Afrikai turnénk második állomásaként a Kenitra-i Thetare du L’Espace szervezésében zajló színházi találkozóra érkeztünk. A fiatal város az Atlanti óceán partjához közel, Marokkó fővárosának, Rabatnak a szomszédságában fekszik.
2014. május 23., 14:302014. május 23., 14:30
2014. május 26., 12:242014. május 26., 12:24
Forróság: 35 Celsius fok van a késő est pezsgő városban, az utcai étteremben, ahol a többi fesztiválvendég már oldott hangulatban mulat, apró fehérpapíros asztalok köré ülünk. Elég nehezen választjuk szét a pincéreket a járókelőktől, szervezőktől, vendégektől, vagy az utcáról ide csapódott énekesektől, de azért sikerül megrendelni halvacsoránkat az arab menüsorból. Búcsúzáskor sok fénykép készül, a szomszéd fagyizóba is átvonulunk, mindenki szalad a képhez, még az az utcáról betévedt focimeccs-kommentátort utánzó srácot is odahívják, akit korábban nagy tapssal jutalmazott az esti kompánia. Úgy tűnik, ez a fényképezkedés sok örömmel és lelkesedéssel tölti el a marókkóiakat, így több száz csoportképünk van már nekünk is.
Az én házam a te házad is – mondja kedvesen a társulat egyik fiatal színészének édesapja, mikor ajtót nyit. Mindenki kedves, egy fiatal pár még hálószobáját is átadja, hogy átöltözhessünk, és elhelyezzük a csomagjainkat. Több generáció él együtt a pár éve épült, arab jellegzetességeket is magán hordozó, modern családi házban. Mindent megtesznek azért, hogy észrevétlenek legyenek, és szeretettel fogadjanak. A nappaliban a falak menti kényelmes heverőkön alszunk, reggelizünk. Lapótyát sütnek, palacsintatésztához hasonló édesebb pékterméket, vajat, mézet, lekvárt és szűz olívaolajat kínálnak, marokkói mentateát és kávét iszunk. A szépen terített asztal körül sok a mosoly és az odafigyelés. Bár adódnak nyelvi akadályok, ebben az esetben is meggyőződöm, hogy a lélektől lélekig tartó kommunikáció az ember egyik legtermészetesebb közlési formája. Rábízzuk magunkat a jelenre, ez a legtöbb amit tehetünk.
Népdalokra tanítjuk egymást, felfigyelünk a fiatalok számítógépén a felcserélt betűkre, vagy arra, hogy ők – akárcsak az írást – a számolást is a kisujjuktól indítják. Ez, a számunkra fordított irány, az araboknál természetes. Nekik adni is nagyobb öröm, mint kapni. Sokkal ritkábban mondják ki a nem szót, mint mi, és még akkor is sűrűn bólogatnak, ha nem értenek bennünket. Bár az is lehet, hogy ráéreznek arra, amit mondani szeretnénk, mert eddigi utunk során még minden adódó problémára megoldás született. Marokkó sokszínű, és csodálatos.
Előadásunkat megtiszteli jelenlétével Marokkó magyar nagykövete, Perényi János is, és a kentrai Francia Intézet igazgatója, Christian Blaise. A nagykövet közvetlen és elegáns, azt mondja átjárta őt az előadás érzelmi világa, üzenete. Szerencsénkre átveszi a tolmács szerepét, és izgalmas, fontos gondolatokat kimondó beszélgetés alakul ki a nézőkkel az előadásunk után. A rokonszenves középkorú francia intézetigazgatóra is mély benyomást tettünk, erőteljes kifejezéseket használó, intelligensen megrendezett, professzionális eladásként jellemzi az látottakat. Azt mondja, Európát szüleinek a generációja építette, a saját nemzedéke pedig alapvetően passzívan él benne, így most a fiatalokon a sor, hogy történjen valami változás a széteső rendszerben. Valószínű, ez a tömör kritikai rálátás az egész európai problémakörre, talán éppen azért alakulhatott ki, mert kellő távolságból szemlél.
Gyökerekkel Afrikában, levelekkel Európában
Az arab városok egyik jellegzetessége a medina. Régen a kézművesek és más portékások műhelye és vására is a várfallal körülölelt városrészben volt, ma inkább egyfajta piacsor, amit minden turista felkeres. Safi város medinája épen fennmaradt, a szűk boltíves utcák, a fazekas kemencék, cserépedények vására, a középkort a jelenlegi arab és régi berber világgal ötvözik. Marokkó déli tartományának fővárosa, kétmilliós lakosságú fontos kikötőváros, több regionális intézmény központjának is otthont ad. „Safi, a kultúra és a színház városa” – mottóval rendezték meg a nemzetközi színházi fesztivált, ahol az Osonó utolsó nap játszik. A nézők minden jelenet után lelkesen tapsolnak, suttognak, telefonálnak, fényképeznek. A zsizsegő alaphangtól, azt hihetnénk, hogy az egész utca bent ül a nézőtéren. Ám a harmadik marokkói fesztiválfellépés után, tudjuk, hogy ez a természetes nézői reakció. Sokan megkeresnek az előcsarnokban, és megköszönik, hogy itt voltunk. A casablancai Kulissza Színház fiatal filozófia szakos hangtechnikusa elmondja, hogy mélyen átjárták a lelkét a látottak, és hálás azért, hogy bepillanthatott az életünkbe. Társulatukkal ők is hasonló színházban hisznek, abban, ami a valóságból táplálkozik, és az igazi problémákat tárja fel. A marokkói színház egészére viszont nem ez a jellemző, magyarázza. A könnyed, szórakoztató műfajokat szeretik az emberek, és a fiataloknak is csak egy kis hányada jár színházba, ezt ő a média hatásával magyarázza.
Sűrűn bólogatunk egymás szavai hallatán, egyetemes színházi refomereket emlegetünk, mint Peter Brook, és Jerzy Grotowski, akik társulatára is hatással vannak. Eszembe jutnak a nagykövet szavai, aki a korábbi királyt idézte: Marokkó olyan, mint egy hatalmas fa, amelynek gyökerei Afrikában vannak, de a levelei Európában lélegeznek.
A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.
A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.
Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.
Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.
A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.
A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.
Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.
A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.
szóljon hozzá!