Első, államalapító szent királyunk, István

Első, államalapító szent királyunk, István

Árpád-házi I. Szent István (975 táján–1038), az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király ünnepét üljük augusztus 20-án. Magyarország fővédőszentjére, a gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye alapítójára emlékezünk.

Csökken a fertőzöttek átlagéletkora az egészségügyi miniszter szerint

A koronavírus-fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése figyelhető meg az utóbbi időben – jelentette ki szerdán az egészségügyi miniszter.

Csökken a fertőzöttek átlagéletkora az egészségügyi miniszter szerint
2020. augusztus 19., szerda

Milyen lesz az iskola a járvány miatt?

A gyerekek ne öleljék vagy érintsék meg egymást, ne tartózkodjanak közel egymáshoz. Tilosak a testi érintkezést igénylő és a labdajátékok, valamint az olyan tevékenységek, amelyek során kézről kézre adnak tárgyakat – ilyen ajánlásokat tartalmaz a tanévkezdésre vonatkozó járványügyi intézkedés.

Milyen lesz az iskola a járvány miatt?
Milyen lesz az iskola a járvány miatt?
2020. augusztus 19., szerda

Milyen lesz az iskola a járvány miatt?

2020. augusztus 19., szerda

Védeni az őshonos közösségeket – egy éve dolgozik európai parlamenti képviselőként Vincze Loránt Pr-cikk

Kevéssel több mint egy éve vette át mandátumát Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki az őshonos nemzeti közösségek védelmében indult Minority Safe Pack polgári kezdeményezés mellett a nemzeti régiókért indult aláírásgyűjtésben is szerepet vállalt, és fontosnak tartja ezek sikerét.

Védeni az őshonos közösségeket – egy éve dolgozik európai parlamenti képviselőként Vincze Loránt
2020. augusztus 18., kedd

Félek, hogy kezdődik elölről...

Pár hónapra abbahagytam a karanténnaplóm írását, nyilván elsősorban azért, mert megszűnt a karantén, kiszabadulhattunk és újra munkába állhattam. Jól esik a szabadság, de sok elővigyázatossági intézkedés továbbra is érvényben van.

Félek, hogy kezdődik elölről...
Félek, hogy kezdődik elölről...
2020. augusztus 18., kedd

Félek, hogy kezdődik elölről...

2020. augusztus 18., kedd

Potápi: a magyar megmaradást szolgálná a nemzeti régiók létrejötte

A magyar megmaradást szolgálná a nemzeti régiók létrejötte, ezért létérdek támogatni az erre irányuló aláírásgyűjtést – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Potápi: a magyar megmaradást szolgálná a nemzeti régiók létrejötte
2020. augusztus 18., kedd

Ismét ezer fölött az új fertőzöttek, enyhén csökkent az intenzív osztályon ápoltak száma

Az elmúlt 24 órában regisztrált 1014 új fertőzöttel 72 208-ra emelkedett a járvány kezdete óta azonosított koronavírussal fertőződtek száma Romániában. A fertőzéssel összefüggő halálesetek száma 45-el emelkedett, míg az intenzív osztályokon 479 pácienst ápolnak (hétfőn még 497 volt a számuk).

Ismét ezer fölött az új fertőzöttek, enyhén csökkent az intenzív osztályon ápoltak száma
2020. augusztus 18., kedd

Másodfokú viharriasztás az ország nyugati részére, elsőfokú Székelyföld egy részére

Légköri instabilitásra, megerősödő szélmozgásra, villámlásokra és esőzésre vonatkozó figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Intézet az ország nyugati és középső részére, beleértve Székelyföld egy részét is.

Másodfokú viharriasztás az ország nyugati részére, elsőfokú Székelyföld egy részére
2020. augusztus 18., kedd

Uniós viszonylatban Romániában volt a legolcsóbb a hús 2019-ben

Az európai uniós országok közül Romániában volt a legolcsóbb a hús 2019-ben, 37,3 százalékkal maradtak el a húsárak az uniós átlagtól – közölte kedden az Eurostat. 2018-ban szintén nálunk kellett a legkevesebbet fizetni a húsért.

Uniós viszonylatban Romániában volt a legolcsóbb a hús 2019-ben
2020. augusztus 18., kedd

Brassóban is zárni kell a teraszokat éjfélkor

Bővítette az országos vészhelyzeti bizottság azoknak a megyéknek a listáját, amelyekben korlátozzák a teraszok és más szabadtéri szórakozóhelyek, valamint a szerencsejáték-termek nyitva tartását.

Brassóban is zárni kell a teraszokat éjfélkor
2020. augusztus 17., hétfő

Vasárnapi üzemmód: 6390 tesztből 733 lett pozitív

Az elmúlt 24 órában regisztrált 733 új fertőzöttel 71 194-re emelkedett a járvány kezdete óta azonosított koronavírussal fertőződtek száma Romániában. A fertőzéssel összefüggő halálesetek száma 38-al emelkedett, míg az intenzív osztályokon 497 pácienst ápolnak. Az új fertőzéseket 6390 tesztből mutatták ki.

Vasárnapi üzemmód: 6390 tesztből 733 lett pozitív
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2020. augusztus 16., vasárnap

Továbbra is ezer fölött a napi esetszám, immár több mint 70 ezren megfertőződtek

Országos szinten 1087 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában. Az ország területén eddig 2991 elhalálozást jegyeztek, 37-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnapi jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Továbbra is ezer fölött a napi esetszám, immár több mint 70 ezren megfertőződtek
2020. augusztus 15., szombat

Ne a szülő fizesse az egyenruhát

Ha egy iskola úgy dönt – szülők és diákok képviselőinek beleegyezésével – hogy a 2021-2022-es tanévtől egyenruhát hordanak a diákjai, akkor erre állami támogatást kapnak, vagyis nem a szülőket terheli ez a költség, ahogy eddig történt. A szenátus elfogadta a döntést, még hátravan a képviselőház szavazata és az á

Ne a szülő fizesse az egyenruhát
Ne a szülő fizesse az egyenruhát
2020. augusztus 15., szombat

Ne a szülő fizesse az egyenruhát

2020. augusztus 15., szombat

Újabb harminc nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet Romániában augusztus 16-ától kezdődően. Az erről szóló határozatot péntek esti ülésen fogadta el a román kormány.

Újabb harminc nappal meghosszabbították a veszélyhelyzetet
2020. augusztus 14., péntek

A veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítását javasolják

Az országos vészhelyzeti bizottság a veszélyhelyzet 30 napos meghosszabbítását javasolja augusztus 16-ától kezdődően – jelentette be pénteken Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője.

A veszélyhelyzet újabb 30 napos meghosszabbítását javasolják
2020. augusztus 14., péntek

A szakszervezet szerint kérdésessé válhat a tanévkezdés, ha nem növelik a pedagógusok fizetését

Amennyiben a kormány nem növeli szeptember elsejétől a pedagógusok fizetését, az iskolakezdés kérdésessé válhat – áll a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteken kiadott közleményében.

A szakszervezet szerint kérdésessé válhat a tanévkezdés, ha nem növelik a pedagógusok fizetését
2020. augusztus 14., péntek

Továbbra is 1400 fölött a napi esetszám

Országos szinten 1415 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában. Az ország területén eddig 2904 elhalálozást jegyeztek, 44-gyel többet, mint egy nappal korábban – közölte pénteki jelentésében a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Továbbra is 1400 fölött a napi esetszám
Továbbra is 1400 fölött a napi esetszám
2020. augusztus 14., péntek

Továbbra is 1400 fölött a napi esetszám

2020. augusztus 13., csütörtök

Egyszerűsödik az autók forgalomba íratása

Egyszerűsített eljárással lehet ezentúl forgalomba íratni a gépjárműveket, miután az erről szóló belügyminisztériumi rendelet megjelent a Hivatalos Közlönyben – jelentette be csütörtökön a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó országos igazgatóság (DRPCIV).

Egyszerűsödik az autók forgalomba íratása
Egyszerűsödik az autók forgalomba íratása
2020. augusztus 13., csütörtök

Egyszerűsödik az autók forgalomba íratása

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye