Molnár Rajmond
Molnár Rajmond
Molnár Rajmond
Molnár Rajmond
Podcast
2021. április 01., csütörtök

A miniszter szerint jó, a polgármester szerint még jobb is lehetne

A csíkszéki települések 80–90 százalékában a hulladékgazdálkodási munkát a társult önkormányzatok tulajdonában lévő Eco-Csík Kft. végzi – méltatta az összefogást Csíkszeredában Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Korodi Attila szerint növelni kellene az Eco-Csík műveleti területét.

A miniszter szerint jó, a polgármester szerint még jobb is lehetne
2021. március 27., szombat

A világ másik részén zajlott kereskedelmi civakodás Székelyföldön is érezteti hatását

Közel két éve függesztette fel együttműködését az amerikai Google internetes mamutcég és a kínai Huawei információs és kommunikációs technológiai nagyvállalat. Utóbbira nézve ez azt jelentette, hogy legújabb okostelefonjai többé nem használhatják a Google szolgáltatásait. 

A világ másik részén zajlott kereskedelmi civakodás Székelyföldön is érezteti hatását
2021. március 25., csütörtök

Új vezetőt neveznek ki, szintlépésre törekednek a Csíki Játékszínnél

Veress Albert színészt, csíkszeredai társulat tagját nevezik ki a Csíki Játékszín élére.

Új vezetőt neveznek ki, szintlépésre törekednek a Csíki Játékszínnél
2020. december 01., kedd

Közel nyolcezer gyógyult, több mint négyezer új fertőzött az elmúlt 24 óra mérlege

4272 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Romániában. Az új fertőzéseket 14 588 tesztből mutatták ki.

Közel nyolcezer gyógyult, több mint négyezer új fertőzött az elmúlt 24 óra mérlege
2020. november 26., csütörtök

Trianon a politikai térben: újabb román–magyar konferenciát szervez az EMNT

A járványhelyzet miatt ezúttal az online térbe költözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Reconstructio Egyesület hagyományosnak számító román–magyar konferenciája.

Trianon a politikai térben: újabb román–magyar konferenciát szervez az EMNT
2020. november 22., vasárnap

Járványhelyzetben nem terhelik feleslegesen a csíkszeredai sürgősségi osztályt a betegek

Az utóbbi időben megváltozott az a szokás, miszerint a betegek sokszor olyan egészségügyi problémákkal is a sürgősségi osztályhoz fordulnak, amelyek nem oda valók. Ez legalább egy jó hír, hiszen így kevésbé terhelik és lassítják az ellátást a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Járványhelyzetben nem terhelik feleslegesen a csíkszeredai sürgősségi osztályt a betegek
2020. november 19., csütörtök

Járványhelyzet sújtotta szórakoztatóipar: a véltnél nagyobb a baj

Véget nem érő rossz álomként élik meg a szórakoztatóiparban dolgozók a március óta tartó járványhelyzetet. Miközben sok előadó és szakmabeli kénytelen volt munkát váltani, a klubok is nagyon közel kerültek a végleges bezáráshoz.

Járványhelyzet sújtotta szórakoztatóipar: a véltnél nagyobb a baj
2020. november 07., szombat

Már csak órák vannak hátra, sikeres lesz-e a nemzeti régiók egyenlőségéért indított kezdeményezés?

Véghajrához érkezett a nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezés. Az Írdalá.hu mozgalom vezetője, Pesty László úgy véli, hogy noha csodával határos lenne, de nem kizárt, hogy a november 7-i határidőre összegyűl a szükséges egymillió aláírás. 

Már csak órák vannak hátra, sikeres lesz-e a nemzeti régiók egyenlőségéért indított kezdeményezés?
2020. augusztus 24., hétfő

Az egyetemeken sem a megszokott módon kezdődik a tanév

A hibrid oktatási modell mellett teszi le a voksát a hamarosan kezdődő egyetemi tanévtől a Sapientia EMTE és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem is. A felsőoktatási intézményeknél nagyon csekély esélyt látnak arra, hogy a közeljövőben visszatérjenek a hagyományos oktatási formához.

Az egyetemeken sem a megszokott módon kezdődik a tanév
2020. június 12., péntek

„Ez a nyár elveszett”, de szeptembertől valószínűleg újraindul az éjszakai élet

A koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések egyik nagy kárvallottja a szórakoztatóipar. A klubok és DJ-k (lemezlovasok) különösen érintettek, hiszen a világjárvány következtében gyakorlatilag bevétel nélkül maradtak az utóbbi hónapokban.

„Ez a nyár elveszett”, de szeptembertől valószínűleg újraindul az éjszakai élet
2020. május 10., vasárnap

Számos tartalom kapcsán felmerülhet, hogy amit olvasunk, az nem valódi

Áltudományos, pánikkeltő hírek, aggasztó összeesküvés-elméletek és kattintásvadász cikkek terjednek még a koronavírusnál is gyorsabban a közösségi oldalakon. Napjaink egyik valódi problémájává vált a fake news, azaz álhír-jelenség.

Számos tartalom kapcsán felmerülhet, hogy amit olvasunk, az nem valódi
2019. november 30., szombat

Mitől is bio a bio?

Napjaink slágertermékei a bio címkével ellátott árucikkek, amelyek térségünkben is egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek. De a jóval magasabb ár mellett mi különbözteti meg ezeket a hagyományos, azaz nem bio termékektől? Szász Hunort, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház dietetikusát kérdeztük.

Mitől is bio a bio?
Mitől is bio a bio?
2019. november 30., szombat

Mitől is bio a bio?

2019. november 08., péntek

Magánórák: nélkülözhetetlenek a záróvizsgákhoz?

Virágzik a magánórák piaca Romániában: tavaly mintegy 35 millió lej bejelentett jövedelmet valósítottak meg az oktatók az iskolán kívüli tevékenységből. A szülők a közoktatási rendszerünk hiányosságait próbálják pótolni gyerekeik pluszórákra való beíratásával.

Magánórák: nélkülözhetetlenek a záróvizsgákhoz?
2019. július 08., hétfő

Sosem késő leérettségizni – várják Szentegyházán a továbbtanulni vágyókat

Felnőtteknek szóló, csökkentett látogatású tagozatra várják ősztől a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolába mindazokat, akik koruk miatt kiestek a kötelező oktatásból, viszont szeretnének leérettségizni. 

Sosem késő leérettségizni – várják Szentegyházán a továbbtanulni vágyókat
2019. július 03., szerda

Nyugdíjba vonult Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője

Nyugdíjba vonult szerdán Görbe Péter, Hargita megye eddigi főtanfelügyelője. Egyelőre még nem született döntés a szaktárca részéről, hogy ki veszi át a helyét hosszútávon.

Nyugdíjba vonult Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője
2019. július 03., szerda

Halálos áramütés ért egy horgászt Zsögödfürdőn

Halálos áramütés ért egy 60 év körüli férfit horgászat közben Zsögödfürdőn az Olt partján szerda délelőtt.

Halálos áramütés ért egy horgászt Zsögödfürdőn
2019. június 26., szerda

Románia 20. legjobb egyeteme a Sapientia

Románia 20. legjobb egyeteme lett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) – derül ki az uniRank idei felméréséből.

Románia 20. legjobb egyeteme a Sapientia
2019. június 16., vasárnap

Egy 24 fős osztályból átlagban csak 10 tanulónak sikerül az érettségije

A tizenhárom évvel ezelőtt első osztályba beíratott 3657 tanulóból mindössze 1098 tette le sikeresen az érettségi vizsgát Hargita megyében a legutóbbi érettségin – derül ki a 2017–2018-as tanévben végzettek beiskolázási adatait vizsgálva. Országos viszonylatban sem sokkal jobb a helyzet e téren.

Egy 24 fős osztályból átlagban csak 10 tanulónak sikerül az érettségije