Továbbra sem tudott győzni a Sportklub

Továbbra sem tudott győzni a Sportklub

Fotó: Veres Nándor

Nem történt meglepetés, az esélyesebbnek tartott debreceniek akarata érvényesült hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a Csíkszeredai Sportklub elleni MOL Liga találkozón. A kék-fehérek egyetlen gólt lőttek.

Székelyhon

2016. december 05., 22:302016. december 05., 22:30

Várakozáson felül kezdett a hazai csapat, a jól játszó Valchar már a találkozó elején vezetést szerzett a Sportklubnak, de sajnos ez maradt az egyetlen hazai gól. A vendégektől Hári egy hosszú indítás után egyedül vezethette a korongot Ruczuj kapujára, és nem hibázott, megszerezte az egyenlítő gólt.

A kék-fehérek kezdeti lendülete megtört, a három sorral játszó hajdúságiak átvették a kezdeményezést a csapkodó, ötlettelen játékot bemutató hazaiaktól. Újabb gól csak a második harmadban született, amikor Varga talált közelről a hazai kapuba. Ezután próbált meg mindent a kitámadó és hosszú percekig mezőnyfölényben a debreceniek harmadában játszó Sportklub, ekkor viszont Orlovon, a vendégek kapusán volt a sor, hogy parádésan hárítson közeli és távoli lövéseket egyaránt. A harmadik játékrészt határozottan kezdte a Debrecen, Piskunov kék vonalról küldött lövése pedig utat talált a csíki kapuba. A hazaiak ismét próbálkoztak, de már kevesebb meggyőződéssel, a végén pedig Hári a negyedik gólt is megszerezte.


Csíkszeredai Sportklub–Debreceni HK 1–4 (1–1, 0–1, 0–2). Gólszerzők: Radim Valchar (2.), illetve Hári Norbert (6., 59.), Varga (28.), Piskunov (42.)
További eredmények: Brassói Corona–Dunaújvárosi Acélbikák 2–3 (0–1, 1–1, 1–0, 0–1)–hosszabbítás után. Újpesti TE–Miskolci DVTK Jegesmedvék 5–3 (0–0, 2–1, 3–2).

A MOL Liga állása:
1. Miskolc 24 15 3 2 4 86–45 53
2. Újpest 24 16 2 1 5 94–63 53
3. MAC Budapest 24 15 2 2 5 97–54 51
4. Brassói Corona 29 13 4 2 10 101–83 49
5. Dunaújváros 25 13 2 2 8 93–69 45
6. Debrecen 24 11 1 1 11 88–70 36
7. Fehérvári Titánok 25 4 7 6 8 79–95 32
8. Ferencváros 24 9 – 5 10 77–99 32
9. Dunărea Galați 28 7 4 2 15 81–119 31
10. Belgrád 25 5 1 2 17 68–113 19
11. Csíkszeredai Sportklub 28 5 1 2 20 71–125 19


A további műsor:
Péntek (december 9.): Belgrád–MAC (19.00), Debrecen–Miskolc (19.00) és Dunaújváros–Fehérvár (19.00).
Szombat (december 10.): Sportklub–Ferencváros (18.00) és Brassó–Újpest (18.30).
Vasárnap (december 11.): Dunărea–Ferencváros (18.00) és Belgrád–Debrecen (19.00).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!