Egy csodálatos hegyi világ, a Retyezát-hegység

Az indulás vasárnap az esti vonattal történt, brassói, majd piski átszállással érkeztünk reggelre Ohaba de Sub Piatra faluba, mely a hegy lábánál, a Stigy folyó völgyében fekszik. Innen kisbusszal 17 kilométert utaztunk (10 lejért) a calnic-i menedékházhoz (1005 m). Mivel tovább az út le van zárva a nagyközönség előtt, gyalog folytattuk utunkat a Nuksora patak mentén a Pietrele menedékházig (1480 m), mely fontos turistavonalak indulópontja és szép turistaváró lehetne, ha nem lenne elhanyagolva.

Itt ebédeltünk, majd kis lazítás után folytattuk utunkat a Pietrele völgyén felfelé, úti célunk a Bucura-tó sátortábora volt. Az Encián menedékháznál (1670 m) tartottunk pihenőt. Elhagyva a menedékházat, megjelentek a kőrengetegek, kisebb-nagyobb kőtömbök halmaza, kirajzolódott a völgyet körülzáró két gerinc, melyet kőfolyások és kúszófenyők ékesítettek. A távolban feltűnt két sziklás csúcs (Bucura II – 2378 m és Custura Bucurei – 2370 m) és az ezeket összekötő nyereg (Bucura nyereg – 2206 m), melyen áthaladva lehet megérkezni a Bucura-tóhoz. Keservesen másztunk fel a nyeregbe, a nehéz zsák, a nagy meleg és az éjszakai utazás fáradtsága meredekebbnek éreztette az amúgy is nehéz hágót. Kiérve a nyeregbe, erős szél fogadott, szinte taszított vissza a völgybe. Végre megláttuk a Bucura-tavat, környezetének szépsége feledteti a fáradtságot. A nyereg alatt megpihentünk és bámultuk a Kárpátok legnagyobb kiterjedésű gleccsertavát, mely 8,8 ha felületű. A tó felett keletre a hegység óriása, a Peleaga csúcsa (2509 m), előtte a hegytömb hatalmas katlanával. Jobbra a Bucura I (2433 m), a Judele tornya (2398 m) és folytatásként déli irányban a Szlevej gerinc 2000 m feletti csúcsokkal. Előttünk a Bucura völgye, a leghosszabb gleccservölgy a hegységben, melyben több tó is tündöklik.

Éjszaka bő égi áldás zúdult ránk – egyetlen alkalommal volt esőben részünk egy hét leforgása alatt –, melynek utóhatása reggel is érezhető volt, borús, szomorkás napra ébredtünk. Úgy döntöttünk, hogy aznap rövid sétát vállalunk, tekintettel az időjárásra és az előző napi fáradtságra. A völgy felső szakaszát bejárva, a Florica, Viorica, Ana és Lia tavakat látogattuk meg. Felmásztunk a Judele lábához, megtekintve a Függő kistavat, itt láttunk először mormotát, helyesebben hallottunk, majd elő is bújt a kövek közül, éles füttyszóval jelezve nemtetszését a fenségháborításért.

Szerdára terveztük a leghosszabb túrát, melynek során megmásztuk a hegység legmagasabb csúcsait: Peleaga (2509 m), Papusa (2508 m), Kusztura (2457 m), majd visszaértünk a Bucura-tóhoz a Peleaga rét érintésével. Utunk során megtekintettük a Peleaga-, a Peleguta-, a Rossz-völgyi tavakat, a Mély-tavat, a Kusztura-tavat, mindahányan gyönyörűen kéklettek a magas csúcsok alatt. A Kuszturáról lejövet fejtegettük, hogy az ezeréves határon járhatunk – hiszen a Retyezát a múlt század elejéig magyar föld volt –, feltételezésünket alátámasztotta a déli irányban, a hegy lába alatt húzódó román Zsil völgye.

Csütörtökön a Retyezát-csúcs volt a cél, elhaladtunk a Bucura-csúcs alatti Kapu-tó mellett, majd irány fel a gerincre. A gerincen figyelmeztető tábla fogadott: itt kezdődik a Tudományos rezervátum, a Román Akadémia jóváhagyása nélkül bemenni szigorúan tilos. Itt tanulmányozzák a vadvilág alakulását-fejlődését, amelyre közvetlenül nem hat az emberi befolyás. Vad gerincen haladtunk a csúcs irányában, majd a Retyezát nyeregbe értünk (2251 m), ahol találkoztunk egy idős bácsival, ki két nagykorú unokájával – tekintettel a korára – szokatlan helyen mászkált. Kiderült, hogy tud magyarul, egy Zsil völgyi magyar bányász leszármazottja. A beszélgetés után belevágtunk a hatalmas kőrengetegbe, kígyóztunk a csúcs felé. A csúcson lenyűgöző panoráma fogadott: északon a hátszegi medence, kelet felé párhuzamosan négy igen éles gerinc, melyek délebbre magas csúcsokban tornyosulnak , nyugatra a Sebesviz völgye, távolabb a Szárkő hegység, dél felé haladva a Godján. A Retyezát csúcs távolról egy csonka kúpra hasonlít, az igen teteje lapos, ezért nevezik lenyesettnek (retezat) a hegytömböt. E név terjedt el a hegység megnevezésére. A csúcsról láttuk a Stanisoara-, Stirbu-, Iker- és Fekete-tavakat, mindegyik különböző zöldes-kékes színárnyalatban játszott. Visszafelé megmásztuk a Bucura I csúcsot, majd erőt gyűjtöttünk megmászni a Judele csúcsot, hogy ki ne maradjon a környék adta ajánlatok közül. A Judelere vad gerincen lehet feljutni, helyenként drótsodronyok tennék biztonságosabbá a csúcs elérését. A Judele nyeregből látszik a Judele-tó, és ha továbbhaladnánk a gerincen kelet felé, elérnénk a Zanoaga tóhoz, a Kárpátok legmélyebb tavához (29 m).

Éjjel nagy vihar kerekedett, reggelig ostromolta a sátrakat, hűvös, szeles reggelre virradtunk. A vezető úgy döntött, hogy visszamegyünk a Pietrele menedékház táborhelyére, így csomagoltunk, és vissza 1480 méterre. Kissé szomorúan hagytuk ott a szép alpesi tájat, és reméltük, még lesz alkalom visszatérni e csodálatos völgybe.

Szombaton a Nagy csúcs megmászása volt a cél, utunk során érintettük a még nagyon szép Fenyőkközti-tavat, mely kimutatások szerint hamarosan fel fog töltődni. Kiérve az erdőhatár felé, kúszó- és cirbolyafenyők között haladunk. A Gales patak mentén kapaszkodtunk az 1990 m magasságban található azonos nevű tóhoz (3,6 ha), mely a Rossz-völgy és Gáles gerinc között található. Innen kimásztunk a meredek, sziklás gerincoldalon a Nagycsúcs nyergébe (2345 m), majd az éles, vad gerincen, csipkézett fogak között elértük a Nagy csúcsot (2463 m).

Vasárnap lazításképp a Stanisoara-tóhoz (1990 m) mentünk fel, a Bucura-csúcs alá. Az ösvény az erdő közt a Stanisoara patak mentén haladt, mely mondhatni lenyűgöző volt, szebbnél szebb vízesések sorozata kápráztatott el. Ennyi kőgörgeteg és szikla látványa után igen kellemes volt a tájszín zöldebbre válása és a hegyi patak üde csobogása. Délfelé visszaértünk a táborba, csomagoltunk és leereszkedtünk a Calnic menedékházhoz, ahonnan a megbeszélt kisbusszal érkeztünk az ohabai vasútállomásra.

Csodálatos hetet töltöttünk a Retyezátban, a táj szépsége, a jó társaság és csodálatos idő hozzájárult a sikeres gyalogtúrákhoz. Bár fáradtan és az otthoni pihenés után vágyakozva, mégis fájó szívvel vettünk búcsút e csodálatos világtól, melyet minden hegyszerető turistának érdemes meglátogatnia.

Nagy Attila, Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület