Mesévé szépült élettörténetek Csíkszentdomokosról

Kalákában dolgoztak, egymást segítették. Iskolába csak télen jártak a gyermekek, dologidőben nem lehetett. Mindenkinek megvolt a maga feladata, feleselésnek helye nem volt. „Korán virjadt, későn setétedett”. Az ételtől a ruháig mindent maguk állítottak elő, a fiatal lányok szolgabérből vásárolták a szőttesnekvalót, a motringot, a bársonyt. A gyapjat mindegy szálig megbecsülték, feldolgozták, szőnyeg, takaró, posztó, a posztóból harisnya, zeke készült. Isten nevével kezdték, imával zárták a napot. Áldást az életre, a termésre a Fennvalótól kértek, a kapun bejövőt és távozót is az ő nevével köszöntötték. Megadták a tiszteletet a papnak, a tanítóknak, az idősebbeknek. Ha valaki lebetegedett, meghalt, a rokonság, a családtagok igyekeztek ott lenni, vigaszt, segítséget nyújtani” – vázolja röviden Edit azokat a nehéz, de szép időket, amelyeket a könyvből ismerhetünk meg.

„Sokszor, amikor elbúcsúztunk, arra kértek, menjek máskor is. Nekik is fontos volt az, hogy valakivel megosszák azt a sok szép élettörténetet. Volt tervemben, hogy még visszamegyek egy-egyhez, de mire odakerültem, már nem éltek.

– jegyzi meg.

Szép munka volt – ismeri el –, és még időben sikerült összegyűjteni a régi történeteket, hiszen nagy szívfájdalma, hogy hamarosan nem lesznek olyan adatközlők, akik ezekről az évekről tudnának mesélni.

„Korán virjadt, későn setétedett”

„A könyv a születéstől a halálig van felépítve. Minden azzal kezdődik, hogy asszony lesz a lányból, majd következik a gyermekszülés, amikor a bábasszonyok fogták ki a gyermeket, szültek erdőn, mezőn, a barázdaközt, aztán jöttek a gyermeknevelés nehézségei, az 5-6-8, de sokszor 11 gyermek nevelése, a ruházat előállítása lenből, kenderből. Ezeket mind megélték a nénik. Ez az életforma 1962-ig, a kollektivizálás idejéig tartott. Addig önellátó életmódot folytattak, de miután a földeket elveszítették, sok esetben erőszakkal, a férfiak kénytelenek voltak munkába állni, jött a polgárosodóbb életmód, amikor már fizetést kaptak, s ezzel átalakult az életvitel. A férfijaink többsége a bányába kényszerült” – meséli.

A munka, a munkára való szoktatás nagyon fontos volt. Mikor a gyermek akkora lett, legalább a forgácsot fel kellett szednie, az udvart meg kellett sepernie. Az asszony helyt kellett álljon a gyermeknevelésben, háztartásban, a heti kenyeret meg kellett süsse, de részt kellett vállaljon a férfimunkából is, mert amíg kicsik voltak a gyermekek, a fűrész egyik nyelét ő fogta. De ott voltak a nehéz évek, az első-, a második világháború, a szárazság, amikor nem volt gabona, amikor nagyon sok székely leány került el más vidékre. A szárazság idején vonattal vitték a székely gyerekeket gazdagabb vidékekre, ahol bevállalták a tehetősebb családok egy-két székely gyermeknek az ellátását egy bizonyos ideig. Sokan odamaradtak” – eleveníti fel Edit.

Külön színfoltja a kötetnek a szómagyarázat, ahonnan többek között megtudatjuk, hogy a cuknis ruhát jelent, a cuglik szellőzőlyukat, ha egy leányra azt mondták, elesett, az tulajdonképpen azt jelentette, hogy teherbe esett, de hát akkor ugye „más Isten járása volt”, azaz más világ volt.