Indul a közúti „cápavadászat”

Elsősorban a feketefuvar visszaszorítását célozza meg az a frissen közzétett törvénytervezet, mely büntetné a stopposok szállítását.

Gyergyai Csaba

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. december 17., 19:322013. december 17., 19:32

2013. december 17., 19:402013. december 17., 19:40

A 2003-as keltezésű taxistörvényt módosító javaslat ezertől ötezer lejig terjedő bírságot helyez kilátásba azoknak a – személyszállítási engedéllyel nem rendelkező – járművezetőknek, akik alkalmi utast vesznek fel. A tervezet indoklása szerint az utóbbi időben elterjedt az illegális személyszállítás, amely hátrányosan érinti a taxis cégeket és a személyszállító vállalkozásokat, és közvetett módon – az adóbevételek csökkenése miatt – az állami költségvetést is.

A közlekedési tárca honlapján közvitára bocsátott tervezet rögzíti, a kormány hatékonyabbá tenné a hatóságok beavatkozását, azonban nem derül ki, hogy az ellenőrzéseket ki fogja elvégezni, mint ahogy az sem, hogy ezt miként képzelték el. Továbbá nem egyértelmű az sem, hogy az ellenőrző szervek mi alapján fogják beazonosítani az alkalmi utast. Amennyiben a Ponta-kormány rábólint a törvénytervezetre, Románia lesz az első olyan ország Európában, ahol bírság jár az alkalmi utas fuvarozásáért.

Más európai országoktól eltérően Romániában a felvett autóstoppostól többnyire elvárják, hogy fizessen a fuvarért. A hagyományosnak számító viteldíjról sokszor már az utazás elején megegyeznek a felek. Egyébként a fizetség az egészségügyben szokásos „hálapénzhez” hasonló módon cserél gazdát: az utazás végén az utas belátása szerinti „hozzájárulást” ajánl fel az üzemanyagköltséghez, amelyet a sofőr vagy elfogad, vagy nem.

„A stoppolást nem lehet korlátozni”

Ambrus István, a Stoppoljonline.com internetes útitárskereső portál tulajdonosa portálunknak elmondta, véleménye szerint a stoppolás a szokásjog kategóriába sorolható, melynek az a lényege, hogy olyan tevékenységeket, szokásokat, hagyományokat emel törvényerejűvé, amelyek az emberek számára hasznosak, a javukat szolgálják.

„A mostani kezdeményezés pontosan az ellenkezője ennek a jogalkotási logikának, megszokásnak. Másrészt megítélésem szerint ez a társadalmilag érzéketlen jogszabály-tervezet úgy is értelmezhető, hogy a személygépkocsi használatát korlátozza” – kommentálta Ambrus István, aki szerint az ország gazdasági helyzetén semmit nem javítana, ha a rendszeresen stoppoló pár száz ember ezentúl buszjegyet vásárolna.

Az útitárskereső portál tulajdonosa szerint az sem egyértelmű, hogy egy magánszemély, aki az autóját saját céljára használja, hogyan tud jogi személyeket megkárosítani. „Én azt látom, hogy adott esetben pillanatnyilag kifejthet némi hatást ez a törvény, de hosszú távon szerintem ilyen módon nem lehet korlátozni a stoppolást, mert a fejletlen infrastruktúra, vagy a potenciális utasok anyagi helyzete miatt erre továbbra is szükséges lesz” – tette hozzá. Ambrus István egyébként elmondta, a Stoppoljonline.com portált havonta 11-13 ezren látogatják.

Mindenki ismeri a feketézőket

Egy nevét elhallgatni kívánó Bihar megyei személyszállító vállalat illetékese lapunknak elmondta, a hagyományosnak számító stoppolást nem kellene betiltani, ugyanis a legnagyobb problémát a feketén fuvarozók jelentik, akik hivatalos engedély nélkül szállítanak utasokat kisbuszokkal vagy személygépkocsikkal. „Ez a probléma már nagyon rég megoldásra vár. Érdekes, hogy ezeket az úgynevezett cápákat jól ismeri már mindenki, a hatóságok is, a törvény azonban nem adott lehetőséget rá, hogy megfelelő módon fellépjenek ellenük” – fogalmazott.

Emlékeztetett, pár évvel ezelőtt az egyik nagyváradi televízió munkatársa lefilmezte, amint egy kisbusz felveszi az utasokat, miközben a menetrendszerinti buszjárat szinte üresen gördült ki a megállóból. Tudomása szerint jelenleg Nagyvárad környékén összesen mintegy hetven autó szállít jogtalanul utasokat, ezek havonta körülbelül 2500 lejt keresnek.

Mindazonáltal arra nem lát túl sok esélyt, hogy a törvénymódosítás megváltoztatja a helyzetet, ezt csak a helyi hatóságok fokozottabb ellenőrzéseivel lehetne megoldani. „Sajnos ez a sürgősségi rendelet az egyszerű embereket sújtja majd, épp azokat, akik legtöbbször ingyen vesznek fel maguk mellé stopposokat” – mutatott rá a vállalat illetékese.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés