Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint alakulata az alkotmánybírósághoz fordul, ha a román igazságszolgáltatás feloszlatná az MPP-t.
2012. június 20., 17:192012. június 20., 17:19
Mint ismeretes, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára úgy vélekedett, hogy mivel az MPP sem a 2008-as parlamenti, sem a 2012-es önkormányzati választáson nem szerzett 50 ezer szavazatot, ezért a romániai párttörvény értelmében a főügyész kezdeményezheti a párt feloszlatását.
Szász Jenő szerdán az MTI-nek elmondta: az elmúlt 22 évben Romániában egyetlen párt feloszlatását sem kezdeményezték, pedig tudomása szerint 38 olyan román párt létezik, amely nem teljesíti e törvényi feltételeket. „Ha esetünkben alkalmazzák a törvénycikkelyt, több tucatnyi román pártot is fel kellene oszlatni” – jelentette ki. Hozzátette, a párttörvényt a romániai nagy pártok dolgozták ki a kis pártok ellen, és annak megannyi előírása alkotmányossági aggályokat vet fel. „Lehet, hogy éppen a mi küldetésünk, hogy helyre tegyük ezeket a passzusokat nemcsak a magyar kisebbség, hanem a román többség számára is” – jelentette ki, megjegyezvén, hogy ha elindítanák a feloszlatásukra irányuló pert, biztosan az alkotmánybírósághoz fordulnának.
Szász szerint az MPP feloszlatásának a felvetése csupán „Kovács Péter vágyálmait tükrözi”. Úgy vélte, az RMDSZ főtitkára elszólta magát; ha ezek után a főügyész kezdeményezné az MPP feloszlatását, világos lenne, hogy az RMDSZ áll az intézkedés hátterében. Szász méltatlannak találta, hogy az RMDSZ voltaképpen azt rója fel, hogy a 2008-as parlamenti választásokon az MPP gesztust gyakorolt irányában, és nem indított jelölteket ellene, hogy ne veszélyeztesse az ötszázalékos küszöb átlépését.
„Nem tartok attól, hogy feloszlatják az MPP-t, de ha ezt megkísérlik, meg fogjuk védeni magunkat\" – összegezte mondandóját.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!