Útban a határ felé
Fotó: Balázs Attila
A húsvéti határkerülés Székelyudvarhelyen, illetve a települést egykor körülvevő kis településeken is hagyomány volt – írásunkban ennek rövid történetét elevenítjük fel, illetve eddig még soha meg nem jelent fényképfelvételeket közlünk. Külön érdekesség, hogy az udvarhelyi határkerülés történetét, valamint a hozzá kapcsolódó imákat egy 1924-es helyi kiadványban találhatjuk meg – a kis könyvecskét egy elszegényedett tanító írta, aki maga is részese volt a történetnek, akárcsak bizonyos Szabó Ferenc mészárosmester, aki több keresztet is állíttatott a város határában.
2021. április 02., 19:062021. április 02., 19:06
„A néptömeg által kísért lovasok közt középen megy Szabó Ferenc uram az ő hagyományos zöld díszmagyarjában, fekete sapkával a fején, kezében egy régi zászlóval, cifra magyaros készséggel díszített lován már évtizedek óta vezeti a határkerülőket. Csak ritkán veszi elő cifra veretű pisztolyait, hogy ő is durrantson egyet, a fiatalokra bízza már azt” – írta T. Pálffy Aladár, aki még 1907-ben jelentetett meg egy tanulmányt a húsvéti határkerülésről. Székelyudvarhelyen a dualizmus utolsó éveiben vagyunk, amikor az addigi korszakokhoz képest példátlan a gazdasági előrelépés, az építkezések üteme és tartóssága, illetve az itteni emberek lelki fejlődéséből is fontos időszak az első világháborút megelőző évek és évtizedek. Ám a határkerülés évszázadokra nyúlik vissza.
A húsvéti határkerülés több évszázadra visszanyúló, nemcsak székelyföldi ünnepi szokás: a keresztény ember húsvét első napjának hajnalán nemcsak a feltámadást ünnepli, hanem egyben a természet megújulását, illetve a tavasz eljövetelét.
A tavaszi határkerülés nem feltétlenül a kereszténységhez, illetve a római katolikus egyházhoz köthető, ez a szokás sokkal ősibb – dr. Balázs Lajos néprajzkutató szerint az európai határkerülés hagyományának időzítése egybeesett húsvéttal, de eredetileg nem volt vallásos jellegű szertartás, általában a közösség által választott férfiak vonultak ki, és kerülték meg körben a faluhoz tartozó határt.
A gyalogos határkerülők a Kossuth Lajos utcán a főtérre érnek
Fotó: Civilek az Örökségért Mozgalom / Péter család gyűjteménye
Mint Erdély és Székelyföld több településén, a reformáció idején, majd az 1600-as évek elején több villongás is volt a katolikusok és a reformátusok között, főleg a 17. század elején érte sok retorzió a katolikusokat, ezt több forrás is alátámasztja. „1613 évi húsvét 1-ső napján Boldizsár György imádkoztató egy száraz fenyőfából könnyű keresztet csináltatott, 5 fiával, 2 leányával és a városban a róm. kath. valláshoz hű maradt hívőkkel, a mai Kőkereszt téren összegyűltek, a magukkal vitt könnyű fakeresztet a kivágott keresztek helyére felszurták, énekelve és imádkozva mentek. (...)
Ekkor kezdődött meg a katholikusok és reformáta külön elágazó vallásúak közt a súrlódás, mely tart még a mai napság is” – mindezt Boldizsár Dénes tanító írja az 1924-ben helyben, a Globus nyomda által kinyomtatott kis kötetében (A székelyudvarhelyi és székelyföldi ősi szokásos vallásos határkerülés eredete, rövid története és imakönyve). A Székely Közélet hetilapból tudjuk, hogy az idős tanító az év húsvétjára jelentette meg kis könyvecskéjét.
A lovas határkerülők a Kossuth utcában lövöldöznek
Fotó: Civilek az Örökségért Mozgalom / Péter család gyűjteménye
„Húsvét első napján a róm. kath. hívek a szokásos határkerülési körmenetet az idén is megtartják. A határ kerülésén résztvevők húsvét első napján reggel 6 órakor gyülekeznek a plébánia templomhoz vezető szerpentinen s onnan indulnak Blájer Balázs vezetése mellett. Itt említjük meg, hogy a székelyföldi határkerülések eredetét és történetét igen érdekesen irta meg Boldizsár Dénes nyug. tanító. A püspöki elismerésben részesült, mintegy 60 oldalra terjedő füzet a szerzőnél igen csekély áron kapható” – írja az újság. Boldizsár Dénes tanítóról azonban van szomorúbb adatunk is. A tanító 1925. augusztus 31-én egy levelet írt a Székely Közélet hetilapnak, a szöveg Kérelem címmel október 4-én jelent meg. A tanító igen szomorúan írja le helyzetét, és segítséget kér. „Nem az a valódi szegény, aki házról-házra jár és szégyen nélkül kéregethet, hanem az, akit ettől eltilt az intelligenciája, társadalmi állása és azon erkölcsi testület becsülete, melynek évek során tagja volt, de csekély fizetéséből vagyont a jövőre, aggkorára nem gyűjthetett. Az ilyen a valódi szegény” – érti ezt magára az akkor 72 éves, özvegy és nyugalmazott tanító, aki 43 évet tanított, de még otthona sincsen, illetve 160 lej nyugdíjból tengődik, és eladásra kínálja az említett, a határkerülésről szóló kis füzetét, illetve egy másikat is, A legszentebb házasság című eposzi elbeszélést. Nem tudjuk, hogy az idős tanítónak mi lett a sorsa később, csak azt, hogy elkeseredetten kért segítséget: „...alázatosan kérem a n. é. közönséget, hogy füzeteimet megvenni, ezáltal teritett asztaluk morzsáiból az éhségre itélt nyugdíjas öreg tanítónak könyörfalatot juttatni szíveskedjenek.”
A 2016 októberében, 94 éves korában elhunyt id. Péter Attila nyugalmazott gimnáziumi tanár több cikkében és kötetében is közölt ismereteket és érdekességeket az udvarhelyi határkerülésről. Az udvarhelyi határkerülés vezetője sokáig az 1781-ben Udvarhelyre került Páter Bonifácius ferencrendi szerzetes (őt Boldizsár Dénes is említi kis kötetében) volt, aki 1798-ban imakönyvet is szerkesztett, ebben a kéziratban fennmaradt imakönyvecskében külön imák vannak a határkerülés minden stációjához, ezeket közölte újra Boldizsár.
A szegény tanító kis könyvecskéje
Fotó: Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Ezekben az időkben a városban levő céhek, azoknak mesterei, dolgozói együtt mentek határt kerülni, a céh-mesterek vitték a saját zászlóikat, ez a 19. század végéig (egészen pontosan 1873-ig, a céhek megszűntéig) volt így. Azt is a Boldizsár-féle kötetből tudjuk, hogy „a szabadságharc miatt 1848-49. évi húsvétkor, a Bach-korszak rémuralma miatt 1850-1853. évi húsvétkor szintén sem a határkerülés, sem a Jézus katonái szereplése nem volt megtartható”. Ezután köztiszteletnek örvendő polgárok vezették a határkerülőket, mint például id. Pálffy István és Orbán Balázs szűcsmesterek vagy Szabó Ferenc mészáros.
Szabó Ferenc mészárosmester, a határkerülők vezetője
Fotó: Forrás: id. Péter Attila Életem filmkockái című kötete
Id. Péter Attila évekig kutatta a városban, illetve a környékén állított kereszteket, helytörténeti jelentőségű könyvet is szerkesztett az általa összeszedett adatokból. A keresztek tanulmányozása során figyelt fel egy többször előforduló névre: a határkeresztek közül összesen ötöt állíttatott 1893 és 1912 között bizonyos Szabó Ferenc. Mind az öt kereszten szerepel a neve, és van olyan is, amelyiken a feleségéé is. Szabó Ferenc (1850–1914) és neje, Kapca Anna (1858–1910) a Szent Miklós-hegyi római katolikus temetőkertben nyugszanak. Az idős tanár kutatásai szerint Szabó Ferenc udvarhelyi mészárosmester a 19. század végén, a 20. század elején volt az udvarhelyi határkerülők vezetője. Kilenc gyermeke (öt fiú és négy lány) volt, köztük Szabó Károly, aki később vendéglősként lett ismert (a mai városi könyvtár épülete volt az ún. Szabó-vendéglő), illetve Szabó Dénes, az udvarhelyi malom tulajdonosa (erről a malomról kapta a nevét a mai Malom utca).
A határt lovon vagy gyalog kerülik meg, az udvarhelyi hagyomány szerint a határkerülők a Szent-Miklós hegyi plébániatemplom előtt gyülekeznek húsvét első napján 6 órakor. Elindulnak a Szentimre utcán a határ felé, a csoport a Hármaskereszt utcán válik szét: a lovasok a Szarkakő irányába, a Kerekerdő mellett mennek el, majd a Nagyoldalon vágnak át és a Jézus-kápolnához érnek, míg a gyalogosok a Csalóka-Kerekerdő útvonalon mennek, a kaszárnya és lőtér melletti kereszt az egyik fő állomásuk, majd a Lókerten és a Csereháton keresztül mennek a Kálvária-hegyre, onnan ők is beereszkednek a Jézus-kápolnához.
Egykori határkerülők a felső piactéren
Fotó: Civilek az Örökségért Mozgalom / Péter család gyűjteménye
Ott találkoznak a lovasokkal, majd együtt vonulnak fel a felső piactérre (a mai Patkó), illetve a plébániatemplomhoz. A határkerülést a kommunista hatalomátvétel után, 1948-ban tiltották be, majd a rendszerváltás utáni első évben, még 1990-ben újraszervezték.
Néhány héttel ezelőtt három igen ritka fénykép került elő a Péter családtól, a képeket a Civilek az Örökségért Mozgalom digitalizálta, ezek is láthatók jelen cikkünkben. A régi képek 1900 és 1910 között készülhettek. Kettő a Kossuth utcában készült, egy pedig a felső piactéren (a háttérben látszik a református templom). A képeken itt-ott füst is látszik, ez azt támasztja alá, amit forrásaink is említettek: a lovas határkerülők feltehetően egy ősi rítusként díszlövéseket is leadtak a határkerülés ideje alatt. Olyan visszaemlékezés is van, amely szerint a templom előtt a lovasok körbeálltak, és karabélyaikból az ég felé lőttek. A lövöldözés, a durrogtatás ma már a múlté, ám a határkerülés továbbra is élő hagyományaink közé fog tartozni.
Határkerülők a jelenkorban
Fotó: Balázs Attila
(Cikkünkhöz felhasználtuk id. Péter Attila nyugalmazott tanár Keresztek Székelyudvarhelyen – 1993 és Életem filmkockái – 2011 című helytörténeti jellegű köteteit, ugyanakkor az említett Boldizsár Dénes-kötetet)
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című életmód-kiadványában jelent meg 2021. április 2-án.
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!