Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. február 24., 00:242021. február 24., 00:24
Meséli a postásunk, hogy a több kilós táskák cipelése nem éppen örömkeltő. A hátgerincsérv többük betegsége, hagyják is ott a postát, amint lehet. Nem is a fizetésre panaszkodott, hanem arra, hogy a beígért levélhordó biciklik nem jöttek meg, de még a tárolók sem készültek el, ahová letehetnék a terűt, és nem kellene hosszú kilométereket baktatniuk vele.
A takarékosságot elrendelő liberális – Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)–PLUS–RMDSZ-kormány már jelezte, hogy több száz postai alkalmazottat kell meneszteni. Egy részük magától mondott már fel, de nagyon sok – mintegy háromszáz embernek – útilaput kötnek a talpára. Kétségtelen, az e-mail-en való levelezés csökkentette a küldemények számát, de így is akad, amit házhoz kihordani, hiszen nagyon sok idős ember nem tud elmenni a pénzautomatáig, tehát ki kell vinni nekik a nyugdíjat, és vannak intézmények – pl. a bíróságok –, amelyek a leveleiket postán keresztül küldik. Tehát jól meg kell nézni, hogy hány alkalmazottal fognak dolgozni. Persze, ha egy kicsit korszerűsítik, akkor lehet tényleg karcsúsítani, máskülönben csak nagyobb terhet raknak a munkahelyen maradt postásokra.
A posta vezérigazgatója, bizonyos Horia Grigorescu már ki is adta az utasítást a központi adminisztratív személyzetnek, valamint kilenc tartományi postaigazgatóság negyvenkét hivatalának, hogy ne a postásokat menesszék, akik naponta járják az utcákat, és lényegében a vállalat bevételét hozzák, hanem az irodákban ténykedőknél elemezzék, kire van szükség. Szakértők szerint a központban dolgozók mintegy negyedét lehet leépíteni.
Ez szép. De kevesebb szó esik arról, hogy a vállalkozás korszerűsítésére mennyit költenek. Mert aki a posta körül járatos, az láthatja, hogy eléggé elhanyagolt intézmény. Néhány évvel ezelőtt azt állították, hogy a XXI. század szintjén lesz mielőbb. Nem mondható, hogy aprócska lépéseket nem tettek, főleg a levelek minél előbbi szétválogatását illetően, de ennél többet nem. Pedig az elgondolások a küldemények útjának követésétől az adminisztráció gépesítéséig szépek voltak, de maradt a múlt századbeli táska és a gyaloglás, az irodákban pedig a golyóstoll és a papír. Na meg a hosszú sorban állások feladásnál és kivételnél egyaránt. Főleg, ha az embernek csomagja érkezett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!