
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A vidéken élő hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik szolgáltatási csomagban részesülnek egy új országos program révén, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Gyermekalapjával (UNICEF) kötött Románia, azzal a céllal, hogy megelőzzék a korai iskolaelhagyást és a sok megbetegedést. Nem pénzbeli, hanem szolgáltatásbeli segítséget kapnak ezáltal: szociális asszisztensi, iskolai tanácsadói vagy esetleg iskolai mediátori segítséget.
2020. november 08., 18:102020. november 08., 18:10
Románia az Európai Unió legszegényebb országai közé tartozik, ahol a gyerekek több mint 30 százaléka intézményesített rendszerben él, ennek legfőbb okai a szegénység és az agresszió. Az UNICEF 2014-ben Bakó megyében elindított egy projektet, amely által kiemelt 43 települést, ahol különleges figyelmet szenteltek a gyerekeknek és családjaiknak a kirekesztett közösségekből.
Ezt követően hosszú távon sok pozitív eredmény született: csökkent az iskolaelhagyás, kevesebb gyerek lett beteg. Ennek mintájára megkeresték a politikai pártokat és támogatásukat kérték egy olyan országos szintű törvény kialakításához, amely által lehetőséget adnak a hátrányos helyzetű családoknak, gyerekeknek, hogy ne szegényedjenek el, ne legyenek kirekesztettek.
Az államelnök által csütörtökön kihirdetett jogszabály értelmében a központi és helyi közigazgatási tanácsok közös megállapodása alapján fogják kiválasztani a jogosultakat, és
– tudtuk meg a részleteket Csép Éva Andreától, az RMDSZ parlamenti képviselőjétől. A jogszabálynak a kihirdetéstől számítva kilencven napon belül kell érvénybe lépnie, addig kidolgozzák a részleteket.
A finanszírozás az állami költségvetésből fog történni, ezeket átutalják a helyi költségvetésekbe. Mindez nem csak Románia költségvetéséből lesz finanszírozható, hanem az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Alap vissza nem térítendő támogatásából.
– tette hozzá a politikus. A szolgáltatási csomagnyújtást vegyes multidiszciplináris csapatokra bízzák, amelyek minden közigazgatási egységben megalakulnak. A csapatok egy szociális asszisztensből, egy közösségi asszisztensből, és iskolai nevelési tanácsadókból fognak állni. Mindez még a közösség szükségleteinek függvényében kiegészülhet egy iskolai mediátorral is. Ezek a személyek munkaidejük 66 százalékát terepen töltik, így felmérik a családok szükségleteit és ellenőrzik a fejlődést. Csép Éva Andrea továbbá kiemelte, létre fog jönni egy digitális alkalmazás, amely magába foglalja közigazgatási egységek szintjén az adatokat a gyerekekről és családjaik helyzetéről, illetve azt, hogy milyen szolgáltatásokban részesültek.
Debreczeni Boglárka
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
szóljon hozzá!