Magasra törtek a kisbakancsosok

Amikor én még kisbakancsos voltam... – mesélik majd unokáiknak azok a gyerekek, akik az Erdélyi Kárpát-Egyesület ifjúsági osztályának részeként a hétvégén részt vettek az első magashegyi téli túrán, és a Bucsecs-hegységben, a mălăiești-i menedékházban töltötték az éjszakát.

Bodor Tünde

2021. február 24., 00:192021. február 24., 00:19

Azt gondoltuk, hogy Gáspár László Zsolt, a Kisbakancsos túracsoport alapítója és vezetője igen merészet gondolt akkor, amikor a kis- és nagygyerekes családokat a közel 800 méteres mászásra kivezényelte. A Glajerie-völgyi utak a hegy aljában már havasak voltak, a hegység oldalában pedig már félméteresnél is nagyobb hó vastagodott.

Ez volt tehát az első kellemes meglepetés, mely után a második, hogy mászunk, mászunk és... még mindig mászni kell. És bár a kapaszkodón hallatszott némi nyafogás a gyerekek részéről (és olykor a felnőttektől is hallhattunk valami erre hajazót), odafent kiderült, még van erejük estig ugrálni, és a havas oldalakon gurulni és csúszkálni a popsi-tepsikkel.

Jólesett a meleg étel, a kávé és tea a menedékházban, estére pedig a sűrű köd is felszállt, így már kirajzolódtak az égre a környező hatalmas sziklák, hegyek. Lenyűgöző látvány volt, és senki fejében meg nem fordult, hogy nem kellett volna feljönni, noha a szobákban mérsékelt meleg fogadott, és a pottyantós vécé is szült némi vitát a gyerekekkel, akik ilyet még nem láttak...

Másnapra csodálatos napsütésben részesített a természet, még egy rövid délelőtti túrát is bevállaltak a gyémántporos tájban azok, akiknek a megfelelő felszerelése is megvolt a biztonságos mászáshoz: túrabot, macskakarmok, hágóvasak nélkül nehéz lett volna a glaciális völgy második teraszáig, a Nagy kéményekig kikapaszkodni. Délben, a csoportkép elkészülte után boldogan indult haza a közel százfős csoport, amelyben 38 szerencsés kisbakancsos volt, köztük a legifjabb, négyéves Száraz Gergő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés