kiderítették, hogy 2019-ben szexuális kapcsolatot létesített a már említett (nyomozás alatt álló) 21 éves nővel, ám ő akkor még csak 16 éves volt. Az aktusról videófelvételt is készített, amelyet a mobiltelefonján tárolt. Jelenleg is folyamatban van a büntetőeljárás az ügyben.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
Házi őrizetbe került egy 17 éves fiatal, aki jogosítvány nélkül, ittasan vezetett. Nem ő volt az egyetlen ittas sofőr, akit a Kovászna megyei rendőrök elkaptak.
Nagy volumenű beavatkozásokra készül az Acuaqov közösségi társuláson keresztül a Hydrokov Rt., amihez Kovászna megye huszonöt községében és a megyeszékhelyen is harminc évre koncesszióba kapja a területeket az önkormányzatoktól.
Háromszékre látogatott dr. Manoj Kumar Mohapatra, India rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Romániában és a Moldovai Köztársaságban. A vendég a megyeházán találkozott helyi önkormányzati vezetőkkel.
Forgalomváltozás lesz a sepsiszentgyörgyi temetők környékén mindenszentek és halottak napja idején.
szóljon hozzá!