
Romániával együtt építene kórházat Erdélyben a magyar állam – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Zombor Gábor egészségügyi szakállamtitkár.
2015. június 05., 15:592015. június 05., 15:59
Az Orbán-kormány illetékese a napilap pénteki számában megjelent cikkben azzal indokolta a kezdeményezést, hogy gyakran előfordul, miszerint az erdélyiek nem a román, hanem a magyar egészségügyi ellátást veszik igénybe. Az államtitkár szerint ez viszont nem túl szabályos, a kórházak azonban ezt mégis megoldják valahogy.
Zombor Gábor szerint a jelenség oka, hogy a határon túl már alig maradt magyarul beszélő orvos és ápoló, ezért a határon túliak sokszor nem is tudják megértetni panaszaikat. A politikus szerint a romániai magyarok ellátását ezért egy ottani, intenzív és sürgősségi osztállyal rendelkező kórház felépítésével és működtetésével lehetne megoldani, és a kormány éppen ezt tervezi.
„Az állami finanszírozásból, Romániával együtt működtetett intézmény életmentő megoldás lehet az ottani betegeknek” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az egészségügyért felelős államtitkár.
Zombor Gábor a Világgazdaság online által szervezett konferencián vett részt csütörtökön, ahol többek között arról beszélt, hogy ki kell szabadítani a politika csapdájából az egészségügyet, továbbá, hogy már huszonöt éve várat magára az ágazatban a társadalmi konszenzus és a források megfelelő felhasználása.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!