Az alázat a zarándoklat része

Egy éves előkészület után a csíkszeredai Vass József – két barátja társaságában (Papp Vince és Tulit Ferenc) – 2005. május tizenegyedikén kelt útra. Céljuk a sokak által El Camino név alatt ismert Szent Jakab-zarándoklat megtétele volt. „Felkészülni sosem lehet eléggé. Feri barátommal sokat gyalogoltunk, én még kerékpároztam is. A szellemi készülődés olvasásból állt. Lelkileg pedig, ahogy a belső diktálja. Számomra például szentgyónás előzte meg az elutazást, ugyanakkor ajánlólevelet is kértem Boros Károly főesperestől” – kezdte élménybeszámolóját a zarándok.

Mint mondta, repülővel, vonattal és autóbusszal közelítették meg a francia–spanyol határnál található Somport-hágót. Onnan kezdődött a közel ezer kilométeres gyaloglás, 42 napig tartott az út, átlagosan napi 25 kilométeres távokkal. Bronzba vagy rézbe öntött fésűkagyló volt az útjelző, ezenkívül jellegzetes sárga, illetve kék nyilak segítettek a tájékozódásban.

„Egyfolytában zarándokok között voltunk, már öltözetükről felismerhetők voltak” – magyarázta Vass. A fő közlekedési útvonalakat zömében elkerülő útvonal során fellelhető szállások kizárólag zarándokoknak álltak rendelkezésükre. Somportnál egyébként zarándok útlevelet állítottak ki, azt minden szállásnál lepecsételték, tulajdonosát egy közös adatbázisba is bevezették, hiszen aki nem folyamatosan zarándokolt, azt egyszerűen nem fogadták be a szálláshelyek.

Ezekkel kapcsolatban elmondta, volt, ahol érződött, a működtetőt gazdasági érdekek fűzik a létesítményhez. Ilyen esetben 5–8 euró közötti díjat kellett fizetni. Más helyeken viszont a helyi hatóságok képviselői felügyelték az ingatlan, vagy a Szent Jakab-társaságok működtették. Egy harmadik kategóriát jelentettek azok a házak, ahol egyszerű önkéntesek tevékenykedtek. Ezek rendszerint havonta váltották egymást, és mindenki a saját anyagi lehetősége szerint gondoskodott a vendégekről. Ők voltak a leglelkesebbek. „Egyik szálláson egy olasz házaspár volt a vendéglátónk. Házigazdáink végig nagyon előzékenyek és figyelmesek voltak” – emlékezett vissza a zarándok. Megemlítette, minden szálláson szigorú szabályok voltak: 22 órakor villanyoltás, az épületet pedig másnak reggel nyolcig el kellett hagyni, hacsak valamilyen betegség nem szólt közbe. Az adottságok minimálisak voltak: egyszerű ágyak és tisztálkodási lehetőség állt a fáradt zarándokok rendelkezésére.

Magányban, és mégis együtt

„Ha nem tudok továbbmenni, az én kudarcom. Ha befejezem, az én sikerem. Ilyen hosszú út alatt sok probléma adódhat, a kimenetel saját magadra és az Úrra van bízva” – osztotta meg akkori gondolatait Vass József. Érdekesnek tartotta, hogy az esti szállásokon tartózkodók készségesen elbeszélgettek egymással, talán még a vacsora is közösen készült. Ám a zarándoklat indíttatásáról, illetve a továbbindulás időpontjáról senki nem beszélt, az magánügynek számított, amit mindenki, amolyan íratlan szabályként tiszteletben tartott. Ami viszont igazán lélekemelő, hogy az út során találkozók a végállomásnál barátként üdvözölték egymást.

Pótolhatatlan élményt jelentettek a szentmisék

A zarándok pótolhatatlan élménynek nevezte az esti szentmiséket. A nagyobb szálláshelyeken mindig volt részük ilyenben. „Triacastella helységben volt egy pap bácsi, Augusto atya. Tőle egy magyarra fordított verset kaptunk ajándékba, emellett magyarul olvashattuk fel a szent leckét a mise során.” Beszélgető partnerünk ebből két sort idézett: Mindig van idő újrakezdeni azt, amit soha nem tudtál befejezni. „Ennek ott, abban a pillanatban jóval mélyebb értelme volt, mint azt első látásra gondolhatjuk” – említette Vass József. Majd hozzátette, a legmeghatóbb a végállomáson, a compostellai Szent Jakab katedrálisban tartott zarándokmise. „Azt a felemelő hangulatot nehéz szavakba önteni, a nevünkre kiállított zarándok oklevél csak fokozta az örömet és a hálát” – fogalmazott.

A lelkületet kell továbbvinni

„Megragadó az a tény, hogy utunk során minden vendéglátó önzetlenül végezte dolgát. Látszott, hogy számukra mekkora örömet jelent, hogy segíthetnek, legyen az hétköznap vagy éppen vasárnap délután” – jelentette ki a csíkszeredai zarándok. Elmondása szerint fel sem merült, hogy bárki hivatali kötelezettségből vagy nyereségvágyból tevékenykedne. „Ezt a lelkületet kell vallanunk nekünk is. Jó, hogy elkezdődött ez a folyamat” – célzott a Mária Út kiépítésének elkezdésére interjúalanyunk. Hiszen vannak, akik vágynak az ilyen jellegű zarándok utakra. Szívesen elmennének, csak tudják, hogy van ahol nyugovóra hajthatják fejüket és tisztálkodhatnak. „Sokan, akiken látszott, hogy igényesek önmagukkal szemben, használták ezeket az egyszerű szállásokat, hiszen az alázat a zarándoklat része” – zárta szavait Vass József.

Élménybeszámoló és Mária Út tájékoztató

A Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület és a Sapientia – EMTE közös szervezésében útjára indított előadás-sorozat Mária út – El Camino, avagy zarándoklatok itthon és Európában címmel, egy Szent Jakab-úti élménybeszámolóval folytatódik május 6-án pénteken, 18 órától a Sapientia egyetem csíkszeredai épületének Kis Aulájában. Előadó Vass József. A beszámolót követően a kiépítés alatt álló Mária útról fog beszélni Molnár Sándor, a frissen kinevezett Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás Mária út-koordinátora, kimutatva annak az európai zarándokútvonalakhoz való kapcsolódását. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.