
Teljes intenzitással dúltak a harcok a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők között Kelet-Ukrajnában, az összecsapásoknak számos civil is áldozatul esett.
2015. január 22., 15:382015. január 22., 15:38
Csütörtökön reggel tizenhárom polgári személy halt meg, és több tucatnyian megsebesültek, amikor ismeretlen támadók aknagránátot lőttek ki a kelet-ukrajnai Donyeck egyik zsúfolt buszmegállójára – jelentette az orosz állami hírügynökség.
Az egyoldalúan kikiáltott „donyecki népköztársaság” hatóságaira hivatkozó jelentésében a TASZSZ azt írja, hogy a támadók reggel 9 óra tájban egy mikrobuszból vették tűz alá a város Lenin kerületének egyik megállóját. Olekszandr Zaharcsenko, a szakadár kelet-ukrajnai entitás vezetője azonnal a helyszínre sietett.
Az UNIAN ukrán hírügynökség később azt jelentette: egy, legalább huszonnégy BM-21 Grad rakéta-sorozatvetőből álló hadoszlop lépett be Donyeck városába erősítésül az oroszbarát szakadároknak, akik megszállva tartják a megyeközpontot. Az interneten megjelent egy, a hírügynökség által is közzétett felvétel, amelyen rögzítették a város felé haladó katonai konvojt.
A második világháborús „katyusák” nyomán kifejlesztett Grad fegyverrendszer BM 21-es változata egyszerre 40 rakétát képes kilőni akár 20-30 kilométeres távolságba. Pontjellegű célpontok eltalálására azonban nagy szórása miatt alkalmatlan.
Az ukrán belügyminisztérium szerint Grad rakétavetőkkel lőtték reggel óta a szakadárok a Donyeck melletti Avgyijivka településen és az attól északra fekvő Debalcevében lévő lakóházakat. A szakadárok felújították a tüzérségi támadásokat az Azovi-tenger partján lévő Mariupol környéki ukrán állások ellen is.
Mindez annak ellenére történt, hogy éjjel a nemzetközi közvetítő csoport részvételével úgy tűnt, sikerült megállapodásra jutni a felek között. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt mondta: a Délkelet-Ukrajnában harcoló felek kivonják a nehézfegyvereket a frontvonal körüli ütközőzónából, amelynek kijelölését a tavaly Minszkben kötött tűzszüneti egyezmény írja elő.
Ezt Steinmeier szerda éjjel Berlinben az orosz, az ukrán és a francia diplomácia vezetőjével folytatott megbeszélése után jelentette be. A röviddel éjfél előtt véget ért egyeztetés után elmondta: mindenki belátja, hogy ami az ukrajnai válsággócban zajlik, az „nem mehet így tovább”, és nemcsak az öldöklést kell megállítani, hanem „lehetőségeket kell keresni” a térségben élők helyzetének javítására.
Ezért első lépésként kivonják a nehézfegyvereket a minszki megállapodásban meghatározott ütközőzónából – a frontvonal körüli – 30 kilométeres sávból, és összehívják az Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet (EBESZ), Ukrajna, Oroszország és az oroszbarát szakadárok képviselőiből álló kontaktcsoportot, hogy tárgyaljon a további teendőkről – mondta Steinmeier.
Hangsúlyozta: az orosz fél ígéretet tett arra, hogy az új megállapodás betartatásáért latba veti befolyását az oroszbarát szakadárokra. Áttörés még mindig nincs a válság rendezését célzó folyamatban, de „végre érzékelhető haladásról” lehet beszélni – mondta a német külügyminiszter.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!