A tánc mindenkié

− Mi inspirálta arra, hogy komolyabban elkezdjen foglalkozni a tánccal?

– Gyerekkoromban nagyon szégyenlős voltam. Ebben az időszakban indult Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor Művészeti Líceumban a tánc szakosztály, és édesanyám, aki látta a hirdetést, beíratott. Sikerült a versenyvizsgám, így kerültem közelebb a tánchoz, míg teljesen bele nem szerettem.

− Mit érez, amikor táncol, vagy a színpadon van?

– Pár éve kezdtem érezni, hogy mit is jelent már így az a tizenkét-tizenhárom év a hátam mögött. Amikor táncolok, feltöltődöm, minden rossz energia kimegy belőlem, számomra meditatív jellege is van a táncnak. Úgy képzelem el, mint amikor a zenész játszik a hangszerén, és ezáltal egy teljesen kiegyensúlyozott állapotba kerül. Én is ezt érzem, amikor táncolok, tanítok, és akkor is, amikor a színpadon vagyok. Számomra teljesen mindegy, csak mozgás legyen, és tudjak „rászellemülni”.

− Mióta foglalkozik kortárs tánccal?

– Igazából tizenegyedikes koromban kezdtem elrugaszkodni az addig tanultaktól, a balettól és a néptánctól, ezeket nagyon intenzíven gyakoroltam. Részt vettem egy tíz napos intenzív kortárstánc- kurzuson, ahol a Budapestről érkezett oktatónak sikerült annyira megmozgatnia engem, hogy teljesen magával ragadott a kortárs tánc személyes jellege. Ennek hatására teljesen önerőből egy éven keresztül úgymond ráhangolódtam a kortárs táncra, felvételeket szereztem, videókat néztem, és a táncteremben próbáltam reprodukálni ezeket, a testemre szabni. Tulajdonképpen itt indult el bennem a koreográfus vonás, amikor magamtól próbáltam kitalálni mozdulatokat.

− Tudomásom szerint ezen műfajon belül több stílus van, fogékonyak rá a fiatalok?

– Általában kíváncsiak. Ha a kortárs táncról hallanak, nem tudják, hova tegyék, nem tudjak elképzelni, mit jelenthet, mondjuk, a modern tánchoz képest. Itt Erdélyben még gyerekcipőben jár. A kortárs táncnak vannak nagyon fejlett szintjei, kiváló művelői szerte a világban. Ezt úgy szoktam oktatni, hogy ne ijesszem el az embereket, mindig abból indulok ki, ami van, ahogy éppen összeállt a csapat. Egyszer együtt dolgoztam egy profi táncos csapattal és hobbiszinten táncolókkal, és mindenki össze tudott forrni, hiszen ez a műfaj sokkal kötetlenebb és tágabb, nincsenek konkrét technikái.

− Fontosnak tartja az oktatást?

– A tánc mindenkié. Olyan emberről nem tudok, aki nem szeret táncolni, vagy aki ne nézne meg szívesen egy élvezhető táncelőadást vagy mozzanatot, mert ez hozzánk tartozik, elementáris lételme az embernek a ritmus, a tánc, a révület. Én sem arra figyelek igazán, hogy nagyon sokat tegyek magamra, hogy minél többet tudjak, hanem inkább azért szeretnék fejlődni, hogy minél jobban és tisztábban tudjam megközelíteni a táncot magát, mint fogalmat, és azt adni át. Itt nem is az én tudásom számít, hanem az, hogy a tánc egy felszabadító aktus, és ha valaki ezt át tudja adni, mondjuk pedagógusként, akkor nyert ügye van. Akkor jó, amikor érzem, hogy az emberek megszabadulnak attól a gondolattól, hogy nem tudnak táncolni, és észrevétlenül elkezdenek mozogni a zenére.

– Hogy érzi magát az Euphoria Nyári Intenzív Tánctáborban?

− Én is dolgoztatok embereket, engem is dolgoztatnak, mert beadtam a derekamat, és részt veszek a többiek kurzusain. Nagyon jó a hangulat, örvendek, hogy ilyen sokan jelentkeztek, kellemes meglepetés, hogy létezik ilyen Csíkszeredában, hogy ennyi ember kíváncsian eljön. Jók a csapatok, könnyű átadni a tudást, mert akarnak táncolni. A tánc nagyon jó a lazításra is. Külföldön nem gond, ha a dolgozó anyuka vagy apuka akár hobbiból beiratkozik tánctanfolyamra. A tánc egy olyan ellenpont lehet, ami a rohanó hétköznapokban pozitívan hat, ezért is járunk bulizni, ott is mindig azt keressük, hogy mikor tudunk megmozdulni. Éppen ezért is tartanám fontosnak, hogy az életben egyszer mindenki próbálja ki a hozzá legközelebb álló stílust, és akkor szerintem második alkalom is lesz.

Korodi Melinda