Középkori fintor derűvel, plusz egy könyv

A székelykeresztúri Molnár István Múzeum új kiadványát mutatják be március 11-én, ugyanekkor pedig díjazzák az intézmény munkatársai azokat a fényképre vállalkozó, bátor fintorgókat, akik egy kiállításhoz adták arcukat.

Barabás Blanka

2010. március 10., 13:112010. március 10., 13:11

2010. április 07., 18:312010. április 07., 18:31

Galéria
Az új Molnár István Múzeum Kiadványai második száma, a Mesterségek a székely közösségekben című tanulmánykötet a tavalyi, szeptember 24–26. között megrendezett Énlaka konferencia II. elnevezésű rendezvénysorozat előadásait foglalja össze. A kötetet március 11-én 18 órakor P. Buzogány Árpád mutatja be a keresztúri múzeum nagytermében.

A könyvbemutatóval egy időben díjazásra kerülnek az intézmény által indított, Középkori fintor elnevezésű verseny nyertesei. Székelykeresztúr mezővárosként való említésének 550 éves évfordulója alkalmából megnyílt az Évezredek a Nagy-Küküllő felső folyása mentén című állandó régészeti és várostörténeti kiállítás. Úgy gondolták a szervezők, hogy a kiállítás látogatása egy bohókás pózolással érjen véget. A merészebb látogatók, miközben fejükre tesznek egy középkori sisakot, néhány másodpercre időutazásban lesz részük. A képet ezután megtűzdelhetik egy grimasszal, mosollyal, vigyorral, kinek milyen ihlete születik. A legjobb középkori fintor díját a legtöbb szavazatot begyűjtő fotó és annak tulajdonosa kapja, amit ajándékkal honorálnak a keresztúri múzeum munkatársai.

Első díjat kap: Murvai Melinda, a Zeyk Domokos Iskolaközpont IX. osztályos tanulója; második díjas: Forgács Jenő, a Zeyk Domokos Iskolaközpont IX. osztályosa; harmadik díjban részesül: Takács Enikő történelemtanárnő, Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa. Különdíjban a múzeumi csapat kedvence részesül, Bajkó Szabolcs, a Petőfi Sándor Általános Iskola V. osztályos diákja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei