Ne hajtsanak rá a frissen aszfaltozott útra a Fenyő utcában, mert az elkészült munkát tönkretehetik – ezzel a kéréssel fordult az érintett szentegyháziak felé a polgármesteri hivatal.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke kedden arról számolt be, hogy az elnökválasztási kampány szombaton reggel 7 órakor véget ér, addig a jelöltek és pártjaik kötelesek eltávolítani a közterületekről és az online térből a kampányanyagaikat.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) kedden bejelentette, hogy szerdától forgalomba helyezik az első elektromos vontatású Alstom-szerelvényt.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke kedden bejelentette, hogy a romániai választások történetében először lehet valós időben követni az államelnök-választás eredményeit.
Az energiapiac újbóli liberalizációja után akár 40 százalékkal is csökkenhet a 300 kilowattóránál (kWh) nagyobb energiafogyasztású háztartások számlája – közölte egy keddi szakmai konferencián Sebastian Burduja.
Súlyosan bántalmazta feleségét, ezért családon belüli erőszak miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy Kovászna megyei férfit.
Súlyosan megsérült hétfőn a bukaresti törvényszék egyik törvényszéki jegyzője, miután az archívumban több polc is ráomlott – közölte az igazságszolgáltatásban dolgozó jegyzőket tömörítő szakszervezet (SNGJ).
Szeles idő várható szerdán szinte a fél országban; ugyanakkor szerdától szombatig sokfelé előfordulhat csapadék, a hegyekben havazásra lehet számítani – tájékoztatott kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több parkoló autót, egy gázvezetéket és egy kerítést is megrongált egy sofőr Marosvásárhelyen kedden hajnalban, majd elhagyta a helyszínt – a rendőrség keresi.
Vetített koncertszínházzal, rendhagyó irodalomórákkal és könyvbemutatókkal indul útjára Erdélyben a Radnóti-turné november 22-29. között – olvasható a szervezők szerkesztőségünknek is elküldött közleményében.
A Központi Választási Iroda (BEC) sorshúzással állapította meg az államfőjelöltek szavazólapon elfoglalt helyét. Lássuk, kinek hogyan kedvezett a szerencse.
Ködképződésre és jegesedésre figyelmeztető azonnali (nowcasting) előrejelzést bocsátott ki kedden reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) nyolc megyére.
Tizenhat autó érintett abban a láncbalesetben, amely kedd reggel történt Gyulafehérvár egyik utcáján.
Székelyföl-szerte fagyos reggelre ébredtünk, ám érdekesség, hogy szinte mindenütt hidegebb volt, mint Csíkszeredában. Nem így szoktuk meg.
Lángokba borult egy épület Szentegyházán, a Pap kútjánál keddre virradóra.
Úgy érvelt, hogy realista emberként tisztában van a jelenlegi politikai helyzettel, és tudja, mikor kell visszalépni.
Több mint két évtized után még mindig képes újat mutatni a Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál.
Ködre kell számítani hétfőn éjfélig a csíkszéki és gyergyószéki térségekben, emiatt a látótávolság akár 50 méter alá is csökkenhet – közli a Hargita megyei tűzoltóság, amely sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki az időjárási viszonyok miatt.