Ilyen se volt még a Nyárádmentén

•  Fotó: Nyárádmente Fesztivál

Fotó: Nyárádmente Fesztivál

Ígéretes programsorozaton vehetnek részt azok, akik augusztus elseje és negyedike között ellátogatnak a Nyárádmenti Fesztiválra. Zene, sport, hagyományőrzés – közel félszáz programból válogathatnak az érdeklődők, így minden adott a kikapcsolódáshoz Nyárádszeredában és környékén, ahova a szervezők nem csak a helybélieket, hanem egész Székelyföldet szeretettel várják.

2019. július 29., 12:072019. július 29., 12:07

Az idén is a Nyárádmente Fesztivál központi helyszíne Nyárádszereda főtere –borudvar, vásár, gyerekprogramok és természetesen koncertek várják a kikapcsolódni vágyókat.

A szórakozás már augusztus elsején kezdődik, ekkor csendül fel a mára már kultikussá vált Nélküled című sláger az Ismerős Arcok előadásában.

Másnap a Zanzibár csap a húrok közé, de az igazi pörgés szombaton várható, ekkor lép fel a főszínpadon a Tankcsapda. Jótékonykodás és adománygyűjtés céljából a Tankcsapda koncertre a szervezők egy jelképes belépőt kérnek, amellyel a Nyárádszeredában közösségi feladatokat ellátó szervezetek és egyesületek támogatását tűzték ki.

Vasárnap is tartogat meglepetést az érdeklődőknek, hiszen a fesztivál utolsó napján a Kowalsky meg a Vega lép fel. A szórakozás azonban a koncertek lejártával nem ér véget, a Nyárádszeredában kialakított Ifjúsági udvarban reggelig tartó bulikra hívják a szórakozni vágyókat.

•  Fotó: Nyárádmente Fesztivál Galéria

Fotó: Nyárádmente Fesztivál

De nemcsak az éjszakák, a nappalok is élményekben gazdagok lesznek a Nyárádmenti Fesztivál négy napja alatt. A vásárok és a gyerekprogramok mellett nagy szerepet kap idén is a hagyományápolás.

Pénteken negyedik alkalommal szervezik meg a Táncol a Nyárádmente című néptánctalálkozót, amit a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Bekecs Néptáncszínház közös előadása követ.

A fesztivál kiemelt eseményének számít a nyárádmenti tehetségek díjazása, vasárnap a vidék büszkeségeit szólítják színpadra és ismertetik meg a közönséggel.

•  Fotó: Nyárádmente Fesztivál Galéria

Fotó: Nyárádmente Fesztivál

Különös hangsúlyt fektettek a szervezők a sportrendezvényekre is – és itt nemcsak fociról lesz szó. Lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek arra, hogy kevésbé ismert sportokkal is megismerkedhessenek,

lesz birkózóbajnokság és baranta bemutató, de az offroad versenyek is izgalmas pillanatokat tartogatnak, nézőknek és versenyzőknek egyaránt.

Persze lesz tömegsport is, a hagyományos focibajnokság mellett ezúttal a kézilabda csapatoknak is lehet majd szurkolni.

(X)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához

Karácsonykor debütál a képernyőkön a Harry Potter-reboot, ezúttal pedig nem filmként, hanem sorozat-formátumban dolgozzák fel J. K. Rowling klasszikussá vált regényeit, amik milliókkal szeretteték meg az olvasást.

Megérkezett az első nagy előzetes az HBO Max Harry Potter-sorozatához
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes

Több kategóriában is Oscar-esélyes lehet Cristian Mungiu Arany Pálmát nyert legújabb filmje, a Renate Reinsve és Sebastian Stan főszereplésével készült Fjord.

Október elején kerül moziforgalmazásba az Arany Pálma-díjas Fjord, ami Oscar-jelölésekre is esélyes
2026. augusztus 28., péntek

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka

A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.

Modern változatot kap minden idők legjobb körökre osztott stratégiai játéka
2026. augusztus 28., péntek

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét

A Netflixen debütált csütörtök este, romániai idő szerint 10 órakor a november 19-én megjelenő Grand Theft Auto VI bővített betekintése, amiben 26 percnyi tartalmat láthattunk a Rockstar Games soron következő játékából.

Mozgásban is megmutatták a Grand Theft Auto VI játékmenetét
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat

A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.

„Mentsd meg a pomponlányt, mentsd meg a világot!” – ilyen volt a Hősök-sorozat
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
2026. augusztus 16., vasárnap

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén

Rivière Zsuzsi marosvásárhelyi pszichoterapeuta tizenegy éve költözött Peruba, ahol az Ayahuasca-nevű hallucinogén főzet segítségével az őslakosok hagyományai szerint dolgozik, és egy esőerdei bungalóban él férjével, messze a nyugati kényelemtől.

Az erdélyi nő, aki törzsi gyógyítóvá vált az amazóniai esőerdők mélyén
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat

Javítható vagy átalakítható lenne sok olyan ruhadarab, amely ma egy kisebb szakadás vagy megunt fazon miatt a szemetesben végzi. Kelemen Réka csíkszeredai divattervező szerint a fast fashion is hozzájárul ahhoz, hogy egyre ritkábban választjuk a javítást.

Ne dobd ki, javítsd meg: így menthetjük meg a ruháinkat
2026. augusztus 13., csütörtök

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott

Ötszáz évvel Mohács után nem csak egy elvesztett csatára emlékezünk. A Csíki Székely Múzeum új kiállítása azt mutatja meg, hogyan vált az oszmánokkal való másfél évszázados együttélés Erdély kultúrájának részévé.

A félhold árnyékában: amit a török kor ránk hagyott
2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
Hirdetés