
Moszkva. Merre tart?
Fotó: Pexels
Zárónapjához érkezett vasárnap az elnökválasztás Oroszországban, az első szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor már bezártak az orosz Távol-Keleten.
2024. március 17., 14:452024. március 17., 14:45
2024. március 17., 20:432024. március 17., 20:43
Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke vasárnap reggel közölte, hogy a választáson a részvételi arány, beleszámítva az online voksolókat is, két nap után 61,7 százalék volt. A legmagasabb részvételi arányt, 89 százalékot, Tuvában regisztrálták.
Az orosz digitalizálási minisztérium szerint 28 régióban az elektronikus szavazásra bejelentkezett választók 90 százaléka, mintegy 4,25 millió ember élt a lehetőséggel. A szám nem tartalmazza a moszkvai adatokat, ahol az állami szolgáltatások elektronikus rendszere nem írja elő a voksolásra való előzetes bejelentkezést. A fővárosban vasárnap reggelre 4,3 millió ember szavazott, közülük 3,2 millióan online.
A választás kezdete óta a távvoksolás rendszerét Pamfilova szerint 280 ezer túlterheléses támadás érte. Beszámolók szerint
Szentpéterváron őrizetbe vettek egy fiatal nőt, aki Molotov-koktélt dobott egy szavazóhelyiség bejáratára, Moszkvában egy másikat, aki folyadékot öntött a szavazóurnába. Pamfilova közölte, hogy húsz oroszországi régió 29 szavazóhelyiségben
A CIK elnöke az mondta, hogy a „nem nagyon bölcs” elkövetőkre Ukrajnából és európai országokból gyakoroltak nyomást, vagy bujtották fel erre a cselekedetre. Az Ukrajnától elcsatolt területeken több szavazókörzetet ért támadás. Enerhodarban
Az elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő, Nyikolaj Haritonov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja parlementi képviselője, Vlagyiszlav Davankov, az Új Emberek párt házelnök-helyettese és Leonyid Szluckij, Oroszország Liberális Demokrata Pártja parlamenti bizottsági elnöke között lehet választani. Szluckij és Davankov számára ez az első elnökválasztás politikai pályafutásuk során, Haritonov számára a második, Putyin számára pedig az ötödik. A CIK szerint a választások megfigyelésére 1115 külföldi érkezett, 129 országból.
Meghaladta a választási részvétel az oroszországi elnökválasztáson az előző, 2018-as voksolásét moszkvai idő szerint 15 órakor 69,46 százalékkal – közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). Hat évvel ezelőtt 67,54 százalékos volt a részvétel. Idén a legmagasabb arányt, 95,2 százalékot Csecsenföldön jegyezték. A legalacsonyabb részvételt, 48,13 százalékot az Altaji területen mérték kora délutánig.
Az orosz digitalizálási minisztérium szerint 28 régióban az elektronikus szavazásra bejelentkezett választók 93 százaléka, mintegy 4,45 millió ember élt a lehetőséggel. A szám nem tartalmazza a moszkvai adatokat, ahol az állami szolgáltatások elektronikus rendszere nem írja a voksolásra való előzetes bejelentkezést. A fővárosban vasárnap 15 óráig 5 millió ember szavazott, közülük 3,5 millióan online.
Az OVD-Info orosz jogvédő szervezet szerint vasárnap 14 városban 51 embert őrizetbe vettek, közülük legkevesebb 23-at Kazanyban, tízet pedig Moszkvában.
Abszolút rekordot ért el az országos választási részvétel az orosz elnökválasztáson a 70 százalékot meghaladva – közölte vasárnap az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). Moszkvai idő szerint 18 óra 45 perckor közölt részvétel 73,22 százalékos volt. Hat évvel ezelőtt 67,54, 2012-ben 65,34, 2008-ban 69,81, 2004-ben 64,3, 2000-ben 68,7, 1996-ben pedig az első fordulóban 69,8, a másodikban pedig 69,4 százalékos volt a részvétel. Idén a legmagasabb arányt, 95,2 százalékot Csecsenföldön, a legalacsonyabbat 52,21 százalékot pedig Karéliában mérték kora délutánig.
Ella Pamfilova, a CIK elnöke egyrészt azzal magyarázta a magas részvételi arányt, hogy az elnökválasztás most első alkalommal három napig tartott, hogy a szavazó személyre szóló tájékoztatást kapott, és hogy a voksolás új formái jelentek meg, az elektronikus távszavazástól a tetszőleges szavazóhelyen történő mobilvoksolás lehetőségéig.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!