Átvehetik személyi igazolványaikat a székelyudvarhelyi személyi nyilvántartó irodában azok a személyek, akik november 1-jéig nyújtották be kérelmeiket az új okmány kiállítására.
Donald Trump korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a 2024-es elnökválasztást – írja az MTI a Fox News amerikai hírtelevízió szerda reggeli jelentésére hivatkozva.
Újabb bemutatóval jelentkezik a kézdivásárhelyi Udvartér Színház: november 11-én 19 órától Duncan Macmillan – Tóth Krisztina által fordított – Lélegezz! című előadására várják a közönséget a Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójába.
A korábbi amerikai elnök, republikánus párti elnökjelölt elég elektori szavazatot szerzett ahhoz, hogy megnyerje a 2024-es elnökválasztást.
A floridai Palm Beach-en adta le szavazatát Donald Trump republikánus jelölt az elnökválasztáson – írja a CNN alapján a hirado.hu.
Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely szerint az útdíj az érvényessége kezdetétől számított 24 órán belül is kifizethető – számol be róla az Agerpres.
Az elkövetkező napokban is hidegek lesznek az éjszakák Hargita megyében, a minimumértékek a sokéves átlagnál alacsonyabbak lesznek.
Döntetlen született a Egyesült Államokban, a New Hampshire-i Dixville Notch-ban, ahol elsőként hirdettek eredményt a kedden kezdődő amerikai elnökválasztáson.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség 65 személy ellen nyomoz, egy gyanúsított ellen pedig megindította a büntetőeljárást a Ghost Guns (szellemfegyverek) elnevezésű művelet keretében, amely során hétfőn 131 házkutatást tartottak.
Egy második román állampolgárt is azonosítottak a spanyolországi áradások halálos áldozatai között – tájékoztatott kedden a külügyminisztérium a spanyol hatóságoktól származó információkra hivatkozva.
Az Egyesült Államok keleti államaiban megkezdődött kedden az általános választás, amelyen az elnök személyéről, a Képviselőház összetételéről és a szenátusi helyek mintegy harmadáról szavaznak az amerikaiak - számol be róla az MTI.
Kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt kell felelnie egy 26 éves Brassó megyei férfinak – még akkor is, ha a 12 éves lány beleegyezett a szexuális kapcsolatba.
Összesen 22 ezer munkásra lesz szükség az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti 116 kilométer hosszú hegyvidéki szakaszának megépítéséhez.
Újabb előadások lesznek pénteken 18 órától a csíkszeredai városházán, A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében.
Csíkszereda alpolgármestere, Sógor Enikő vezette azt a szolgálati autót, amely sáncba borult a hétvégén a megyeközpont egyik utcájában. Csak anyagi kár keletkezett, és a sofőr maga jelentette az esetet a rendőrségnek.
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és zenekara, a Budapest Gipsy Virtuózok lépnek fel pénteken a székelyudvarhelyi sportcsarnokban az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) szervezésében. A koncert ingyenes lesz.
Dulakodásra lett figyelmes egy olvasónk kedden reggel röviddel 8 óra előtt, amely Csíkszeredában, a Kossuth Lajos utcai Electrica előtt tört ki, több ember között.
Újabb fagyos regelre ébredt szinte a teljes ország, Csíkszeredában volt a leghidegebb: éppen csak, de mínusz tíz fok alá esett a hőmérséklet.