
Életének 69., papságának 45. évében elhunyt Incze Dénes római katolikus címzetes esperes, nyugalmazott plébános – adta hírül honlapján a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
2015. augusztus 12., 14:142015. augusztus 12., 14:14
2015. augusztus 12., 14:162015. augusztus 12., 14:16
A csatószegi születésű plébánost lelkipásztori szolgálata mellett egyházi írói tevékenységéről ismerték. Több kötet szerzője, ugyanakkor ő alapította a Krisztus Világossága katolikus családi havilapot, amelynek főszerkesztője is volt.
Incze Dénes 1946. május 26-án született, elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Gyulafehérváron, teológiai tanulmányait ugyanott, a Hittudományi Főiskolán végezte.
Márton Áron püspök szentelte pappá Gyulafehérváron 1970. április 5-én. 1970-1979 között Csatószegen, 1979-1980 között Baróton, majd 1980-tól 2010-ig Tusnádfürdőn volt plébános, ahol a kommunizmus idején, 1982-83-ban templomot épített.
Temetése Csíkszeredában augusztus 14-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Kalász-lakótelepi temető ravatalozó kápolnájából.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!