
Fotó: Biró István
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány az EP-választásokon annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba az Erdélyi és felvidéki magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel pénteken Budapesten rendezett konferencián.
2014. június 27., 16:282014. június 27., 16:28
Az RMDSZ EP-képviselője arról beszélt az MTI beszámolója szerint, nem voltak kényszerhelyzetben, hogy egyezkedjenek politikai ellenfeleikkel. Hozzátette, ahol volt kapcsolattartás az emberekkel, ott a magyar részvétel is nagyobb volt.
A közel 15 százalékkal kisebb részvételi arány annak köszönhető, hogy nem sokat változott az erdélyi magyarság egyéni és közösségi helyzete – vélte Sógor Csaba, hozzátéve: az idei választáson hozták az országos átlagot. A románság elnökválasztási előjátéknak tekintette az EP-kampányt és az RMDSZ volt az egyetlen politikai alakulat amely európai témákat hozott – jelentette ki.
Sógor Csaba kitért arra: a legfontosabb feladat, hogy a kisebbségi kérdést állandóan napirenden tartsák, e nélkül nem lesz nyugalom és béke Európában. Brüsszelben az apró lépések politikáját lehet folytatni, és minden lehetőséget ki kell használni – értékelte. Megjegyezte, hogy 3,46 százaléknyi a magyar képviselők aránya az EP-ben.
A konferencián Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kifejtette, a most induló kormányzati ciklusban új lehetőségek nyílnak meg a magyar nemzetpolitikában.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán elmondott köszöntőjében rámutatott: közel 600 ezer új magyar állampolgár van, és a magyar kormány másként tud kiállni az ő érdekeiért is.
Azt mondta, az elmúlt években nagyon megerősödtek azok a szálak, amelyek a külhoni közösségeket és embereket Magyarországhoz kötik, és ezzel más, új érdek-képviseleti lehetőségek nyílnak az Unióban is. A munkát ugyanakkor csak összefogással és folyamatos párbeszéd mellett lehet végezni, az együttműködés a nemzetpolitika alapelve – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, kijelentve: nem lehet úgy nemzetpolitikát csinálni, hogy Budapestről egy íróasztal mellett találják ki, mire van szükségük a külhoniaknak.
Répás fontosnak tartotta, hogy a jövőben az Unióban jobban figyeljenek oda az őshonos kisebbségek jogaira, és ehhez a magyar képviselők megtalálják partnereiket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!