
Átmenetileg visszavonta az FSC felügyeleti lánc a Quality Austriától (QA) a fenntarthatósági tanúsítvány kibocsátásának jogát – ez az a cég, amely a zöld civilek szerint vitatható módon állította ki a Holzindustrie Schweighofer osztrák mamutcég romániai leányvállalatainak a FSC® CoC tanúsítványt. A történtekre a fogarasi Neuer Weg környezetvédelmi szervezet irányította rá a figyelmet.
2016. június 05., 18:452016. június 05., 18:45
2016. június 05., 19:092016. június 05., 19:09
Az FSC különben nagy elismertségnek örvend, az egyik legfontosabb kezdeményezésnek tartják a felelős erdőgazdálkodás nemzetközi elősegítésében, a vállalatok az FSC® CoC tanúsítvánnyal járó logó használatával bizonyíthatják, hogy a fa- vagy papírtermékei felelős erdőgazdálkodás mellett kerültek előállításra.
A hat hónapos felfüggesztés annak a következménye, hogy több osztrák és romániai civil szervezet februárban panaszt tett, hogy januárban a Schweighofer cég megkapta a tanúsítványt, holott akkor már mind a két országban több cikk jelent meg, és hivatalos minisztérium kivizsgálás is indult, azzal a gyanúval, hogy a vállalat törvénytelenül kivágott fát dolgoz fel a romániai gyáraiban.
A Schweighofer tanúsítványa egyelőre érvényben marad, de ha a QA hat hónap után nem nyeri vissza a minősítés jogát, akkor érvényét veszíti. A környezetvédő civilek kisebb győzelemként értékelik a felfüggesztést, hiszen a faipari vállalatok számára a fenntarthatósági tanúsítványok nyitják meg a nemzetközi piacot, így szerintük ennek elvesztése az osztrák vállalat gazdasági hanyatlását jelentheti.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!