Úgy táncolnak, mintha gyalog mennének

A paniti házaspár szívesen meséli, hogy mindezt Gerlecz Lászlóéknak köszönhetik, ugyanis ők terjesztették fel a díjra. Maga a tanítás sok évre nyúlik vissza. „1994-ben jött ez a szombathelyi fiatalember Mezőpanitba, s összeszedett sokunkat a kultúrotthonba, hozott nekünk zenészeket Kölpényből, mert Panitban nincs cigány, egy sem, s mi táncoltunk, énekeltünk, s ő filmezett. Mi nem is tudtuk mi az, még azt sem tudtuk, mi a magyarság, higgye el, mert nem volt szabad egy színes kötényt sem felvegyünk azelőtt Ceaușescu idejében: csak fekete-pirosat hordhattunk, pedig a mi lánykorunkban színes volt a kötény” – mesél Joli néni a kezdetekről, ugyanis akkor és ott gyűltek össze néhányan Panitból, úgy lett egy kis csoport, és elkezdtek járni Gyöngykoszorú-találkozókra, Mezőbándra, Holtmarosra, Udvarhelyre, Csíkszeredába, mindenfelé. 1996-ben Holtmaroson egy ilyen alkalmon ismerkedtek meg Varga János zalaegerszegi koreográfussal, s azóta járják Zalaegerszeget, Magyarországot, mindenütt táncolnak, tanítanak, megmutatják, hogy milyen a mezőpaniti csárdás. Eleinte még nagy csoporttal mentek, de az évek során meggyérültek.

A Bartha házaspár volt a legkitartóbb, ők még tavaly is voltak Zalaegerszegen, idén is csak a néni februári balesete miatt tettek le az utazásról.

Náluk például a szülők is jó táncosok voltak. „Nagyobbrészt örököltük, de még volt egy ügyes, nagyobb legény, amikor süldő fiú voltam, attól még sokat tanultam, például hogy ne kalimpáljak, ne tartsam a fejem félre, szorítsam a leánykát magamhoz” – magyarázza, aki igyekezett továbbadni is tudását. Bartháéknak egy fiuk van és egy lányuk, négy unokájuk, s van már három dédunoka is, de mindegyik tud táncolni, mert a nagyapjuk megtanította. „Volt lemezjátszó, kazetta, s mikor kicsi süldő leánykák voltak, én hívtam, hogy gyertek na, s forgattam. Volt, amikor pufoggtak, de megtanult az egész, s most büszkék, hogy amikor elmennek egy esküvőre, s csárdást húznak, nem kell üldögéljenek” – meséli Gerő bácsi.