
Eleinte önismeret volt a célja, ma már másokért él
Ritkán ugyan, de azért néhányszor már megadatott, hogy rácsodálkozhattam, milyen nagy horderejű változások mehetnek végbe akár közösségi szinten vagy egyéni sorsokban. Ha Bara Ágira gondolok, a barátságos, kék szemű lányt látom, akivel az Irish Pubban táncikálunk, kirándulgat a nagyvilágban, vagy rafinált menedzserként teszi következetesen a dolgát, most meg Csong Dzsin néven Szöulban él, és buddhista szerzetes. Erről a váltásról (táv)beszélgettünk.
2017. november 03., 15:042017. november 03., 15:04
2017. november 15., 08:452017. november 15., 08:45
– Én csak annyit látok innen, hogy a szürke öltözetet narancssárgára cserélted. Ez mit jelent tulajdonképpen, hol tartasz most?
– Lejárt a kötelező hengzsa (vagyis otthont elhagyó, szolgáló) tanítványi időszakom, amely legalább hat hónap, embere válogatja. Azután szeptemberben a tíznapos novíciaképzésen vettem részt, melynek végén koreai nyelven levizsgáztam, majd a tíz fogadalomtétel szertartása következett, és azzal megkezdődött a négyéves novícia, a szamini szunim időszakom.
– Nevet is változtattál. Milyen jelentéssel bír az új? És egyáltalán mit ér a név abban a kultúrában?
– A buddhista gyakorló az öt fogadalomtételkor Dharma nevet kap tanítójától. Ez egyféle életfeladatra, küldetésre utal. Korábban, amikor az öt fogadalomtételem volt a pilisi Eredeti Fény-templomban,
Ezek mind szavak, betűkombinációk, de szerintem eléggé azonos tartalommal rendelkeznek. Az a fontos, milyen életet adunk mögé. A világit már nem, csak a Dharma, vagyis tanítványi nevet használom.
– Mikor, hogyan dőlt el benned véglegesen, hogy a buddhizmus felé fordulsz? Mit nem kaptál meg itthon?
– 2010-ben, amikor már két éve chi kung és meditációs csoportot vezettem, túl sok megválaszolatlan kérdésem volt, és azt tapasztaltam, mintha hiába gyakorolnánk, a betegségeket, a szenvedést, a problémákat nem lehet elkerülni. Éreztem, hogy lennie kell egy pontnak, ahol ki lehet lépni ebből az örökös körforgásból. Évek óta fontos volt, hogy valójában ki az a személy, aki ebben a testben, a név mögött van. Akkor nekivágtam Thaiföldnek, és megérkezésem után négy nappal találkoztam egy buddhista tanítóval, aki megadta a választ. Ez a Négy Nemes Igazság volt. Pár hét helyett végül három évet maradtam, és közben szerzetes lettem. Gyakorlatilag megtaláltam, amit kerestem, a választ arra: hogyan tudunk túllépni a hétköznapi élet szenvedésein. A boldogság, a békés állapot, az együttérzés gyakorlása számos vallásban alap, de a hogyant, a módszert számomra a Dharma adja. Ami a legfontosabb, hogy tapasztalás szükséges a felismerésekhez. Az, hogy valaki tanít, hogy elolvasol egy tanítást, még nem elég. Sok gyakorlásra van szükség. Ez alapból a légzésfigyeléssel indul, de iskolánként változik a technika. Csendben sokat kell befelé hallgatózni, kérdéseket feltenni, szemlélni, ahogy minden változik bennem és a külvilágban. 2015 őszén nagy tiszteletű Csong An Szunim udvarhelyi hétvégi gyakorlásán vettem részt, amikor rájöttem: a zen továbbvisz az addigi theravada gyakorláson. Így felszámoltam az otthoni életemet, kiköltöztem a Pilisben lévő Eredeti Fény-templomba, felkészülni arra, hogy a szerzetesek életet ismét elkezdjem, ezúttal a koreai zen templomokban.
Csong Dzsin Szunim és nagy tiszteletű Csong An Szunim, az Eredeti Fény-templom apátja
– És el is érkeztünk a mához. Hogyan telik ott egy átlagos napod?
– A szöuli Vairócsana Zen központban hajnali 4-től este 10-ig van a napi program.
Néha időt szakítok sétára vagy chi kungra. Gyorsan repülnek a napok, nem lehet unatkozni. Szeptember óta egy négyéves meditációs képzésen veszek részt, hajnali 3-kor kelünk, este 10-kor van villanyoltás, napközben előadások, hajnalban és este meditáció. Mindenkinek megvan a maga feladata a munkaperiódus alatt, legyen az terem vagy illemhelyiségek takarítása, udvarseprés, tálalás stb. Télen és nyáron 90 napos csendes elvonulásunk van (koreaiul: kjolcse), napi 8–12 meditációval. Ezt a programot már többen tapasztalták az udvarhelyiek közül is az Eredeti Fény-templomban.
– Milyen minőségi változás állt be az életedben, ha visszatekintesz a régire?
– A testem öregebb lett azóta, és már nem kell fodrászhoz járnom. Nincs régi és új élet. A korábbi évek adták az alapot ahhoz, ahol most vagyok. Az emberi kapcsolatok, az átélt krízisek, élmények, a lehulló őszi falevelek, betegségek, halálesetek, kisbabák születése… mind tanítottak valamire. De volt egy pont, ahol éreztem, tanítóra van szükségem. És megjelentek, a megfelelő időben. Eleinte önmagam megismerése volt a fontos, aztán változott a történet. Másokért élünk. Mit tudunk adni magunkból a környezetünknek, hol, hogyan tudunk másoknak segíteni? Mi a dolgom a világban? Mit viszek magammal, és mit hagyok hátra? Manapság könnyen eljutunk a világ bármely pontjára, de nagyon nehéz akár tíz percet őszintén befelé nézni, feltenni a kérdést, és elviselni a választ… önmagunktól. Egyre többen kezdik felismerni, hogy a minőségi élet nem a külsőségekben, hanem a belsőben rejlik.
– Hogyan viszonyult a szűk környezeted ehhez a nem szokványos életúthoz?
– Nem nagyon hallgatok mások véleményére, megyek az utamon…
– Mi az eddigi legnagyobb tanulság, ami bárkinek figyelmeztetőül szolgálhat szerinted?
– Bármelyik pillanatban vége lehet az életnek, kapcsolatoknak, társadalmi státusznak. Ehhez kell egy belső erő, ami hajlik a viharban, mint a fűszál, de el nem törik.
Bara Ágnes ma Csong Dzsin néven Szöulban él, és buddhista szerzetes
Örülök annak, hogy a meditációs csoport tagjai együtt rendszeresen gyakorolnak, elvonulásokra járnak. És hatalmas érték, hogy nagy tiszteletű Csong An Szunim félévente Erdélyben, többek között otthon is tanít, segítséget nyújt az útkeresőknek. Ha majd visszatérek bikkuni szunimként, én is segíteni szeretnék… ahogy lehet. De ki tudja, mit hoz a holnap?
– Hogyan látod itteni életünket, általános és egyéni problémáinkat onnan, eltávolodva?
– Bárhol legyünk a világban, az emberek ugyanúgy átrohannak az életnek nevezett szűk ösvényen, vágyakkal, félelmekkel, érzelmekkel teli hátizsákkal.
És vannak, akik sokat tesznek a közösségért, másokért. Udvarhely abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon jó földrajzi adottságai vannak, együtt élünk a természettel. A dombok, a hegyek tanítják, hogy a völgyből felmegyünk ugyan a csúcsra, de előbb-utóbb le kell jönni; hogy ma már más víz folyik a Küküllőben, mint tegnap… vagyis voltak és mindig lesznek változások a város vagy az emberek életében. És a Szejkén a kapuk mindig emlékeztetnek, hogy ez a nyitott kapuk városa.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!