Székelyföldi körúton Tőkés László

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vasárnappal kezdődően háromnapos székelyföldi körúton vesz részt annak céljából, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hétvégi, csíkszeredai I. Országos Küldöttgyűlése előtt a helyszínen tájékozódjon az általa védnökölt párt székelyföldi szervezeteinek ügyeiről, illetve hogy első kézből kapott információk alapján képet alkothasson az időközben felmerült legfontosabb kérdésekről.

2012. február 20., 17:352012. február 20., 17:35

A Marosszéken kezdődő körút első állomásán vasárnap, 2012. február 19-én Smaranda Enache fogadta hétvégi otthonában az erdélyi EP-képviselőt. Mint ismeretes, Tőkés László az ismert jogvédőt következetes emberjogi küzdelméért tavaly Európai Polgári Díjra javasolta, a díjat 2011. október 6-án Marosvásárhelyen adta át akkor még EP alelnöki minőségében az egykori temesvári lelkipásztor. A találkozóra Tőkés Lászlót elkísérte a Néppárt székelyföldi küldöttsége is. A megbeszélésen a marosvásárhelyi polgármesteri székért független jelöltként bejelentkező Smaranda Enachéval áttekintették a jelenlegi helyzetet és egyetértettek abban, hogy a marosvásárhelyiek érdekében a tizenkét éve regnáló polgármestert le kell váltani. Leszögezték: ez azonban csak akkor valósítható meg, ha a lehető legszélesebb választási együttműködéssel egy hiteles alternatíva alakítható ki. Megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármester-választás kérdése túlmutat Marosvásárhelyen, hiszen most már az egész erdélyi magyarság figyelemmel követi az egykori székely főváros történéseit.

Mint rámutattak: ebben a feszült helyzetben a közösségi érdekeket kell fokozottan szem előtt tartani, és a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások fölé kell emelkedni, csakis ez vezethet célra. Ennek szellemében Smaranda Enache megismételte korábban nyilvánosságra hozott álláspontját: amennyiben úgy látja, hogy sikerül olyan jelölt mögé felsorakoztatni a marosvásárhelyiek érdekeiért munkálkodó pártokat és szervezeteket, akinek reális esélye van a regnáló városvezetés leváltására, akár a visszalépésre is hajlandó.

Az EMNP védnöke marosvásárhelyi tartózkodása során találkozott a Néppárt marosvásárhelyi és megyei vezetőségével. A nemrégiben megválasztott elnökség tájékoztatást nyújtott a polgármester-jelölést szolgáló tárgyalások menetéről, ugyanakkor ismertette a választásra való felkészüléssel kapcsolatos elképzeléseket.

Ezt követően Tőkés László munkaebéd keretében megbeszélést folytatott Vass Leventével, az EMNP és az RMDSZ lehetséges közös polgármesterjelöltjével is. A beszélgetés során áttekintették a választási szövetség létrejötte érdekében lezajlott tárgyalások menetét. Egyetértettek abban, hogy a választásokig hátra lévő idő szorításában a lehető leghamarabb rögzíteni kell a lehetséges közös jelölt melletti együttműködés feltételeit. Marosvásárhely az egyik, ha nem a legfontosabb település az idei helyhatósági választások szempontjából, ezért szorgalmazták a tárgyalások mielőbbi folytatását és az egyetlen közös magyar jelölt választásokon való indítását.

A délutáni órákban Makfalvára látogatott EMNT elnöke, ahol a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetőivel tanácskozott a kialakult politikai helyzettel kapcsolatosan. Szó esett a választásokon való lehetséges együttműködésről, a makfalvi népfőiskolai törekvések támogatásáról. Az EMNT elnöke ma Székelyudvarhelyre, Szentegyházára és Gyergyószentmiklósra látogat, holnap Háromszéken teszi tiszteletét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
2026. október 26., hétfő

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét

Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.

Aleksandar Vučić pártja kikapott, Szerbia-szerte ünnepelték az Egyetemista Lista győzelmét
Hirdetés