Németország, jó társaság, otthonteremtés – Újabb sikertörténet

A külföldi munkára készülőknek a legnagyobb fejtörést általában az jelenti, hogy megtalálják a megfelelő munkahelyet, illetve egy olyan céget, amelyben bízhatnak.

2018. február 12., 15:452018. február 12., 15:45

2018. február 12., 17:412018. február 12., 17:41

A Clearservice egyik fő célja, hogy németországi munkavégzést tegyen lehetővé azok számára is, akiknek nincs tapasztalatuk a szakmában és a német nyelvet sem ismerik. Olyan személyekre van szükség, akik látják a célt maguk előtt, és akik a folyamatos fejlődés mellett egy nagyszerű csapathoz akarnak tartozni.

Tünde így mesélt a tapasztalataikról:

„Eldöntöttük a párommal, hogy külföldön szeretnénk dolgozni. Nagyon sokat keresgéltünk, érdeklődtünk, és végül egy ismerős ajánlotta ezt a céget. Elmentünk próbamunkára, tanultunk, és egyszer csak már utaztunk Németországba. Azért mentünk, mert közös lakásra gyűjtöttünk a párommal. Úgy mentünk ki, hogy – ha törik, ha szakad – egy évet minimum kint leszünk.

Az egyik fontos szempont az volt a számunkra, hogy párban tudjunk kimenni, mert semmiképp sem akartunk külön dolgozni, de a Clearservice ezt biztosította, és azt is, hogy kint együtt lakhassunk egy jól felszerelt lakásban. Amit még szerettem, hogy

nem kellett attól félnünk, hogy vajon holnap vagy egy hét múlva lesz-e munkánk,

hanem minden meg volt szervezve előre. Nekünk nagyon jó volt Németországban lenni. Összesen tizenegy szállodában dolgoztunk, és mindegyiket szerettük. Eleinte furcsa volt a folyton változó környezet, hiszen a legtöbb ember általában fél a változásoktól. Egy-egy új projekt miatt gyakran kellett költözni, de aztán rájöttünk:

a változás nem biztos, hogy rosszat hoz.

Akárhova kerültünk, megpróbáltuk annak a helynek kihasználni az előnyeit, és igyekeztünk mindig felfedezni az új környéket. Amióta hazajöttünk, sok minden megváltozott. Összeházasodtunk, és sikerült megvalósítani a célunkat, amiért kimentünk és dolgoztunk, hiszen közös lakást tudtunk venni.

Én tényleg csak ajánlani tudom ezt a munkát mindenkinek. Nem csupán az anyagiak miatt, ugyanis mi azon kívül is nagyon sok mindent nyertünk. Olyan dolgokat tapasztaltunk meg, amiket itthon nem tudtunk volna, nagyon sok várost megismertünk Németország területén, és rengeteg jó embert ismertünk meg, olyan barátokat szereztünk, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.”

(X)

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
Hirdetés