Fotó: Balázs Katalin
Romfeld Ákos fotókiállításának záróakkordjaként pénteken jelentette be Kisné Portik Irén könyvtárigazgató, hogy távozik az intézmény éléről. A sajtó tudtára adta azt is, nyilvános búcsúzásán kívül nem óhajt hátterekről, a döntését kiváltó okokról nyilatkozni.
2012. június 24., 17:002012. június 24., 17:00
2012. június 24., 19:012012. június 24., 19:01
„Június 30-án lejár menedzseri szerződésem a könyvtárnál, és a helyzet jelenlegi állása szerint nem fogom megpályázni a következő időszakot. Úgy érzem, ez a szakasza az életemnek, amíg három éven át igazgató voltam, egy vakvágánya lett annak a kultúraszolgálatnak, amire az Úristen elhívott.
Visszamegyek ezt szolgálni, a polgármesteri hivatalban kulturális referensként fogok dolgozni, Gyergyószentmiklós és talán a medence kulturális életéből nem fogok hiányozni. Megköszönöm, hogy jelenlétükkel mindig minősítették azt a munkát, amit itt próbáltam az erre alkalmas közösséggel megszervezni, és arra kérem, hogy ezután is szíveskedjenek eljönni az eseményekre.
Én mindig beosztottként dolgoztam, és ahhoz voltam szokva, hogy a feljebbvalóim sosem kellett bejelentsék, hová mennek, sosem kellett noszogassanak, hogy márpedig ezt vagy azt meg kell csinálni, sőt nagyon sokszor ötletekkel, javaslatokkal jöttem, hogy még mit vállalnék fel. Abba a tévedésbe estem, hogy idejövetelem után is megőriztem ezt a nézőpontot, így kerültem szembe olyan dolgokkal, melyeket nem tudtam, nem tudok vállalni.
Méltóságon alulinak tartom, hogy szélmalomharcokban pazaroljam el az energiámat, nagyon sok tennivalóm van, sok kötetet kell még letennem abból a kincsből, gyergyói néprajzi értékekből, amiket sikerült összegyűjteni. Ez itt nem valósítható meg, nívón aluli és törvényen kívüli emberekkel fölösleges küzdeni, mert tudom, alulmaradok. Őszintén megmondom, én nem hittem, hogy a 21. században egy ilyen székely közösségben nekem kell elmenni innen.
Ahogy annak idején Tolnay Lajos Marosvásárhelyről távozott, fiának egy intelmet hagyva hátra, anyaként, nagymamaként, kollégaként és barátként jobbat nem találok, mint idézni az ő mondandóját: Fiam, soha, soha meg ne tudd, hogy bukni kell annak, ami jó, hogy csak a szenny, mocsok és sötétség győzelme biztos és való.”
Meg nem erősített információk szerint Kisné Portik Irén nem kívánja megvárni azt sem, amíg a menedzseri versenyvizsgát meghirdetik, és a jelentkezők közül a legjobbat kiválasztják. E szerint a következő három hónapra már új, ideiglenes intézményvezető kell ellássa a könyvtármenedzseri teendőket.
Gyergyószék egyik legmélyebb gyökerű húsvéti hagyománya a határkerülés. Ezt idén is megszervezik húsvét vasárnapján. Elsősorban lovas rendezvény ez, de szívesen látnak bárkit, érkezzen bármilyen közlekedési eszközzel is a határkeresztekhez.
Kigyulladt egy tömbház tetőzete vasárnap délután Maroshévízen. A tűzoltók időben kimenekítették a lakókat, és sikerült megakadályozniuk a lángok továbbterjedését.
Folyamatosan gyarapodó hagyomány, hogy húsvét közeledtével tojásfa díszíti Gyergyószentmiklós főterét. Idén már 2642 darabot akasztottak az ágakra.
Gyergyóalfaluban és Borzonton a víz- és szennyvízhálózat bővítését és korszerűsítését kezdték el, egyidőben több helyszínen zajlik a munka. Az üdülőövezetben legalább 250 ingatlanhoz jut el a közművesítés, de Alfalu csatornarendszere is korszerűbb lesz.
Gyergyószentmiklóson több utcában is felszólítást kaptak a lakók, hogy legkésőbb június 30-ig csatlakozzanak az új vízhálózatra. A szolgáltató ugyanis fokozatosan lezárja a régi, nagy veszteséggel működő rendszert.
Több teherautó is vesztegel a Libánon, a havazás következtében ugyanis nehezen járható az ott átvezető 138-as megyei út.
Visszavonták a múlt héten elfogadott költségvetést Gyergyószentmiklóson, ezért szerdán ismét szavaztak a büdzséről. A nem mindennapi lépés oka technikai jellegű volt.
Egy 87 éves idős néni került bajba hétfőn, aki lakásában lett rosszul, ahol egyedül él. A gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltók gyors beavatkozásukkal megmentették.
Félsávos, illetve a teljes útlezárások is lesznek az elkövetkező napokban a Gyergyóremetén található vasútátkelőknél – közli a polgármesteri hivatal.
Megdőlt az április 7-i hidegrekord Gyergyóalfaluban, ahol mínusz 13,4 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet hétfőre virradóan.
szóljon hozzá!