Pacepa: a Szekuritátét szolgálva árultam el a hazámat

Miközben a mindenkori amerikai kormányok hősként tisztelik, szülőhazájában ma is vitatott személyiségnek számít Ion Mihai Pacepa, a román kommunista hírszerzés 1978-ban dezertált parancsnoka.

Rostás Szabolcs

2013. augusztus 22., 18:542013. augusztus 22., 18:54

Nicolae Ceauşescu diktátor egykori tanácsadója nemrég megtörte a csendet, leszögezve: nem akkor árulta el Romániát, amikor disszidálása után leleplezte a kommunizmus bűneit, hanem amikor a Szekuritátét szolgálta.

Ion Mihai Pacepa kimondhatatlanul vágyik arra, hogy 35 év elteltével hazatérjen Romániába, és letérdelhessen szülei sírjánál, addig azonban szerinte nem kerülhet sor erre, amíg a román igazságszolgáltatás nem rehabilitálja a Ceauşescu-diktatúrának hátat fordító disszidenseket. A román kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte külföldi hírszerzésért felelős osztályának (DIE) egykori parancsnoka nemrég interjút adott a bukaresti B1 hírtelevíziónak abból az alkalomból, hogy 1978. július 28-án menedékjogot kapott az Egyesült Államokban.

A szovjet blokk legmagasabb rangú szökevényének nevezett, 85 éves volt kémfőnök elmarasztalta Bukarestet amiatt, hogy a hazai igazságszolgáltatás az utóbbi öt évben több mint hatezer olyan egykori ellenálló rehabilitációs kérését utasította el, akit a Szekuritáte letartóztatott, a kommunista bíróságok pedig elítéltek, mert támogatták az amerikaiaknak a vörös uralom elleni küzdelmét. Pacepa feltárta, hogy a román hatóságok a mai napig nem szolgáltatták vissza állampolgárságát és a szökése után elkobozott javait, holott a bukaresti legfelsőbb bíróság már 1999-ben megsemmisítette a Ceauşescu által rá szabott két halálos ítéletet. Sőt a bírósági ítélet után öt évvel a román határőrségnél még mindig érvényben volt az a parancs, amely szerint az országba való esetleges belépése esetén azonnal le kell tartóztatni Pacepát.

Ronald Rychlak amerikai történésszel közösen írt, nemrég megjelent Dezinformáció című könyve kapcsán Ceauşescu egykori nemzetbiztonsági tanácsadója elmondta, a bukaresti rezsimmel történt szakítása előre megfontolt lépés volt, melynek megvalósítását egy évvel elhalasztotta, mert nem volt bátorsága belevágni „az ismeretlenbe\". A hazájában sokak által hangoztatot vélekedés kapcsán, miszerint „kiugrásával\" elárulta Romániát, Pacepa úgy fogalmazott: bírálóinak igazuk van.

„De nem akkor árultam el Romániát, amikor lelepleztem a kommunizmus bűneit, hanem azokban az években, amikor a Szekuritátét szolgáltam. 1997-ben közzétett nyílt levelemben óriási tévedésnek minősítettem tevékenységemet a kommunista titkosszolgálatban. További ok az erkölcsi szégyenérzetre, hogy Ceauşescu nomenklatúrájának züllött és korrupt kasztjához tartoztam. A Szekuritátéval történt szakításom után 35 évvel azonban teljesen eltávolodottnak érzem magam attól a múlttól, és úgy vélem, a kommunizmus elleni tevékenységem feljogosít arra, hogy megbékélt lelkiismerettel jelenjek meg a romániai tévénézők előtt\" – jelentette ki a Vörös horizontok kötetével a bukaresti rezsim gaztetteit leleplező volt kémfőnök.

Hozzátette: katonai esküjét sem szegte meg, hiszen abban azt vállalta, hogy megvédi a hazáját, amit szerinte a Ceauşescu zsarnokságával történt szembeszegülése révén meg is tett. Pacepa az interjúban felidézte azt is, hogy Nicolae Ceauşescu – akinek a tábornok szökése miatt teljesen át kellett szerveznie a külföldi hírszerzést – a nyolcvanas években ötmillió dollárt fizetett a dezertőr likvidálásáért, többek között Moammer Kadhafi líbiai diktátornak, Jasszer Arafat palesztin elnöknek és a Sakálként elhíresült terroristának, Ilich Ramírez Sáncheznek. Állandó fenyegetettsége miatt kétszer változtatott személyazonosságot a tengeren túl.

Pacepa szemenszedett hazugságnak nevezi a nyolcvanas években Romániában megtelepedett amerikai történész, Larry Watts vádját, miszerint a volt kémfőnök KGB-ügynök volt, és ama állítását, miszerint Ceauşescu tulajdonképpen Amerika-párti volt, aki amerikai stílusú demokráciává akarta változtatni az országot. Ugyanakkor az évek óta halálhírét terjesztő román politikusoknak a disszidens azt üzente: naponta öt kilométert kocog, teniszben pedig nem lehet egykönnyen legyőzni.

Az interjú megjelenése után Pacepa legvehemensebb bírálói, közöttük Watts és jó barátja, a román külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító Ioan Talpeş továbbra is azt állítja, hogy a volt kémfőnök valójában áruló, 35 évvel ezelőtti szökésével pedig a román–amerikai kapcsolatok romlásában érdekelt Szovjetúnió malmára hajtotta a vizet. Talpeş nemrég az Adevărul napilapnak nyilatkozva is azt állította, hogy Moszkva parancsára Pacepa küldetése Bukarest diszkreditálásában merült ki, sőt a kilencvenes években gátolta Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
Meghalt Bonnie Tyler énekesnő
2026. július 09., csütörtök

Meghalt Bonnie Tyler énekesnő

2026. július 07., kedd

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést

Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.

Feltétel nélküli alapjövedelem: az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a kezdeményezést
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés