Minden idők legeredményesebb udvarhelyi női kézilabdacsapata

Akár ezüstérmes is lehetett volna a csapat, de az utolsó meccsen nem sikerült nyerniük Nagybánya ellen, így a bronzot akasztották az udvarhelyi lányok nyakába 1976-ban. Negyven évvel később is előkerült ez a bronzérem, és most is csodaszépen csillogott az időközben nagymamákká vált kézilabdázókon. Azóta sem tudott ilyen sikert elérni udvarhelyi női kézilabdacsapat.

Szombaton a városi sportcsarnok protokolltermében gyűlt össze az akkori keret. Sajnos néhányan nem tudtak megjelenni (Bálint Rozália, Jakabfi Anikó, Téglás Irén), és páran már távoztak az élők sorából: Gálfi Klára, Magyari Eszter, Kajtár Etelka játékosok, illetve Szabó Dénes edző, Bokor János csapatvezető és Balási Jenő egyesületi elnök.

Az összegyűltek viszont nem feledkeztek meg róluk, a megbeszélésen szép emlékeiket felidézve hozták szóba őket, majd meglátogatták sírjukat és koszorút helyeztek el. De az elhunytak hozzátartozóit is meghívták az ünnepségre, és meséltek nekik érdekes történeteket.

A bronzérmes csapatból megjelent Magyari Mária, Dénes Enikő, Szász Júlia, Mátéfi Irma, Nagy Klára, Kovács Etelka, Istók Berta, Miklós Magda (megjegyzés: a kézilabdázók lánykori neveit írtuk le). Életre szóló barátságok alakultak ki köztük, rendszeresen tartják a kapcsolatot. Ennek ellenére röviden meséltek magukról – főként az esemény meghívottjainak –, egyebek közt arról számoltak be, hogy szinte mindegyiküknek van unokája, van, akinek négy is.

Néhányan közülük még heti egy alkalommal sportolnak, de van, aki mindennap gyalogol legalább öt kilométert. Mindannyian egyetértettek abban is, hogy ha újrakezdhetnék, nem változtatnának életükön, talán még egy kicsit több energiát is ölnének a kézilabdázásba.

Az eseményre meghívtak néhány olyan kézilabdázót is, aki ugyancsak az Akarat SE-nél játszott, de nem volt a bronzérmes csapatban – később csatlakozott –, illetve a sportágat kedvelő személyeket.
Szóba hozták azt is, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni abban az időben.

Példaként említették a sportcsarnok hiányát (épp akkoriban épült az Akarat SE kezdeményezésére), ami miatt őszi meccseiket más városokban kellett játszaniuk. Így Udvarhely az akkori kézilabdás sikereknek köszönheti, hogy felépült a sportcsarnok, de azt is, hogy ez a sportág azóta is ilyen fontos szerepet tölt be a város életében.